Megvan az Internet Hungary innovációs versenyének nyolc döntőse

forrás: Prím Online, 2016. szeptember 19. 15:30

Megszületett a zsűri döntése, hogy 54 pályázó közül mely 8 projekt vehet részt az Internet Hungary szeptember 27-i innovációs versenyén. Emellett újabb nyeremény-felajánlások is érkeztek a 2000 fős internetes konferencián zajló versenyre, így a díjak összértéke immár jelentősen meghaladja az egymillió forintot!

A siófoki Internet Hungary konferencián, 2016. szeptember 27-én kedden rendezik meg azt, a több mint egymillió forintos összdíjazású innovációs versenyt, amelyre Észak-Amerikából is érkeznek neves zsűritagok; sőt a díjak közt újabbak is vannak!

 

Tehát először (ábécé sorrendben) a nyolc döntős, akik idén prezentálási lehetőséget kaptak:

 

  • ABCON - Abcon.me, Bárczi Bálint
  • BeeRides - Beerides.com, Bősze Botond
  • ROIMINER - Growwwdigital.com, Dunder Krisztián
  • SEON - Seon.io, Jendruszak Bence
  • Slamby - Slamby.com, Gál Judit
  • Smartgrip - Moowbike.com, Ienciu János
  • Teamely - Teamely.org, Nemes László
  • Xeropan 2 - Xeropan.com, AlGharawi Attila

 

A zsűri – előminősítése során – a jelentkező 54 csapat közül olyan projekteket igyekezett választani, amelyek nemzetközi szinten is értékelhető üzleti lehetőséget rejtenek, illetve olyan újdonságot kínálnak, amelyek a konferencia széles, részben nemzetközi résztvevői köre számára is izgalmasak lehetnek. (A döntősök 27-én reggel 8.30-tól a siófoki helyszínen ingyenes pitch felkészítő workshopon vesznek részt.)

 

Bővültek a díjak is!

 

Az első helyezett díjai:

 

– Tiszteletjegy a vállalat (3 fő) számára a 2017. január 4-5-én, Las Vegasban megrendezésre kerülő MatchFest Startup-találkozó workshopra (résztvevők: USA-beli és EU-s startupok, VC-k (Venture Capital), innovatív vállalatok).

A European American Enterprise Council (EAEC, San Diego) és az ActiveMedia (Szilícium-völgy) támogatásával.

 

– Az első helyezett – ha az Egyesült Államok felé kíván terjeszkedni – kap egy hónapos ’business development consulting’ támogatást az EAEC-től. (A csomag tartalma többek közt egy amerikai üzleti terv elkészítése, illetve segítség a piackutatással kapcsolatos kérdésekben).

Az EAEC (San Diego) és az ActiveMedia (Szilícium-völgy) támogatásával.

 

– Garantált pitch lehetőség a US Angels (Szilícium-völgy) Angel befektetői boardjának.

A US Angels Investment Network támogatásával.

 

– A Pillsbury Winthrop Shaw Pittman Law Firm és a VirtualIncubator.us díja: US Market Entry tanácsadás. Három kritikus témában:

1. Cégalapítás a szilícium-völgyi modell alapján;

2. Vízumszerzés – hosszú távú tervezéssel;

3. Szellemi tőke – maximalizálva a hasznot.

 

– 250.000 forint pénzjutalom

 

– 250.000 forint értékű média- és mentoring szolgáltatás

 

 

A második helyezett díjai:

 

– Tiszteletjegy a vállalat (2 fő) számára a 2017. január 4-5-én, Las Vegasban megrendezésre kerülő MatchFest Startup-találkozó workshopra (résztvevők: USA-beli és EU-s startupok, kockázati tőkecégek, innovatív vállalatok).

A European American Enterprise Council (EAEC, San Diego) és az ActiveMedia (Szilícium-völgy) támogatásával.

 

– Opciós pitch lehetőség a US Angels (Szilícium-völgy) Angel befektetői boardjának. (A board a benyújtott prezentáció alapján dönt a részvételről.)

 

– A Pillsbury Winthrop Shaw Pittman Law Firm és a VirtualIncubator.us díja: US Market Entry tanácsadása.

 

– 150.000 forint pénzjutalom

 

– 130.000 forint értékű média- és mentoring szolgáltatás

 

A harmadik helyezett díjai:

 

– Tiszteletjegy a vállalat (1 fő) számára a 2017. január 4-5-én, Las Vegasban megrendezésre kerülő MatchFest Startup-találkozó workshopra (résztvevők: USA-beli és EU-s startupok, kockázati tőkecégek, innovatív vállalatok). A European American Enterprise Council (EAEC, San Diego) és az ActiveMedia (Szilícium-völgy) támogatásával.

 

– Opciós pitch lehetőség a US Angels (Szilícium-völgy) Angel befektetői boardjának.  (A board a benyújtott prezentáció alapján dönt a részvételről.)

 

– A Pillsbury Winthrop Shaw Pittman Law Firm és a VirtualIncubator.us díja: US Market Entry tanácsadás.

 

– 75.000 forint pénzjutalom

 

– 70.000 forint értékű média- és mentoring szolgáltatás

 

A Közönség díj a jelenlévő hallgatóság szavazatai alapján:

 

– Egy 2 főre szóló siófoki Hotel Azúr ****-os wellnes hétvége

 

– ADD ELŐ INNOVÁCIÓDAT – DIJ Personal Brand Institute,

amely egy kétszer 1.5 órás PITCH és STORYTELLING fejlesztő program.

(A programot Györffy Kinga tartja)

 

Az Innovation Hungary 2016 zsűri tagjai:

 

– Armando Castro

Befektetési tanácsadó, kiemelt területe a jogvédelem, Szilícium-völgy

 

– Ed Simnett

A Harward Business School professzora, befektetési szakértő, Szilícium-völgy

 

– Halaska Gábor

Az insiderblog.hu egyik alapítója, a Figyelő hetilap innovációs témákkal foglalkozó szerkesztője

 

– Horváth László

Az Active Media ügyvezetője, befektetetési tanácsadó, Szilícium-völgy

 

– Török József

A Széchenyi Tőkealap üzletfejlesztési igazgatója

 

– Turcsán Tamás Péter

A Magyar Közgazdasági Társaság Startup Szakosztályának elnöke és a The Connect East Incubator alapító-ügyvezetője

 

– Zsembery Levente

A HVCA (Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület) elnöke, az X-Ventures tőkealapkezelő vezérigazgatója, (a zsűri elnöke)

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36