45 díjat kapott a HONOR az idei MWC-n
A HONOR az idei MWC-n mutatta be új, mesterséges intelligencia-alapú stratégiáját, és bejelentette többek között a HONOR Magic6 Pro-t és a HONOR MagicBook Pro 16 AI PC-t érkezését is. Új készülékeit és technológiáit a nemzetközi sajtó is elismerte: 45 díjjal jutalmazta a céget.
Az Android Headlines a Magic6 Pro-t az MWC legjobbjaként ismerte el, kiemelve, hogy jobb, mint elődje, és „nemcsak nagyszerű kamerákat kínál, hanem több más tekintetben is tündököl”. Az Android Police úgy fogalmazott, hogy „a HONOR a Magic6 Pro-val jelentősen belehúz hardverfronton, lekörözve bizonyos kulcsfontosságú területeken a konkurenciát”. A tech fókuszú CNET kiemelte, hogy a Magic6 Pro az egyik „legvonzóbb androidos csúcskategóriás telefon idén”, míg a divatra összpontosító GQ Spain szerint a Magic Pro széria „a legjobb hardvert és szoftvert hozza össze”.
A HONOR MagicBook Pro 16, a HONOR első AI PC-je most lépett először a nemzetközi porondra, és szintén elnyerte a szaksajtó elismerését. A Mashable az MWC 2024 legjobb laptopjaira fókuszáló listájában sorolta fel, míg az Android Authority „Best of MWC 2024” díjjal jutalmazta, hozzátéve, hogy a gép egy „az AI korára tervezett, erőteljes laptop”. A Trusted Reviews „Best in Show” elismerésben részesítette, kiemelve, hogy egyes funkciói produktív lehetőségeket kínálnak, ahol az AI jelentősen megkönnyítheti majd a hétköznapi munkát.
A csúcskategóriás formatervezést képviselő Porsche Design HONOR Magic V2 RSR sem maradhatott ki a díjesőből, idén ez a készülék kapta az MWC legjobbjának járó „GLOMO Best in Show” szakmai díjat. A Cosmopolitan pedig ezt a hajlítható telefont ajánlotta a London Fashion Weekhez, kiemelve kialakítását és teljesítményét.
Kapcsolódó cikkek
- A Lenovo mindenki számára elérhetővé teszi a mesterséges intelligenciát
- Az alvásfigyelést, a vérnyomásmérést és a mentális egészséget helyezi fejlesztései fókuszába idén a Huawei
- Jön a Barbie Flip Phone, a nyár legszexibb kiegészítője
- A Samsung a Galaxy AI jövőképét mutatja be legújabb készülékein az MWC-n
- Fejlett audovizuális lehetőségek és lenyűgöző hardver egy kompakt, stílusos csomagban
- A HONOR átfogó, mesterséges intelligencia-alapú stratégiát vitt az idei MWC-re
- Csúcskészülékeket vitt az MWC kiállításra a Xiaomi
- A HMD számára minden az emberi innovációról szól
- A HONOR most már Európa 5 legsikeresebb okostelefon márkáinak egyike!
- Autót is vezethetsz a HONOR szemkövető funkciójával!
Mobiltelefon-készülék ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.