Novell Filr 2: gyors és kényelmes fájlelérés igény szerint

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy elérhetővé vált a Novell Filr 2.0. A megoldás lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy bármikor, bárhonnan, bármilyen eszközön elérjék és megosszák dokumentumaikat, miközben az informatikai szakemberek a meglévő tűzfalak és érvényben lévő hozzáférési jogok segítségével tartják fent a biztonságot.

A legújabb kiadás minden eddiginél egyszerűbb és gyorsabb elérést kínál a felhasználók számára a „Files on Demand” funkciónak köszönhetően, emellett új adminisztrációs képességekkel könnyíti meg a rendszergazdák munkáját.

 

„A Novell fejlesztői folyamatosan dolgoznak azon, hogy a vállalatok minél jobb feltételeket biztosíthassanak alkalmazottaik számára a távoli munkavégzéshez földrajzi, időbeli és technológiai korlátok nélkül. Ehhez alapvető szükséglet, hogy a felhasználók kényelmesen és gyorsan hozzáférhessenek a fáljokhoz, amit a Filr már eddig is biztosított, ám a Files on Demand funkció révén ez most még egyszerűbbé és hatékonyabbá vált” – foglalta össze Hargitai Zsolt, a Magyarországi Képviselet üzletfejlesztési vezetője.

 

Az új kiadásban már működik az asztali klienseken a "Files on Demand", ami azt jelenti, hogy a fájlok csak akkor töltődnek le a felhasználók számítógépeire, amikor azokra valóban szükség van. A távoli felhasználók a gépeiken a teljes könyvtárszerkezetet látják a számukra elérhető fájlokkal együtt, de azok csak megnyitáskor töltődnek le a gépre. Ezáltal rendkívül gyorssá válik a fájlok szinkronizálása, illetve kevesebb memóriát és hálózati terhelést vesz igénybe a távoli elérés. Ráadásul nincs szükség az összes fájl szinkronizálására az alkalmazás első használatba vételénél, így a telepítés után azonnal kezdődhet a munkavégzés.

 

A Filr 2 támogatja az új Open Enterprise Server 2015 rendszert, amelynek köszönhetően az Active Directory felhasználók is alapértelmezetten hozzáférhetnek az NSS fájlrendszerhez. A SharePoint 2013 támogatással pedig egyszerűen elérhetők a helyi dokumentumkönyvtárak anélkül, hogy mozgatni kellene az adatokat vagy módosítani az engedélyeket, mivel a meglévő szabályok automatikusan érvényben vannak a Filr rendszerében is.

 

Az új adminisztrációs képességek révén az informatikai szakemberek egyszerűbben konfigurálhatják a felhasználók és csoportok láthatóságát, könnyebben kezelhetik a felhasználói személyazonosságokat, testre szabhatják a fájlok megosztásáról értesítő e-maileket, illetve PIN kódok használatára kötelezhetik a mobilos alkalmazásokon keresztül dolgozó kollégákat. Az új kiadás emellett támogatja a legfrissebb operációs rendszereket, a Citrix Xen hypervisort és a MariaDB adatbázis-kezelő szervert.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció