Folytatódik a Microsoft Innovatív Pedagógus Programja

Az idén jelentkezettekkel együtt immár 103 tanár részvételével folytatódik az új tanévben a Microsoft Innovatív Pedagógus Programja, amelynek célja, hogy XXI. századi oktatási környezetet teremtsen tanárok és diákoknak. A Microsoft közel 60 millió forintot fordított az oktatás digitalizálására az elmúlt két évben.

Szeptember 16-án nyitották meg a 2017/2018-as digitális tanévet a Microsoftnál:  az Innovatív Pedagógus Programhoz csatlakozók nem csupán elsajátíthatják a legmodernebb pedagógiai módszereket, de a képzés végén maguk is képzőkké válhatnak, akik szűkebb és tágabb környezetükben egyaránt segíthetik kollégáikat. A Microsoft világméretű kezdeményezéséhez eddig 100 ország 850 iskolájának 4800 tanára csatlakozott. Magyarországon az idei tanévben újabb 35 pedagógus jelentkezett, így hazánkban már 103 tanár vesz részt a képzésben. A Microsoft az elmúlt két évben tanári programokra, mentori szerepvállalásra, konferenciákra, valamint eszköztámogatásra közel 60 millió forintot fordított. 

 

„Az oktatás digitális átalakításához szükséges eszközök, mint a számítógépek, az interaktív táblák, vagy a táblagépek több helyen már rendelkezésünkre állnak. Ám ahhoz, hogy az intézmények valóban élvezhessék a digitális átalakulás előnyeit, fel kell ismerniük, hogy a mostani diákok már másképpen tanulnak, mint elődeik akár csak néhány évvel ezelőtt. A fejlett technológia persze nem helyettesítheti a tanárt, ám növelheti a diákok tanulási motivációját és hozzájárul az olyan, a munkaerőpiacon rendkívül fontos készségek fejlesztéséhez, mint a kreativitás vagy az együttműködési képesség” – mondta Merényi Ádám, a Microsoft oktatási üzletágának vezetője.”

 

A programban a pedagógusok többek között megismerkedhetnek azzal, hogyan integrálhatják az oktatási intézmények a technológiai vívmányokat, illetve elsajátíthatnak egy tanári önértékelési rendszert is, amely lehetővé teszi, hogy mindenki megmérhesse és fejlessze tanítási gyakorlatát. Szó esik továbbá a digitális tanulási terekről, valamint arról, hogy ezek alkalmazása milyen új pedagógiai lehetőségeket teremt.

 

 

„Az, hogy tanítványaink kíváncsi elmékké válnak-e, rajtunk is múlik. Ezt vallom és ennek megvalósításához remek közösség a Microsoft Innovatív Pedagógus csoport. Ebben a közegben kiváló tanárok tanulhatnak egymástól, megosztva munkáikat az elsőrangú tanártovábbképző portálon, a Microsoft Educator Community-ben. Az már csak egy külön megtiszteltetés, hogy a 21. századi oktatás egyik kiemelkedő rendezvénysorozatán, az Educator Exchange (E2) konferenciákon egy nemzetközi csapatban dolgozhatunk együtt” – mondta Tarné Éder Marianna, Microsoft Innovatív Pedagógus szakértő és képző, az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium tanára.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció