Az év középiskolai tanári csapata a digitalizációért

A Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ ) pályázatot írt ki a magyarországi működésre bejegyzett, érvényes működési engedéllyel rendelkező középfokú oktatási intézmények részére, melyekben a rendszeresített képzés főállásban oktató tanárok közreműködésével valósul meg. A pályázat kiírása és értékelése a tanévet követő ősszel történik meg, a díj átadására – ünnepélyes keretek között – decemberben, a VISZ éves záróünnepségén kerül majd sor.

A pályázat kiírását, a beérkezett anyagok értékelését és a díj odaítélésére vonatkozó előterjesztést a VISZ szakértőkből és szakújságírókból álló bizottsága segítségével készíti el. A döntést – ennek figyelembevételével – a VISZ elnöksége hozza meg. A VISZ „Az év digitalizációs középfokú iskolai tanári csapata” szakmai díjjal a közvetlen oktatási munkában oroszlánrészt vállaló, munkájukban a digitális transzformációt, az informatika mindent átszövő hatását felhasználó tanári közösség erkölcsi-anyagi elismerésének emeléséhez szeretne hozzájárulni. A díj nem pályakezdőknek szól, és nem életműdíj!

 

A zsűri a következő szempontok szerint fogja értékelni a középfokú oktatási intézmények pályázatban megjelölt csapatainak elmúlt 1-2 éves munkáját:

  • az új digitalizációs szemlélet, a korszerű módszerek, megközelítések használata tantárgyak oktatásában, számonkérésében;
  • új módszerek, korszerű tanítási, számonkérési segédanyagok kidolgozása, modern technológiák felhasználása a tantárgyak oktatásban és számonkérésében;
  • meglévő digitális oktatási, szakmai anyagok felkutatása, felhasználása, akár magyar, akár idegen nyelven;
  • a fentieket legalább három tantárgyban érvényesíteni kell:
    – gimnáziumok esetében legalább egy humán és egy reál tárgyban,
    – szakgimnáziumok, szakközépiskolák esetében legalább egy szakmai és egy humán tárgyban;
  • iskolai élet digitális közösségi terének interaktív használata.

 

A zsűri két körben választja ki a díjazottat. Először egyéni javaslatok alapján kialakítja a díjra esélyes oktatók egy szűkített körét, és behívja őket meghallgatásra. A beérkezett pályamunkák alapján a zsűri kiválasztja a személyes meghallgatásra is érdemes jelölteket, s kiválasztja a díjra legérdemesebb személyt.

 

„Az év középfokú digitalizációs iskolai tanári csapata 2017” díjazása 1 000 000 Ft és egy emléktábla.

 

A díjat – a hatályos jogszabályok figyelembevételével – a nyertes pályázatot benyújtó intézmény által megnevezett legalább közhasznúnak minősített alapítványnak utalja át a VISZ , amely gondoskodik a díjazott csapat által elkészített pályaműért járó szakmai díj folyósításáról. A díjátadásra ünnepélyes keretek között, a szaksajtó képviselőinek jelenlétében kerül sor a VISZ decemberi évzáró rendezvényén, amelyen a legjobbnak ítélt csapat számára rövid bemutatkozási lehetőséget biztosítanak.

 

A pályázás módja:

  • Iskolánként, a tagintézményeket is beleértve, egy pályázatot lehet beadni.
  • A leadott pályázat formátuma Adobe Acrobat pdf. (másolásvédelem nélkül)
  • A jelzett határidőig elküldeni erre a címre: palyazat@mvisz.hu

 

A pályázat ütemezése:

  • A pályázatok benyújtásának határideje: 2017. november 12.
  • A zsűri rövid listájának összeállítási határideje: 2017. november 24.
  • A zsűri meghallgatja a legjobb pályázókat: 2017. november végén Budapesten, egy később megadott helyszínen 
  • A pályázat eredményének kihirdetése és ünnepélyes díjátadó: 2017. december 5. délután, Budapesten, egy később megadott helyszínen
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció