Kétnapos tematikus állásbörze az Óbudai Egyetemen

29 cég közel 350 állásajánlatával járműipari és műszaki tematikájú állásbörzét szervez az Óbudai Egyetem október 18-19-én. Az egyetem hallgatói és az érdeklődők 18-án Józsefvárosban a Tavaszmező utcai, 19-én pedig Óbudán, a Bécsi úti kampuszon találkozhatnak a munkaerőpiac világával mindkét nap 9 és 16 óra között.

A kétnapos tematikus rendezvény célja, hogy az adott terület munkaerő-piaci igényeinek bemutatása nagyobb teret kapjon az egyetemen és a vele kapcsolatban álló közoktatási és felsőoktatási intézményekben.

 

Az őszi állásbörze első napján, október 18-án a józsefvárosi kampusz kiemelt tematikáját a járműipar adja, amely jelenleg az ország egyik húzó ágazata, kisvállalkozásoktól kezdve a nagy nemzetközi multi cégekig képviseli magát hazánkban. Az iparágban a komoly fejlesztési munkáktól a gyártástervezésen, optimalizálási feladatokon keresztül a minőségbiztosításig minden mérnöki feladat megtalálható, ennek megfelelően ezen a területen helyezkedik el az Óbudai Egyetem legtöbb hallgatója. 

 

A műszaki tematikájú állásbörzének október 19-én a Bécsi úti kampusz ad helyet, amely idén három területre fókuszál: a kreatív iparra, az energetikára és az informatikára. A járműipar, energetika, kreatív- és az IKT iparág Magyarországon kiemelt gazdasági szerepet tölt be az oktatás, a tehetséggondozás és a munkaerőpiac szempontjából egyaránt, éppen ezért kerültek ezek a szakterületek az októberi börze középpontjába. Az Óbudai Egyetem a kreatív ipar, energetika és informatika területén BSc, MSc és Phd szinten indít képzéseket. 

 

A járműipari börzén 13 kiállító várja 74 négyzetméteren az érdeklődőket, több nagynevű cég közt jelen lesz a Robert Bosch, Audi, Suzuki és a Schaeffler Csoport. A Bécsi úti főépület aulájában, a műszaki állásbörzén pedig 88 négyzetméteren 16 kiálló közt biztosan találkozhatnak az érdeklődők a Nokia, MÁV, ELMŰ-ÉMÁSZ, ExxonMobile és Accenture cégek képviselőivel. Az érdeklődők cégbemutató előadásokon, próbainterjún és grafológiai gyorselemzésen is részt vehetnek.

 

A mindkét nap 9 és 16 óra között zajló állásbörze kiváló alkalom mind az új munkaerő, mind a leendő munkahely feltérképezésére. A személyes találkozás lehetőséget ad a közvetlenebb kapcsolat kialakítására a hallgatók és leendő munkaadóik között. A börzén résztvevő cégek felmérhetik a frissen végzettek szakmai felkészültségét, tapasztalatát és a munkahellyel kapcsolatos elképzeléseiket, miközben megismertethetik cégüket a diákokkal. A hallgatók a rendezvényen tájékozódhatnak a cégek által nyújtott lehetőségekről, a pályakezdőkkel, friss diplomásokkal szemben támasztott elvárásaikról. Az állásbörze nem csak az államvizsga előtt álló végzősöknek nyújt hasznos segítséget, hanem az alsóbb évfolyamos hallgatóknak is. Megismerkedhetnek ugyanis a kiállító cégek fő profiljaival, követelményrendszerükkel, együttműködési lehetőségekkel, illetve szakmai gyakorlati helyeket, diplomakészítésben való közreműködési lehetőségeket találhatnak. 

 

A két napos börzén az Óbudai Egyetem saját standdal is megjelenik, ahol a BA diploma megszerzését követő lehetőségekről nyújt tájékoztatást az érdeklődőknek a mester, posztgraduális és doktori képzéseket illetően, bemutatva ezzel az egyetem nyújtotta életpálya karrierlehetőségeit.

 

A szervezők sok éves tapasztalata azt mutatja, hogy mind a rendezvényen megjelenő cégek, mind pedig az ide látogató diákok számára hasznos ismereteket és információkat nyújt az Óbudai Egyetem Állásbörzéje

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció