Nekem 8(bit) – egy időre Szegedre költözik a tárlat

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) és Nagy Károly magángyűjtő Budapest után új helyszínen, Szegeden, az NJSZT Informatika Történeti Kiállításának időszaki tárlataként mutatja be a Nekem 8(bit)-et.

Egy nemzedék kedvenc számítógépeinek seregszemléje a kiállítás, melyen látható lesz az idén 40 éves Atari VCS (2600), az a cserélhető kártyás játékkonzol, amely a legnagyobb kihívást jelentette a számítógépgyártóknak. A tárlat azok előtt a gépek előtt tiszteleg, amelyek meghódították egy nemzedék szívét – s amelyek elsőként jelentek meg tömegesen az otthonainkban.

 

Persze az NJSZT világszínvonalú állandó kiállításában – amely a világ legnagyobbjai közé tartozó informatikatörténeti muzeális gyűjtemény mintegy harmadát mutatja be ezerkétszáz négyzetméteren – eddig is látható volt egy sor a milliós sorozatban gyártott retrólegendák közül. Most az idén 35 éves ZX Spectrum és Commodore-64 mellett – magángyűjtők bevonásával – a 8bit-korszak ritka csemegéit tekinthetik meg az érdeklődők.

 

A 80-as évekbeli amerikai üzletemberek bőrönd-számítógépeit, az Osborne-1-et és a Kayprót éppúgy kiállítjuk, mint a Sinclair ZX Spectrum Szovjetunióban gyártott klónjait – vagy a magyar gyártású házi számítógépek olyan ritka típusát, mint a Mickey-80.

 

 

A tárlat november 8-tól a jövő év elejéig látható az NJSZT Informatika Történeti Kiállításán, a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában.

 

 

Nekem 8(bit)

A kiállítás megnyitója: 2017. november 8., 14 óra

NJSZT ITK, Szent-Györgyi Albert Agora, Szeged, Kálvária sgt. 23.

A kiállítást megnyitja: Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója

 

A megnyitón a Primo számítógép egyik konstruktőre, Manno Sándor személyes emlékeit is hallhatjuk a mikroszámítógépes hőskorról.

 

Nyitva tartás és jegyárak: http://ajovomultja.hu/content/contact

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció