A vásárlók online térben tanúsított viselkedését vizsgálta a Mall.hu

A Mall.hu éves e-kereskedelmi statisztikáiból többek között az is kiderül, hogy a magyar férfiaknak vagy a nőknek van jobban megtömve a virtuális kosaruk, hogy melyik nem képviselői látogatják leginkább a webáruházat, illetve az is, hogy a vásárlók mely fizetési és átvételi mód, illetve termékcsoport mellett döntenek a legnagyobb számban.

Egy hagyományos szupermarketben könnyedén beleleshetünk egy másik vásárló kosarába, ahogy azzal is könnyebben tisztában lehetünk, hogy melyek a barátaink, családtagjaink kedvenc termékei, és hogy hányszor járnak egy héten vásárolni, hisz időről időre akár össze is szoktunk futni velük. Miként akár a csomagszállító által kiszállított csomagok érkezését is végignézhetjük, esetleg még segítenünk is kellhet a pakolásban. 

 

A vásárlók online térben tanúsított viselkedését és szokásaikat azonban ennél már jóval nagyobb homály fedheti, a Mall.hu webáruház ezért összegyűjtötte a 2017-es év legszemléletesebb statisztikáit és – ahol érdekes tendencia mutatkozott – összehasonlította őket a 2016-os adatokkal is.

 

A férfiak kevesebbszer vásárolnak, de nagyobb értékben

  • Átlagosan kicsivel kevesebb, mint 3 percet töltünk egy oldalon nézelődéssel a Mall.hu webáruházában, míg átlagosan 4 oldalt nézünk meg egy-egy böngészésünk alkalmával
  • A 2017-es évben majdnem kiegyenlítődött az online vásárlók nemi aránya: a hölgyek 49%-ban, míg a férfiak 51%-ban vásároltak a Mall.hu webáruházában
  • Ez azt jelenti, hogy 2016-hoz képest (hölgyek: 45%, férfiak: 55%) a 2017-es évben a hölgyek többször, míg a férfiak kevesebbszer vásároltak
  • 2017-ben a férfi vásárlók összesen csaknem 21 ezerrel kevesebb tranzakciót indítottak, mint a hölgyek 
  • Azonban a hölgyek átlagos rendelési értéke 6.500 forinttal elmarad a férfiakétól, vagyis a férfiak kevesebbszer ugyan, de nagyobb értékben vásárolnak

 

Kissé kevesebb házhozszállítás mellett több a személyes átvétel

  • 2016-hoz képest az összes termékcsoportot figyelembe véve körülbelül 10%-kal csökkent a házhozszállítást kérő vásárlók aránya
  • Rendkívül érdekes módon a nagyháztartási gépek kategóriájában is csökkent a házhozszállítást igénybe vevők aránya: 2017 során csaknem 23%-kal kevesebben kérték
  • A Mall.hu átvételi pontjain ezzel párhuzamosan 2016-hoz képest hozzávetőlegesen kétszeresére emelkedett azon vásárlók száma, akik a személyes átvételt és a személyes ügyfélszolgálati kapcsolattartást preferálták
  • A 2016-os évhez képest a házhozszállítást választók aránya egyedül a fotós tartozékok (22%-kal), a napi fogyasztási cikkek (FMCG, 126%-kal) és a kerékpárok (423%-kal) kategóriáiban nőtt 

 

LED TV-k és társasjátékok országa vagyunk

  • 2016 után 2017-ben is a LED TV-k kerültek a termékcsoportok által generált forgalom alapján összeállított toplista csúcsára
  • A dobogón a 2017-es év tekintetében egyetlen változás történt: az okostelefonok a harmadik helyre szorították a tavalyi második helyezettet, a szabadonálló elöltöltős mosógépet
  • A top 15 termékcsoport között csupán két új szereplőt láthatunk, ők pedig nem más, mint a 60. születésnapját ünneplő LEGO, ami 66%-os növekedést követően a 2017-es lista 14. helyén landolt, és a Nyomtatók/fénymásolók termékkategória, amely forgalmának 118%-os növekedése a 12. helyre volt elég
  • Ha pedig nem a forgalmat, hanem a darabszámokat nézzük, a magyarok 2016 után 2017-ben is társasjátékokat vásároltak a legtöbbször 
  • Ami a legkeresettebb játékokról egyformán elmondható: a vásárlók olyan játékokat keresnek, amelyeket a 6-8 éves korosztállyal is együtt tudnak játszani, játékidejük nem haladja meg az 1 órát, árban 10 ezer forint alattiak és kreativitást, stratégiai gondolkodást igényelnek
  • Az abszolút toplista tetején egy gyorsaságon és megfigyelésen alapuló játék, a Dobble található 
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció