Hetedszer gyűlt össze a kereskedelmi szakma

Ma tartják a Retail Konferenciát, a kiskereskedelemmel foglalkozó szakemberek legrangosabb technológiai seregszemléjét. Az egynapos, már 7. éve megrendezett esemény középponti témája a vásárlói élmény és az üzleti növekedés szolgálatába állított technológia.

Minden évben debütál néhány, a retail-hez köthető újdonság a konferencián, és ez az idén sincs másképp – mondta el az eseményt szervező, 25 éves Laurel Kft. vezetője. Bessenyei István hozzátette: az engedélyeztetés előtt álló, első, hazai fejlesztésű önkiszolgáló kassza, és a szintén újdonságnak számító eBlokk rendszer mellett a résztvevők megismerkedhetnek a világ talán legfejlettebb és legbiztonságosabb, blockchain alapú élelmiszerlánc-felügyeleti rendszerével, amely világszerte TE-FOOD néven válik egyre keresettebbé.

 

A konferencia előadói között szerepel mások mellett Pomázi Gyula helyettes államtitkár, Kozák Ákos, a GFK Hungária Kft. ügyvezetője, Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) főtitkára, Dr. Amigya Andrea, adatbiztonsági és adatvédelmi szakjogász, Kurucz Péter, a Nielsen kereskedői kapcsolatok igazgatója valamint Sas István, címzetes docens és Szalókyné Tóth Judit üzleti tanácsadó.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció