A magyar fiatalok maguknak, a külföldiek a családjuknak szeretnének bizonyítani

A magyar fiatalok négyötöde leginkább magának szeretne bizonyítani, míg a külföldi hallgatóknak inkább a család véleménye számít. A hazai egyetemisták saját teljesítményüket elsősorban osztályzataik alapján ítélik meg, a külföldiek viszont a tudományos és gyakorlati tevékenységüket is hasonlóan fontosnak tartják, mint az érdemjegyeiket. A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) harmadik alkalommal készítette el METU Index nevű kutatását, melynek során saját magyar és külföldi hallgatóit kérdezte meg az innovációhoz, a változáshoz és az egyéni teljesítményhez való viszonyukról. A METU idén is saját TEDx konferenciát szervez, amely a kutatásban is elemzett témákkal, illetve a sokszínűség innovációban betöltött szerepével foglalkozik.

A kutatás eredménye szerint a fiatalok általában sikeresen alkalmazkodnak a változásokhoz: a magyarok kétharmada (65%), és a külföldiek 58 százaléka kifejezetten könnyen veszi a változásokat saját bevallása szerint. Csak a válaszadók töredéke (3-3%) ítélte meg úgy, hogy lassan fogadja el az újdonságokat, míg senki nem gondolja azt, hogy nehéz lenne számára az alkalmazkodás.

 

 

Lassan nyitunk az innovációk felé

A hallgatókról összességében elmondható, hogy óvatosan nyitnak az innovatív megoldások felé: a magyarok többsége (55%) általában megvárja, amíg egy-egy újítás széles körben elterjed, míg a külföldiek legnagyobb arányban (42%) csak akkor használják az újdonságokat, ha feltétlenül szükséges. Az egyetemisták kevesebb mint 15 százaléka szeretné azonnal megszerezni az innovatív eszközöket, míg hasonló az aránya azoknak, akik egyáltalán nem érdeklődnek az újdonságok iránt. A magyar válaszadók közel egyharmada a technológiai újítással azonosítja az innováció fogalmát, míg a külföldiek inkább azt tartják fontosnak, hogy még egy eddig nem létező dologról legyen szó.

 

A magyarok a hírportálokról, a külföldiek a közösségi médiából tájékozódnak

Az összes magyar válaszadó követi valamilyen rendszerességgel az innovációkról szóló híreket, közel 80 százalékuk rendszeresen vagy folyamatosan. A külföldi hallgatók esetében ez az arány kétharmad, viszont 13 százalékuk egyáltalán nem érdeklődik az ilyen hírek iránt. Az információforrások terén az online tér dominál: a magyar hallgatók fele-fele arányban – nagyrészt magyar nyelven – tájékozódnak hírportálokról, illetve a közösségi médiából, blogokról és vlogokról. A külföldiek inkább ez utóbbi kategóriát részesítik előnyben – 59 százalékuk szerzi be innen az innovációról szóló híreket.

 

A magyar hallgatók maguknak bizonyítanának

Ami az egyéni teljesítményt illeti: a magyar fiatalok négyötöde leginkább magának, míg a külföldi egyetemisták nagyobb része (62%) a családjának szeretne bizonyítani. Visszajelzést, véleményt mindkét csoport elsősorban szüleiktől és barátaiktól vár. Saját egyetemi teljesítményüket a magyar hallgatók elsősorban a jó jegyek (56%), illetve gyakorlati tevékenységük (29%) alapján ítélik meg. A külföldiek viszont a tudományos tevékenységet (32%) és a gyakorlatot (29%) hasonló súlyúnak tartják teljesítményük értékelésekor, mint az érdemjegyeket (36%).

 

A határidő a legjobb múzsa?

A hallgatók relatív többsége (38%) nyugodt körülmények között teljesít a legjobban, de a válaszadók felének hasonló inspirációt jelent az időnyomás vagy a stresszhelyzet is. Minden hetedik-nyolcadik válaszadónak a csapatmunka segít teljesítménye növelésében. A legtöbb egyetemista csendben szeret tanulni, de a magyar fiatalok jelentős része hatékonyabban tanul, ha felmondja magának az anyagot (37%), míg a külföldiek közül sokan (szintén 37%) zenehallgatás közben érzi magát a legeredményesebbnek.

 

 

A Budapesti Metropolitan Egyetem idén ősszel saját konferenciáján is foglalkozik az egyéni teljesítménnyel és az innovációval: a Sok/k/színűség az egyéni-társadalmi sokféleséget mint a változás és innováció mozgatóerejét járja körül. A METU már másodszorra szervez a világszerte ismert és számos globális kezdeményezést inspiráló TED eseménysorozathoz kapcsolódva saját TEDx rendezvényt. Az eseményt 2018. október 25-én, az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendezik meg, jegyeket az esemény weboldalán (www.metropolitan.hu/tedxmetu) lehet vásárolni. 

 

A konferencia kísérőeseményeként az egyetem a Magnet Közösségi Házzal együttműködésben egy TEDx klubbeszélgetést is szervez A másik ösvény címmel. A rendezvényen Rózsa Magdolna, a Zuglói Tükörkép Műhely vezetője, Papp Bojána újságíró és rendező, valamint Szigethy Alexandre 9 nyelven beszélő világpolgár járja körül a változás és változtatás témaköreit. A július 3-án 18:30-kor kezdődő beszélgetés nyitott, bővebb információ a http://tedx.metropolitan.hu/a-masik-osveny/ weboldalon érhető el.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció