Véget ért Európa legnagyobb digitalizációs, IT és innovációs kiállítása

Mesterséges intelligencia, robotika, humaniod robotok, IoT, jövőbeli mobilitás és a blockchain - csak néhány kiemelt példa a megújult CEBIT tematikájából.

A 2018-as CEBIT négy szekciója az üzleti sikert és az újító ötletek bemutatását volt hivatott elérni. A kiállítással, a szakmai konferenciákkal és a prémium kapcsolatépítési eseményekkel a CEBIT egyedülálló platformot kínált a digitalizációs folyamatok megtapasztalására üzleti, kormányzati és társadalmi szinten. 

 

A d!conomy szekcióban bemutatott újítások segítették az IT szakembereket, a döntéshozókat és a laikus látogatókat, hogy a digitalizáció nyújtotta lehetőségeket teljes mértékben ki tudják használni. A d!tech szekcióban a fókusz a fejlesztőkön, a startupokon és az újító üzleti modelleken volt.  A d!talk konferencia programja lehetőséget adott arra a látogatók és kiállítók számára, hogy kiváló előadásokat hallgassanak meg a kiállítás ideje alatt.

 

Olyan neves előadókat hívtak meg a szervezők mint, Jaron Lanier, Julia Shaw és Mikka Hyppönen. A d!campus a CEBIT fesztiválterülete volt, ahol a résztvevők informális keretek között tudtak egyszerre üzletet kötni és kikapcsolódni. 

 

A CEBIT nemzetközi elismertségét bizonyítja, hogy Magyarország mellett többek között Kína, Ausztrália, Thaiföld és Spanyolország is képviseltette magát a kiállításon. 

 

 

A megújult koncepció szerint- üzleti kiállítás és konferencia fesztiválkörnyezetben- megrendezésre kerülő CEBIT érdekes színterei kiválóan mutatták be az innováció, IT és a digitalizáció különböző szegmenseit a látogatók számára. 

 

Az új CEBIT nagy sikerrel debütált több, mint 2800 kiállítóval, 600 konferencia előadóval és 370 startup-al Európából, Afrikából és Ázsiából. A látogatók összetétele is izgalmas volt, hiszen 3 látogató közül 1 felsővezető vagy döntéshozó volt, míg 4 látogató közül 1 külföldről érkezett.  Európa legnagyobb kiállítás és vásárterülete a CEBIT ideje alatt a világ digitalizációs központjává vált. A radikálisan megváltozott, frissebb és fiatalosabb koncepciót a kiállítók és a látogatók egyaránt jól fogadták. A kiállítás, konferencia és fesztivál elemek keverése kiválóan funkcionált az esemény 5 napján. 

 

”A kiállítás is bizonyítja, hogy szívesebben kötünk üzletet informálisabb közegben” - nyilatkozta Oliver Frese, a Deutsche Messe CEBIT kiállításért felelős igazgatóságának tagja.  A szervezők a pozitív visszajelzések hatására a jövő évi kiállítást - is hasonló koncepció mentén rendezik meg, ezzel is közelebb hozva a technológiai megoldásokat a társadalom számára. 

 

A CEBIT új koncepciója a kiállítás kezdetétől fogva nagy érdeklődést vívott ki a nagyközönség körében is, hiszen több, mint 400.000-en követték az online streameket, illetve naponta több mint félmillió embert ért el a CEBIT világhálón.

 

A legnagyobb kiállítók jelentős része már jelezte, hogy részt kíván venni a jövő évi CEBIT-en 2019 június 24-28. között.

 

A teljesen új rendezvényen a fő fókusz első sorban a mesterséges intelligencián, a blockchain-en, a future mobility-n, a humanoid robotokon, a biztonsági rendszereken és a gyors hálózaton és az ember nélküli rendszereken volt.

 

“Izgalmas időket élünk, amikor a legmerészebb elképzeléseinket is elképesztő gyorsasággal felülmúlják az aktuális fejlesztések”  - nyilatkozta Achim Berg, a Német Információs Technológiai Társaság (Bitkom) elnöke június 11-én a "Welcome Night" eseményén. Ennek a jelenségnek az egyik bizonyítéka a d!campus területén felállított, az SAP által megépített 60 méter magas, 40 kabinnal rendelkező óriáskerék, mely izgalmas színfoltja volt az idei kiállításnak.

 

Az említett óriáskeréken túl a látogatók nagy részének figyelmét vonzotta az impozáns 400 nm-es magyar nemzeti pavilon. A Digitális Jólét Program keretében, állami támogatással 12 állandó kiállító jelenhetett meg a hannoveri kiállításon, és további 9 cég kapott bemutatkozási lehetőséget a nívós d!talk színpadokon. A kiállításon a nemzeti pavilonok közül kiemelkedő, -“Living innovation’ mottójú - magyar pavilon a Magyar Nemzeti Kereskedőház együttműködésével valósult meg. A cégek állami pályázaton, 50 versenytárs közül az IVSZ által lettek kiválasztva. A 340 milliós állami beruházás az előrejelzések szerint legalább 30-40 szeres megtérülést hozhat hosszútávon a hazai IKT szektor számára. 

 

 

Mesterséges intelligencia 

Az öntanuló rendszerek kiemelt szerepet kaptak az idei CEBIT-en. Hewlett Packard Enterprise bemutatta hogyan lesznek hamarosan képesek a számítógépek összehasonlítani betegségek tüneteinek millióit, hogy azonosítsák a megfelelő gyógyszert a páciens részére. Az IBM standon bemutatásra került egy hangvezérlésű okos asszisztens, kamerával és érzékelőkkel felszerelve, ami támogatja Alexander Gerst űrhajóst az ISS űrállomáson tett küldetése során. Az AI technológiák használata órási előnnyel jár a digitális munkaterületen. A chatbotok képesek az emberi hang utasításait követve egyszerűsíteni számos szoftver eszköz működését.

 

Robotika 

A mesterséges intelligencia még lenyűgözőbbnek tűnik, ha szinte emberi formában manifesztálódik. A SoftBank Robotics által bemutatott "Pepper" humanoid robot reagál az emberi érzésekre, válaszol a termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó kérdésekre. A kiállításon a Karlsruhe Technológiai Intézet (KIT) bemutatta "ARMAR-6" robotját, amely segíti az ember kollágáit az elektromos fúrók kezelésében és megfigyelés alapján képes megtanulni új eszközök használatát. A Német Mesterséges Intelligencia Kutatóközpont (DFKI) kiállításának tárgya az ipar 4.0 termelési környezetben az emberek és a robotok közötti megbízható és hatékony együttműködés volt.  Kiemelt eseménye volt a CEBIT-nek Marc Raibert (alapítója és vezetője az amerikai Boston Dynamics-nek) látványos bemutatója, amiben illusztrálta a hihetetlen lehetőséget, amit elértek egy négy lábú robot kutyával, ami önállóan képes közlekedni akár nehéz terepen is. 

 

IoT 

Az 5G technológia megjelenésével a mobil vezeték nélküli adattechnológiában rohamos fejlődés történik. A valós idejű adatkommunikáció lehetővé teszi, a CEBIT-en debütáló IoT applikációk használatát. A Vodafone bemutatta, hogyan képesek a több száz km-re levő,  5G vezeték nélküli hálozattal összekapcsolt robotok egymástól tanulni. A jövőben az IoT területén megjelenik majd az érzékelővel ellátott tehergépkocsi gumiabroncs, amely lehetővé teszi, hogy egy applikáció segítségével távolról figyeljék a hőmérsékletet és a nyomást. Az okos város tematikája szintén prominens téma volt a hannoveri kiállításon. A Huawei bemutatta intelligens rendszerét, mely a nagyvárosok számára nyújt megoldási lehetőséget arra vonatkozóan, hogy csökkentse a megnövekedett forgalom és a környezetszennyezés problémáját. 

 

Ezalatt a Software AG bemutatott egy olyan koncepciót, amiben a kukákra szerelt kis érzékelő segítségével drámaian javítható a közterületi szemétürítés, illetve a hálózatba kötött utcai lámpák meghibásodása és karbantartása. 

 

Future mobility

A 25-ös csarnokban a fókuszt a smart mobility koncepció kapta. A kiállításon debütált a Volkswagen “Sedric Active” robot autója. A csoport pár éven belül tervezi megalkotni a“pushbutton mobility” vízióját. Az önvezető technológiák mellett a kiállítás kiemelt szerepet adott a quantum computing-nak és car sharing-nek is. A Deutsche Bahn bemutatta a jövő vonatát, amely multimédiás személyszállítási szolgáltatásokat is tartalmaz. Innovatív elektromos mobilitási ötleteket, mint az önvezető elektromos busz, mutattak be az e.Go és az IONITY standokon. 

 

Drónok & ember nélküli rendszerek 

A "pilóta nélküli repülés” világában mutatta be az Intel az első drone taxit, a "Volocopter" -t, amely már rendelkezik engedéllyel a személyzettel ellátott járatokra. Egy másik különlegessége volt a rendezvénynek  a d!campuson megrendezett éjszakai drón show. 

 

Blockchain

A CEBIT-en egy másik erősen vitatott témát képzett a blockchain. Számos vállalat bemutatta, hogy ez a technológia alkalmas a biztonságos internetes adatátvitelre, illetve a megújuló energiakereskedelmre vagy  car-sharing szolgáltatásra. A  DXC Technology olyan roboton keresztül ismertette a technológiát, ami az italokat egy blockchain hálózaton keresztül leadott rendelések alapján keveri. 

 

Bízunk benne, hogy 2019. június 24-28. között megrendezésre kerülő CEBIT-en még nagyobb számú magyar kiállítóval és látogatóval találkozhatunk. Reméljük, hogy a hazai digitális szektor minél több résztvevője tapasztalja meg a hatalmas nemzetközi potenciált, amit a CEBIT kínál és, amiből ezen cégek rövidtávon is profitálhatnak. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció