Közösségi élménnyé válhat a tanulás

Habár az egyetemi tankönyveket a mai napig forgatják a hallgatók, a tanulás is egyre inkább átkúszik az online térbe. A Start it @K&H inkubátorban mŇĪködŇĎ Cogito ezért egy olyan közösségi platformot hozott létre, amellyel a hallgatók és az oktatók közösen szerkeszthetŇĎ tananyagot készíthetnek. Innovatív ötletük a Magyarországon elŇĎször megrendezett Pitch@Palace Hungary 1.0 startup versenyen az elŇĎkelŇĎ harmadik helyen végzett, és elhozta a People's Choice Award közönségdíjat is. 

Az András, yorki herceg által 2014-ben létrehozott Pitch@Palace elnevezésŇĪ startup verseny célja, hogy bemutassa, támogassa és egyben mentorálja is a fiatal és innovatív vállalkozókat. A közép-európai országok közül elsŇĎként Magyarországon megrendezett Pitch@Palace Hungary 1.0 versenyen a 12 döntŇĎs a yorki herceg, valamint hazai és nemzetközi nagyvállalati vezetŇĎk és befektetŇĎk elŇĎtt mutathatták be ötleteiket. Közülük az egyetemi jegyzetek közösségi megosztásán alapuló Cogito szoftver nemcsak az elŇĎkelŇĎ harmadik helyet érte el, de egyben elhozta a People’s Choice Award közönségdíjat is. „A Cogito egy közösségi média környezetbe ágyazott dokumentumszerkesztŇĎ, ami rendkívül gyors, egyszerŇĪ és hatékony kommunikációt, valamint információátadást tesz lehetŇĎvé a hallgatók és az oktatók között” – mondta el Majtán Máté a Cogito ügyvezetŇĎ igazgatója.
 
Az intézményi oktatás eddig jól bevált kommunikációs és oktatás-szervezési eszközei, illetve módszerei napjainkban alapos újragondolást igényelnek, hiszen a napi szinten keletkezŇĎ óriási információmennyiséggel a  könyvek nem tudnak lépést tartani. „A fiatal egyetemisták manapság már olyan közösségi platformokon keresztül érintkeznek a világgal – és ezzel együtt a tanulnivalóval – amelyek 10 évvel ezelŇĎtt még egyáltalán nem léteztek vagy épphogy csak gyerekcipŇĎben jártak. Az egyetemi tankönyveket ugyan még mindig használják, de már elsŇĎsorban online tanulnak. Éppen ezért mi olyan megoldásban gondolkodtunk, amely a jelenleg fŇĎként még intézményi jellegŇĪ felsŇĎoktatást inkább közösségi élménnyé varázsolja” – mondta el Majtán Máté. 
 
„A Cogito egyfajta közösségi médiaként funkcionál, ahol az egyetemi professzorok is megoszthatják saját szakmai tartalmukat, legyen az egy élŇĎben közvetített mŇĪtét vagy egy érdekes esettanulmány. Ezáltal a platform lehetŇĎséget teremt arra, hogy a jelenlegi oktatási rendszer találkozzon a hallgatói igényekkel és a jövŇĎbeli technológiák adta lehetŇĎségekkel. A Cogito nagyban megkönnyítheti a vizsgafelkészülést is, hiszen a lényege, hogy a hallgatók közösen készíthetik el a jegyzeteiket, amelyeket késŇĎbb az oktatók lektorálhatnak, ezáltal hitelesítve az ott leírtakat” – ismertette a dokumentumszerkesztŇĎ platform lényegét Majtán Máté.
 
A Start it @K&H inkubátorba még pár napig, szeptember 20-ig ismét várják az innovatív ötlettel és nagy fejlŇĎdési potenciállal rendelkezŇĎ startupok jelentkezését a https://startitkh.hu/ oldalon, iparági korlátozás nélkül.
 
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció