Az IFR a Robotikai Csúcstalálkozón mutatta be aktuális jelentésének eredményeit

A Nemzetközi Robotikai Szövetség (IFR) által minden évben kiadott World Robotics Report tanulmányt idén egy, a kétévente megrendezett Robotikai Csúcstalálkozó keretein belül megtartott sajtótájékoztatón mutatta be a Szövetség Tokióban.

A jelentés egyik legfontosabb konklúziója az, hogy az ipari robotikába való befektetés mértéke egyre csak nő. 2013 és 2017 között a világszerte értékesített ipari robotok száma megduplázódott (114%) és a következő három évre szóló kitekintés (2018-2021) is azt becsüli, hogy átlagosan további 14%-os éves növekedést várhatunk.

 

„Ahogyan az IFR korábbi jelentéseire is jellemző volt, az idei év eredményei is összhangban vannak a saját tapasztalatainkkal a Universal Robots-nál. Komoly érdeklődést tapasztalunk az automatizációt érintően, valamint egyre több vállalat jön rá – méretétől függetlenül-, hogy mennyi előnyt tudnak jelenteni a robotok a gyártósoron.” – mondja Esben Østergaard, a Universal Robots technológiai vezetője és társalapítója.

 

 

A 2018-as jelentésben a Szövetség számos technológiai újításról is beszámol, mint például az ember és gép közti együttműködés koncepciója, valamint a könnyű programozás, amelyek hozzájárulnak a gyártási folyamatok termelékenységének növeléséhez és kiterjesztik a robotalkalmazások felhasználási területeit.

 

„A robotokkal való automatizálás növeli a minőséget és a munkafolyamatok egységességét. Az együttműködő robotok – ami lényegében az ember és a gép közötti kollaborációt jelenti – különösen érdekfeszítőek, mivel a robotok az emberekkel együtt dolgozhatnak, és nem pedig helyettük. Egyértelmű emelkedést látunk az olyan fogyasztói termékek iránti kereslet terén, amelyek „emberi érintést” igényelnek az egységesen magas minőség mellett.” – mondja Esben Østergaard.

 

A Universal Robots mindig is az egyszerű programozásban hitt, ami az egyik oka annak, hogy a vállalat mára az együttműködő robotok piacvezetőjévé tudott válni.

 

„Az, hogy könnyen érthető és programozható kobotokat hozzunk létre, kezdettől fogva a DNS-ünkbe volt írva. Mi az „együttműködő” fogalom alatt a könnyű használhatóságot és egyszerű integrációt értjük. Ez az, ami igazán megkülönböztet minket a versenytársainktól, és nagy büszkeséget jelent,, hogy ezeket a tényezőket az IFR is csúcstechnológiának ismeri el. Nem is érthetnénk jobban egyet.” – folytatja Esben Østergaard.

 

A jelentés egyre növekvő igényt mutat a robotikai automatizációt érintően, különös tekintettel az autóipar, az elektronika-, és a fémipar területein. Öt ország piaca (Kína, Japán, Dél-Korea, az Egyesült Államok, Németország) felelt a 2017-es értékesítések 73%-ért, ami egybevág a Universal Robots által megállapított kulcspiacokkal.

 

Jelenleg izgalmas időket él meg az együttműködő robotok piaca, amely a várakozások szerint az ipari automatizáció legjelentősebb piaci mozgatórugójává fog válni az elkövetkező években. Magyarországon az egyik legfontosabb szektor az autóipar. Az elmúlt években megfigyelhető volt, hogy a legtöbb autóipari befektetés a fejlesztéseket célozta meg, különös tekintettel a robotizációra.

 

További információt az IFR World Robotics Report 2018-ról itt talál.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció