Médiatanács: nem volt megfelelő a Szenzációs Négyes korhatár-besorolása

Állampolgári bejelentések alapján az RTL Klub, a TV2 és a Tilos Rádió egy-egy műsorszámának helytelen korhatár-besorolása miatt is bírságot szabott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa az eheti ülésén. 

A testület nyertest hirdetett egy paksi frekvencia pályázati eljárásában, pályázhatóvá vált egy budaörsi és egy dabasi rádiós frekvencia, illetve véleményezhető egy szigetszentmiklósi és egy győri frekvencia pályázati felhívásának tervezete. Elfogadta a grémium a Médiatanács jövő évi piacfelügyeleti és általános hatósági felügyeleti tervét is.

 

Médiafelügyeleti bírságok túl megengedő korhatár-besorolások miatt

Állampolgári bejelentés nyomán, a médiatörvény korhatár-besorolási rendelkezéseinek megsértése miatt a Médiatanács 6 millió forint bírság megfizetésére kötelezte az RTL Klub szolgáltatóját a Szenzációs Négyes című műsorszámának szeptember eleji, első adása miatt. A testület megállapította, hogy ugyan a produkció nem szexuális témát dolgozott fel, a szereplők tánca mégis vulgáris módon utalt a nemiségre, a műsorvezetőtől, a zsűri tagjaitól és a többi szereplőtől pedig szexuális utalások hangzottak el. Így a szolgáltató által 12 éven aluliaknak nem ajánlott műsorszám káros hatással lehetett a 16 évnél fiatalabbak, legfőképpen a 12-14 éves gyermekek – ahogy a médiatörvény fogalmaz – szellemi, erkölcsi vagy fizikai fejlődésére, tehát túl megengedő volt a korhatár-besorolás. 

 

Szintén állampolgári bejelentés alapján a TV2 szolgáltatójának 1,25 millió forint bírságot állapított meg a testület a szeptember közepén közzétett Valami Amerika 3 című műsorszám korhatár-besorolása miatt.  A filmet a tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott kategória helyett a tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott kategóriába kellett volna sorolnia a szolgáltatónak, mivel többek között a megjelenített verbális és fizikai erőszakot tartalmazó jelenetek, szexuális utalások, valamint a halmozottan előforduló durva, trágár nyelvezet miatt az alkalmas a 12-16 éves korosztály személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására. Ennek megfelelően mindkét műsorszámot csak 21 óra után tehették volna közzé. 

 

Ugyancsak állampolgári bejelentés nyomán szabott ki bírságot a testület a körzeti közösségi Tilos Rádió szolgáltatójára is, mert az egy szeptemberi adásnapon a Páholy című műsorszámát korhatármegjelölés nélkül tette közzé, holott a műsorszám tartalma szintén „16 éven aluliaknak nem ajánlott” besorolást tett volna indokolttá. Az adásban elhangzott szexuális utalások, a halmozottan előforduló durva, trágár nyelvezet, valamint az alkoholfogyasztás, a társadalmilag nem elfogadott szokások népszerűsítése miatt a grémium 75 ezer forint bírság megfizetésére kötelezte a rádió szolgáltatóját, amely az eljárásban elismerte a jogsértés tényét. 

 

A médiaszolgáltatók – a mozikkal ellentétben – bizonyos kivételekkel maguk kötelesek besorolni műsoraikat a médiatörvény által meghatározott korhatár-kategóriákba, ezt a Médiatanács saját utólagos médiafelügyeleti tevékenységének keretében és állampolgári bejelentésre is ellenőrizheti hivatalból. A testület a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét – köztük a szolgáltató által korábban elkövetett hasonló jogsértéseket is, és a veszélyeztetett korosztályra vonatkozó nézettségi, hallgatottsági arányokat – figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét. A médiatörvény 187. paragrafusa kimondja, hogy a jogkövetkezményt minden esetben – jellegétől függően – a jogsértés súlyára, ismételtségére, folyamatosságára, időtartamára, az azzal elért vagyoni előnyre, valamint a jogsértéssel okozott érdeksérelemre, az érdeksérelmet szenvedett és veszélyeztetett személyek számára, illetve az okozott kárra, személyiségi jogsérelemre tekintettel és a jogsértés piacra gyakorolt hatását is figyelembe véve állapítják meg. A döntések bíróság előtt fellebbezhetők.

 

Rádiós frekvenciákkal kapcsolatos döntések

Az egyedüli pályázó Paks FM Kft.-t hirdette nyertesnek a Médiatanács a Paks 96,3 MHz-es helyi rádiós frekvencia kereskedelmi jellegű hasznosítására szeptember elején kiírt pályázati eljárásában. A szolgáltató Paks FM néven tervezi megkezdeni adását, melyre a hatósági szerződés megkötése után, a pályázati felhívással összhangban 120 nap áll majd a rendelkezésére. A testület véglegesítette és a honlapján közzétette a Budaörs 104,8 MHz-es és a Dabas 93,4 MHz-es helyi rádiós frekvenciák pályázati felhívásait kereskedelmi jellegű hasznosításra. Az ajánlatokat a budaörsi frekvenciára 2019. január 7-én, míg a dabasira 2019. január 10-én lehet majd benyújtani. A testület közzétette véleményezésre a Szigetszentmiklós 107,0 MHz-es helyi és a Győr 96,4 MHz-es körzeti rádiós pályázati felhívások tervezeteit. 

 

Elfogadta a Médiatanács a jövő évi piacfelügyeleti és általános hatósági felügyeleti tervét

Elfogadta a testület a Médiatanács 2019-re vonatkozó piacfelügyeleti és általános hatósági felügyeleti tervét. A kiemelt témák nem változtak tavalyhoz képest, a médiaszolgáltatók és a közösségi médiumok folyamatos figyelése mellett jövőre is figyelem irányul – többek között – a reklámok hangerejére, a nagy elérésű híradók nem közérdekű bűnügyi hírei kapcsán a törvényben előírt húszszázalékos plafon vizsgálatára, illetve a hír- és magazinműsorok kvantitatív elemzésére. Szintén kiemelt vizsgálati terület lesz a televíziós gyermeksávokban a gyermekvédelmi előírások betartása, ahogy az is, hogy a szolgáltatók a hat éven aluliak számára nem ajánlott korhatár-kategóriát mennyire használják. A Médiatanács idén is tervezi annak vizsgálatát, hogy a filmekre milyen korhatár-besorolási gyakorlatot alkalmaznak a médiaszolgáltatók. A piacfelügyeleti terv elérhető a hatóság honlapján.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció