Öt magyar cég állít ki januárban a CES-en

Öt magyar cég is részt vesz majd a világ legnagyobb technológiai show-ján, a Las Vegas-i CES-en jövő januárban. A több mint 180 ezer látogatót, és 4500 kiállító céget felvonultató innovációs seregszemlén a DoBox, a GPS Tuner, a Grepton, az NNG és a Safeskin képviseli majd hazánkat. 

A 2019. január 8-11. között megrendezésre kerülő CES közel 260 ezer négyzetméternyi kiállítási területén 4500 nagyvállalat és startup mutatja majd be innovációit a világ minden tájáról. A szervezők több mint 180.000 látogató részvételét várják 155 országból. A kiállítási- és konferencia programban helyet kap többek között az 5G, az okos városok, az önvezető járművek, a kriptovaluták, a viselhető okoseszközök, a virtuális- és kiterjesztett valóság, a 3D nyomtatás, a drón- és robottechnológia, a mesterséges intelligencia vagy éppen az esport is.

 

 

Nagyágyúk a színpadon

A számos kiállító nagyvállalat és startup mellett igazi tech nagyágyúk adják majd elő vízióikat a jövőről a CES szakmai programja keretében. A rendezvény nyitóelőadását Dr. I. P. Park, az LG Electronics (LG) elnöke és technológiai vezetője tartja majd, bemutatva, hogy hogyan változtatja meg a mesterséges intelligencia (Artificial Intelligence, AI) a felhasználók életét a fejlődésre, az összekapcsolhatóságra és nyíltságra, azaz az AI három alappillérére építve. Ginni Rometty, az IBM elnök-vezérigazgatója pedig beszédében azt taglalja majd, hogy az olyan technológiák, mint az AI és a kvantum milyen drasztikus pozitív hatást fejtenek majd ki az üzleti életre és a társadalomra. Hans Vestberg a Verizon vezérigazgatója az 5G-ben rejlő bámulatos lehetőségeket tárja majd fel előadásában, míg Dr. Lisa Su, az ADM elnök-vezérigazgatója a számítástechnika új generációjáról beszél majd, mely alapjaiban határozza majd meg a játék és virtuális szórakoztatóipart. 

 

Öt magyar cég a krémben

A januári CES-en öt innovatív cég is képviseli majd hazánkat. A Dobox, kifejezetten Apple termékekre fejlesztett hordozható vezetéknélküli dokkoló állomását állítja majd ki, a GPS Tuner outdoor- és biciklis navigációs applikációját, illetve e-bike vezérlés rendszerét míg, a Grepton Informatikai Zrt. kiterjesztett (AR)- és virtuális valóság (VR) mutatja be. Az autós navigációs és infotainment szoftvereiről ismert NNG autós kiberbiztonsági megoldására, és iGo nacigációs szoftverére próbálja majd felhívni a figyelmet. Részt vesz továbbá a kiállításon hazánkból a Safeskin is, mely különleges lopásgátló tokokat gyárt iPhone-ra.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció