Megállt a junior fejlesztői bérek emelkedése

Stabilan havi bruttó 400-450 ezer forint között mozog a Codecool 12+6 hónapos programozóképzését elvégzők várható bére, miközben folyamatosan bővül a felvettek köre itthon és Lengyelországban is. 

Túlkínálattól azonban nem kell félni, hiszen a szigorúan vett technológiai cégek mellett a teljesen hagyományos vállalatoknál is egyre nagyobb arányban merül fel a programozók iránti igény.

 

Rendszeresen összeírja a kurzusait elvégző tanulók elhelyezkedéskor kapott első fizetésének mértékét a Codecool Programozóiskola. Továbbra is ígéretes, havi 400-450 ezer forint között mozgó bruttó bérre számíthatnak a Codecoolból kikerülő tanulók. 2017-től 2018 júniusáig felfele kúszott a kezdőik bére, a most 2018 őszén álláshoz jutóknál azonban már csak stabilizálódás volt megfigyelhető, az 500ezres határig nem mentek.

 

Miközben a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, betöltetlen álláshelyek számáról készült jelentését egyértelműen történelmi rekordnak minősíti mindenki, abban továbbra sincs konszenzus, hogy valójában mekkora is a munkaerőhiány mértéke az egyes iparágakban. Míg a KSH háromezer ember hiányát mutatja ki az informatikai és távközlési szektorban, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége akár harmincezret sem tart elképzelhetetlennek.

 

„Egyfelől nyilván a mérés módja magyarázza a különbséget, másfelől pedig ez szemléletbeli eltérés is.” – állítja Boda József, a Codecool társalapító-ügyvezetője. „A diákjaink felvevőpiacát jelentő lengyel és magyar vállalatoknál azt tapasztaljuk, hogy az új álláshelyek meghirdetése mellett folyamatosan nő az igény a meglévő dolgozóik átképzésére vagy továbbképzésére is. Magyarul a digitalizálódó ipar tehát nem csak új, statisztikailag számontartható álláshelyeket teremt, hanem igazodást vár el a meglévő foglakoztatottaktól is, immár ennek kiszolgálásába is belekezdtünk.” 

 

Összességében tehát nem valószínű, hogy a meglévő képzési piac képes lenne utolérni az igényeket, vagy bármikor túlkínálat lépne fel programozók terén. „A cégek most már végleg szakítottak azzal az előítélettel, hogy ezek a munkakörök csak „született” programozókkal tölthetők fel, és elismerik, hogy versenyképes tudást ad a képzési programunk, amire támaszkodhatnak.”

 

A Codecoolnál négy helyszínen (Budapest, Miskolc, Varsó, Krakkó) majdnem ötszázan tanulnak jelen pillanatban, és a két országban közel 400 végzett diák dolgozik mintegy hetven különböző cégnél. 2019-re a társaság vezetése további növekedést tervez, mind létszámban, mind a képzési helyeik számában.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció