Az idei Educatio már a tanulmányokat követő munkaéletre is összpontosít

A továbbtanulást tervezőknek 2019. február 15-ig kell dönteniük arról, mely egyetemekre szeretnének jelentkezni. Az Educatio felsőoktatási elhelyezkedést segítő rendezvényt idén január 10-12. között rendezik meg a Hungexpon, ahol a továbbtanuláshoz és -képzéshez kapcsolódó információkat az intézmények jelenlegi hallgatói és oktatói adják át.

A bő ötvenezres látogatottságú eseményen 20 000 négyzetméteren, 18 ország több mint 50 felsőoktatási intézménye, valamint közel 200 kiállító várja a középiskolásokat, szüleiket és tanáraikat, ingyenesen. 

 

A három nap elsősorban a fiatalok felsőoktatási kérdéseinek megválaszolására fókuszál: összekapcsolja a hazai és külföldi egyetemeket, tankönyvkiadókat, nyelviskolákat és szakképző intézményeket a középiskolás diákokkal, oktatókkal és a szülőkkel. A már egyetemen tanuló hallgatók pedig mesterképzésekről juthatnak hiteles információkhoz. 

 

 

„Az idei tematikában kiemelt figyelmet kapnak a duális képzések, illetve minden eddiginél több munkaadó ismerteti meg magát a diákokkal, hiszen ahogy az egyetemek is egyre inkább összpontosítanak a gyakorlati tudásra, úgy a cégek is felfedezték, hogy ma már jó előre kell gondoskodniuk az utánpótlásról” – nyilatkozta Maszlavér Gábor, a háromnapos rendezvény főszervezője.

 

Az Educatio sajátossága, hogy a továbbtanulás legfontosabb tudnivalóit a kitelepülő intézmények jelenlegi hallgatói és oktatói adják át, így tőlük közvetlen formában is lehetőség nyílik a tájékozódásra, legyen szó az egyes szakokról, képzésekről, egyetemi életről, kollégiumi elhelyezésről, vagy akár a tanulmányokat követő jövőképről. Az információk mellett tudományos és szórakoztató programok ugyanúgy várják az érdeklődőket, mint tájékoztató előadások a magyar felsőoktatás jövőjéről, szakmai újításokról és módszerekről, de diákhitel, diákmunka, nyelvtanulási és Erasmus lehetőségek témaköreiben is gazdagabban távozhat a látogató.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció