Az Apple ellopta a CES marketingjét

Ahogy lassan csomagolok a CES-re (leginkább napi sokmérföldes gyaloglásra készülve), az jár az eszemben, hogy a fanyalgók - akik szerint, ha egyszer elmentél a CES-re akkor többet nem kell menned, mert mindegyik egyforma - félreértik a helyzetet. Mert lehet, hogy az érzés, a feeling, a flow az nagyon egyforma minden évben, de ami mögötte van, a változás, a fejlődés, a trendek – az hihetetlenül érdekes. Na persze ehhez az kell, hogy első kézből, élőben szimatoljon körbe a műszaki kérdések iránt érzékeny utazó.

Ha már a fanyalgókról van szó – boldognak vagy boldogtalannak lenni igazából döntés kérdése, mint tudjuk – és ehhez nem kell pszichológusnak sem lenni. Amit a most már egyre jobb szenzorokkal és adatbázisokkal működő agykutatók figyeltek meg (a Yale-tol a UCSF-ig, hogy csak kettő iskolát idézzünk), az ijesztő: azok, akiknek a panaszkodás, a kínlódás, a pesszimizmus a napi működési elvük, azok ugyanazokat az agyi öröm-központokat "gyújtják be" mint azok, akik a boldogságot, az élet élvezetét, a szépség tiszteletét választották működési alapul és célul.

 

Ezekből is lesz itt bőven, a 140,000 vendég között, akik a többezer kiállító cégre kíváncsiak. Viszont mi köze mindennek a CES-hez? Nem más, minthogy egy Touchpoint Solutions nevű startup már hetek óta bombázza a CES-re készülőket minden digitális eszközzel, hogy jöjjenek el és ne csak nézelődjenek, hanem a saját agyukat is ajánljak fel a látogatók egy "Live Brain Scan"-re. Ez fél percet vesz igénybe, és végre élőben lehet ezeket a startup-osokat látni, és megtudni, hogy csak a füstje nagy a reklámkampánynak avagy tényleg akad tanulnivaló tőlük. A fanyalgó és igazából semminek őrülni nem tudó munkatársaknak nagyon ajánlom ezt az agyi szűrést, hátha kinyílik kissé a szemük arra, hogy micsoda hihetetlen időket élünk errefelé az Újvilágban: ahol most nem csak az "1%" gazdagodik, hanem a legkisebb pénzűek is; nem csak a munkanélküliség a legalacsonyabb 50 éve, beleértvé a rekordokat döntő fekete- és latin dolgozókat, nemcsak a női munkanélküliség a legalacsonyabb, mint valaha, hanem az egy főre jutó fizetések is szépen emelkednek a legkevésbé tehetősek között. Az elmúlt 85 nap alatt minden nap kicsit olcsóbb lett a benzin az Államokban. Bekerült az első muzulmán hölgy a Kongresszusba (képviselőházi választott képviselőként), ráadásul két amerikai indián hölgy is bekerült a Képviselőházba (Sharice Davids és Deb Haaland). Az 50-ből 46 államban választottak női képviselőket, és ezzel a nők aránya összesen a legmagasabb eddig, 23.4% lett. Mindez pedig egy olyan jóléti környezetben, ahol egy magára valamit adó Kalifornia-i boltocskában vagy húsz felé kenyér és tíz felé hamburger meg szó szerint a világ minden részéről importált igen kiváló borok között válogathat mindenki – nemcsak a milliárdosok. Mert ez Amerika titka – az innovációnak köszönhetően, a bevándorlok kreativitásának és munkamoráljának, a helyiek személyi szabadságot mely szorgalommal ötvöző, fáradhatatlan munkálkodásának – és ettől lesz a CES az innováció első számú eseménye, ahol tanulni, ismerkedni, szövetségeseket találni lehet éjjel nappal.

 

 

Na, de most még csak a bevezető tudósításnál tartunk, ezért elégedjünk meg annyival, hogy megnézzük: mit tett a címadó Apple, tudják, az a cég, amelynek ha 1 dollárnyit mozog a részvényárfolyama, az 7 dolláros következménnyel jár a tőzsdén) A legendás óriáscég sajátos marketing hagyományainak megfelelően (amik közé tartozik minden idők legsikeresebb reklámja, az Orwell 1984-et felidéző tévéreklám, amit alig játszottak élőben, viszont vírusként terjedt évtizedekig) megint nagyot lépett. A városban megtalálható billboard-okon, óriásplakátokon a Las Vegas-i mottóra "What happens in Vegas stays in Vegas" rímelő "What happens on your iPhone, stays on your iPhone" üzenet fogadja az adataikat ingyen és dalolva a Google- és a Facebook-nak átadó Android felhasználókat – üstökön ragadva ezzel a korszakunk legfontosabb pillanatát, a Privacy-csatát – amikor egy reklámhálózat "termekéként" viselkedő fogyasztók kezdenek rájönni, hogy ők igazából nem kliensek, hanem "termékek" lettek, építőkockái a Google és a reklámozó cégek kizárólag egy célt, a profitot szolgáló szövetségének (a profittal nincsen baj, a sunyi adatügyi félre mutyizással van... ez ügyben lesz még néhány jó történetünk.)

 

Ez a sakkjátékoshoz méltó lényeglátás, egyszerűség, kifejezve a kor szellemét egy mondatban és képben a Steve Jobs legfontosabb hagyománya – és nagyon helyénvaló hangütése a CES 2019-nek.

 

Szerző: Laszlo Horvath

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció