A Vodafone a Balatonnál is bemutatta az 5G-t

A Vodafone Magyarország számára kiemelten fontos a balatoni régió, így a szolgáltató az utóbbi években folyamatosan fejleszti hálózatát a térségben. 

A régió és a Vodafone közös története most tovább folytatódik, hiszen a vállalat Zalaegerszeg, Budapest és Debrecen után a Balatonra is elvitte az 5G élményt. Június 1-2-án a Nemzeti Regatta látogatói betekintést nyerhetnek a jövőbe a Vodafone Future Truck révén, melynek innovatív, köztük 5G-n működő demóit egész hétvégén kipróbálhatják az érdeklődők. 

A balatoni régió rendkívül fontos a Vodafone Magyarország számára, ennek megfelelően korábban több balatoni kilátó felújítását is támogatta a vállalat, valamint a teljes térségben elérhetővé tette szupergyors 4G+ szolgáltatását, mely így a Balaton körül 53 településen érhető el. 

A Vodafone Magyarország az idei évben Siófokon, a Nemzeti Regattán mutatja be először a Vodafone Future Truckot, melyben jövőbe mutató, köztük 5G technológiát is használó demók kaptak helyet. A látogatók tesztelhetik többek között a jövő egészségfejlesztését bemutató, virtuális repülésélményt nyújtó ICAROS-t; megismerhetik a jövő közlekedését az immerzív virtuális valóságban, 5G kapcsolaton keresztül távvezérelt autó segítségével; beszélgethetnek Pepperrel, a humanoid robottal; valamint kipróbálhatnak egy több szereplő által egyszerre, az 5G technológiának köszönhetően valós időben, VR szemüvegen keresztül játszható játékot.

„A Vodafone Magyarország számára kiemelten fontos a balatoni régió, így az utóbbi években folyamatosan fejlesztettük hálózatunkat a térségben. Ennek köszönhetően a tó teljes térségében elérhetővé vált a 4G+ hálózatát, mely így már 53 településen érhető el. A balatoni régió és a Vodafone közös története most tovább folytatódik, hiszen Zalaegerszeg, Budapest és Debrecen után a Nemzeti Regattára is elhoztuk az 5G élményt, a fesztivál látogatói kipróbálhatják az 5G adta lehetőségeket” – mondta el Dr. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország vezérigazgató-helyettese, az igazgatóság alelnöke.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció