Rekordgyorsan adott el tízmillió P30 Pro és P30 készüléket a Huawei

A Huawei tízmillió P30 és P30 Pro készüléket értékesített világszerte a két termék piaci bevezetését követő 85 napban — adta hírül a vállalat Fogyasztói Üzletága. A gyártó ezzel magasan felülmúlta tavalyi sikerszériája, a P20 sorozat eladási gyorsaságát, amelynek öt hónapra volt szüksége a tízmilliós darabszám eléréséhez.  A vállalat mobilkészülékekért felelős vezetője, Kevin Ho bejelentette továbbá, hogy 2019 májusában a Huawei-nek sikerült meghaladnia a százmilliós okostelefon-értékesítési határt is, sokkal gyorsabban, mint az előző év azonos időszakában.

A Huawei Technologies rekordgyorsasággal adott el tízmillió okostelefont aktuális mobilcsaládja készülékeiből. A P30 és P30 Pro mindössze 85 nap leforgása alatt tízmilliós eladási számot produkált, felülmúlva ezzel az összes korábbi sikerszéria teljesítményét. A Huawei idén március végén bemutatott zászlóshajó-készülékei a kínai és nyugat-európai piacokon, valamint Magyarországon is taroltak: Kevin Ho, a Huawei Fogyasztói Üzletág mobiltelefonokért felelős elnöke a Sanghajban tartott júniusi MWC eseményen elmondta, hogy május végéig a vállalat által 2019-ben értékesített okostelefonok száma meghaladta a százmilliót, ezzel nagymértékben túlteljesítve az előzetes várakozásokat. 

 

A Huawei folyamatos innovációjának köszönhetően a P30 széria olyan kiemelkedő tulajdonságokkal rendelkezik, mint a SuperSensing Leica quad kamerarendszer, a tízszeres hibrid zoom, az ultrahosszú akkumulátor-élettartam, valamint a különleges dizájn és a természeti jelenségek ihlette egyedi Aurora, Jégkristály kék, illetve Naplemente színek. A P30 okostelefon-család számos szakmai szervezet elismerését kivívta már, valamint a Huawei P30 Pro készülék elnyerte a MIA (Mobile Industry Awards) „2019 legjobb zászlóshajó készülékének”, és a TIPA „legjobb fotózási képességekkel rendelkező telefonnak” járó díjakat is. 

 

A Huawei Technologies több mint 480-milliárd yüant fektetett be az elmúlt évtizedben, ezáltal mind a szoftver-, mind a hardver ellátási láncban vezető technológiai szerepre tett szert. Erős szakmai együttműködéseinek köszönhetően számos új technológiát és megoldást hozott létre az okostelefon-iparágban. A Huawei hisz abban, hogy a folyamatos innováció és a technológiai vezető szerep tovább fogja bővíteni az okostelefonok határait, ezzel biztosítva a felhasználók számára a mindent átfogó intelligens technológia élményét. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció