A matematika lehet a belépő nőknek a jövőbeli karriersikerekhez?

Becslések szerint Magyarországon több tízezer informatikus hiányzik a munkaerőpiacról, egész Európát tekintve ez a szám akár az 1 milliót is elérheti a következő években. Az informatika kiváló karriert kínál mindkét nemnek, mégis, egyelőre alacsonyabb a nők száma ezen a területen.

A Morgan Stanley szeretne változtatni ezen, ezért több programjával is ösztönzi a STEM tudományok (Science, Technology, Engineering, Mathematics) elsajátítását és a nők belépését a technológiai szektorba. A matematika kulcsszerepet játszik mindebben, így a vállalat örömmel támogatta idén is az Európai Leány Matematikai Diákolimpián (EGMO) kimagaslóan jól szereplő magyar gimnazistalányokból álló válogatottat. A sikeres verseny után a csapat a Morgan Stanley budapesti irodájában értékelt és számolt be a vállalatnál dolgozó szakembereknek a versenyen szerzett élményeiről, tapasztalatairól.

 

„A mi generációnk már teljesen elfogadja, hogy lányoknak valók ezek a dolgok”

A magyar lányok évek óta kimagaslóan szerepelnek az Európai Leány Matematikai Diákolimpián, rendre az első 10 helyezett között. Idén Kerekes Anna aranyérmet, Hámori Janka ezüstöt, Kocsis Anett és Mészáros Anna bronzérmet szerzett a Kijevben, 49 ország és 196 versenyző részvételével, az idén kilencedszer megrendezett Európai Leány Matematikai Diákolimpián. 

 

Mészáros Anna szerint a közvélemény a mérnöki, műszaki, vagy tudományos tantárgyakat inkább férfiasnak találja, és ez sok pályakezdő lányt visszatart attól, hogy errefelé induljon, de őt ez nem befolyásolta. Kocsis Anett kiemelte, hogy nagyon jónak tartja, hogy sok olyan program van, amivel bátorítják a lányokat, ő maga is tagja Nők a Tudományban Egyesületnek (NaTE), amely sok lehetőséget kínál például előadások és táborok formájában lányoknak, hogy ezeken a területeken tudjanak fejlődni. „A mi generációnk már teljesen elfogadja, hogy lányoknak valók ezek a dolgok” - hangsúlyozta. Hámori Janka elmondása szerint vidéken is kifejezetten az látszik, hogy míg régebben inkább a fiúk jártak matematikaversenyre, néhány lány résztvevővel, mára a fiatalabbak között nagyobb számban vannak lány indulók. „A matekkal elég sok helyre el tudok jutni” - foglalta össze a matematika előnyeit a szegedi Hámori Janka. Hasonlóan elkötelezett a matematika iránt Kocsis Anett is, aki elképzelhetőnek tartja, hogy középiskolai matematika tanárként dolgozzon majd a jövőben.

 

 

STEM – biztos karrierút lányoknak is

A trendek azt mutatják, hogy a STEM, azaz a természettudományi, technológiai, mérnöki vagy matematikai irányban továbbtanuló fiatalok helyezkedhetnek el a legjobb eséllyel széles perspektívát kínáló területeken. „Azért is támogattuk nagy örömmel a magyar EGMO-csapatot, mert a matematika számos – például technológiai – szakmai területhez kínál biztos alapot. Ezúton is szeretnénk felhívni a továbbtanulás előtt álló lányok és szüleik figyelmét arra, hogy a STEM szakmák jó döntést jelentenek. Ma még mindig azt látjuk, hogy a lányok közül lényegesen kevesebben választják a matematikai-informatikai szakirányokat, de azt reméljük, hogy egyre több fiatal nő ismeri fel: a matematika és az IT igen vonzó karrier utat kínál” – mondta el Molnár-Sáska Gábor, a Morgan Stanley budapesti kockázatelemzési osztálya kvantitatív részlegének vezetője. „Az EGMO az egyik legnevesebb középiskolai matematikai verseny, amelynek célja, hogy megerősítse a matematikában tehetséges lányokat képességeik kibontakoztatásában. Nagy büszkeség, hogy ilyen kiválóan szerepeltek a lányok az olimpián. A gratuláció és az elismerés jár a diákoknak és az őket felkészítő tanároknak is. Fontos számunkra, hogy támogassuk a tehetséges fiatalokat és ösztönözzük őket arra, hogy egyre többen mélyüljenek el a matematika, az informatika és ezek társtudományágaiban” – tette hozzá a szakember.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció