A motivált karrierváltók előtt áll nyitva az IT szakma

Több tízezer informatikus hiányzik a magyar munkaerőpiacról, a robotizáció terjedésével pedig a szoftverfejlesztők iránti kereslet további növekedése várható. A hiány egyre több embert csábít át IT területre, ugyanakkor az iparági szakértők arra figyelmeztetnek, hogy csak az elkötelezett, nyitott, fejlődni vágyó szakembereket fogadják tárt karokkal a vállalatok. Összhangban a munkaerő-piaci igényekkel az elsősorban karrierváltókat képző Green Fox Academy a felvételi folyamat során a motiváció szűrésére helyezi a hangsúlyt.

A legóvatosabb számítások szerint is több tízezer informatikus hiányzik a magyar munkaerőpiacról. Az IVSZ (Szövetség a Digitális Gazdaságért) főtitkára, Molnár Attila becslése szerint a hiány kb. egyharmadát a szoftverfejlesztők teszik ki, de az IVSZ 2018-as Munkaerőpiaci Tünettérkép kutatása szerint az IT határterületeken is nagy hiány mutatkozik. Az iparági szakértők abban is egyetértenek, hogy ezen a területen biztosan nem várható dekonjunktúra. Balogh-Mázi Mária, Magyarország egyik legfelkapottabb újgenerációs állásportáljának, a DreamJo.bs-nak a vezérigazgatója és Molnár Attila is arra hívja fel a figyelmet, hogy a többi szektorban megjelenő munkaerőhiány is további keresletet gerjeszt a szoftverfejlesztők iránt, ami egyre inkább fokozódni fog. “A vállalatok a munkaerőhiány ellensúlyozására olyan technológiákat kezdenek el alkalmazni, amihez kevesebb ember kell. A technológia kialakításához pedig további szoftverfejlesztőkre van szükség: nemcsak kódolókra, hanem olyan algoritmizálási képességekkel rendelkező, business analyst szakértőkre, akik képesek egy folyamatot leírni, lépésekre bontani” - fogalmaz Molnár Attila és hozzáteszi, hogy amennyiben a világgazdaságban dekonjunktúra is lesz, az tovább fogja növelni a robotizáció iránti igényt, és így még több szoftverfejlesztőre lesz szükség. 

 

Az IVSZ áprilisban leköszönt főtitkára, Major Gábor arra is rámutat, hogy a minőségi munkaerő megléte további állásokat  teremthetne hazánkban: “Mindenképpen a hiányhoz számolnám azokat a pozíciókat is, amik még nem léteznek, de ha lenne szabad, elérhető minőségi munkaerő, akkor nemzetközi versenyben ide jönnének ezek az állások – ez további legalább tízezer fő.”

 

Több csatorna kell a szakember-utánpótlás biztosítására

A szakértők egyöntetűen úgy látják, hogy az ilyen mértékű szakemberhiányt az egyetemek kibocsátása önmagában nem képes pótolni, ezért nagy szükség van az intenzív képzést nyújtó programozó bootcampekre, amelyek rövidebb idő alatt, gyakorlatias tudással bocsátanak ki pályakezdő programozókat. Balogh-Mázi Mária tapasztalatai azt mutatják, hogy nem mindenkinek jelent valós alternatívát az egyetemi képzés: “Egy karrierváltó nem feltétlen fog belekezdeni egy több éves egyetemi képzésbe, így reálisan úgy válthat IT területre, ha néhány hónap alatt, vagy akár részmunkaidőben 1 év alatt el tud sajátítani egy új szakmát, erre kínálnak lehetőséget a bootcampek.”

 

A Budapest Business Journal felmérése szerint Magyarország vezető szoftverháza, a több mint 60 Green Foxból érkező juniort foglalkoztató evosoft ügyvezetője, Petényi István is úgy látja, hogy nagyon fontos a bootcampek tevékenysége: “Ha nézzük azokat az információkat, hogy hány tízezer mérnök és informatikus hiányzik a magyar munkaerőpiacról, és mennyi az egyetemek kibocsátó képessége, azt gondolom, hogy mindenképp indokolt volt, hogy 3 évvel ezelőtt együttműködésre léptünk a Green Foxszal és más bootcampekkel. Azt látom, hogy ma is ez a helyzet. Az autóiparból érkező információk alapján pillanatnyilag ugyan lehet, hogy kicsit enyhül ez a hiány, de egyrészt nem gondolnám, hogy 3-5 éves távlatban ez így marad, vagy hogy az egyéb csatornák ilyen gyorsan képesek lennének kezelni ezt az igényt.”

 

Balogh-Mázi Mária hozzáteszi, hogy a vállalatoknak nem a papír számít: “Teljesen mindegy, hogy egyetemet végzett, főiskolát, Green Foxot vagy bármi mást, nem is nagyon kérik a papírt a programozók esetében. Talán az állami intézményekben vagy nagyvállalatokban, ahol nagyon szigorú policy van erre vonatkozóan, de egyébként nem szokták papírhoz, végzettséghez kötni. Ehelyett az a jellemző, hogy a jelölt rátermettségét a próbafeladat vagy szakmai beszélgetés alapján ítélik meg.”

 

A motiváció és tanulási vágy a kulcs a sikeres karrierkezdéshez 

A szakértők ugyanakkor abban is egyetértenek, hogy a hiány ellenére bármely más szakmához hasonlóan nem mindenki előtt áll nyitva az IT iparág, a pályakezdő programozók esetében elsősorban elkötelezettség, motiváció, munka iránti alázat, nyitottság és tanulási vágy kell ahhoz, hogy valaki sikeres legyen a munkaerőpiacon. Petényi István az evosoft kiválasztási szempontjai kapcsán azt vallja: “Nekünk az számít, hogy mennyi mindent tud valaki megtanulni, kevésbé az, hogy milyen tudással érkezik. Kellő nyitottsága legyen, jól, hatékonyan tudjon és akarjon tanulni. Fontos még a csapatszellem, hogy a közös érdeket az egyéni fölé tudja valaki helyezni. Ezek ugyan nem csak a junioroknál fontosak, de a junioroknál teljesen erre kell fókuszálnunk, mert ott elképzelhető, hogy a hard skill tudás még kevesebb, emiatt kevésbé mérvadó.” 

 

A több mint 20 éves múltra visszatekintő, webes alkalmazások és szoftverek fejlesztésével, valamint hálózat- és szerverüzemeltetéssel foglalkozó Biroda alapítója, Bíró András is hasonlóan látja: “Nekünk nagyon fontos, hogy az új munkatársunk illeszkedjen az adott projektcsapatba és a cég egészébe is. Emellett fontos szempont, hogy tényleg érezzük rajta azt, hogy tanulni, fejlődni akar és nyitott az újdonságokra, akár más programnyelvekre is.” 

 

Baráth Barbara, a Green Fox Academy ügyvezetője képzési oldalról hozzáteszi: “Mi is azt tapasztaltuk, hogy elsőként nem feltétlenül a szakmailag legkiemelkedőbb hallgatóinknak sikerül elhelyezkedni. A partnereink sokkal inkább az elkötelezett, fejlődni vágyó, nyitott jelölteket keresik. Ezért arra készítjük fel a hallgatóinkat, hogy az interjúk során ezt is meg tudják mutatni.” 

 

Sokan a kecsegtető kezdőfizetés miatt váltanának a programozásra, Molnár Attila ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a pénz önmagában nem elegendő motiváció: “Az egy jó motiváltsági tényező, ha valaki hajlandó elvégezni egy bootcampet, befizetni a tandíjat, a képzés idejére összehúzni a nadrágszíjat. De ha a motivációja egyedül a pénz, és 2-3 hónap után sem látható a fejlődése, akkor úgy elküldik, mint a szél.”

 

Green Fox Academy

 

A bootcampek előnye, hogy tudnak szűrni

Molnár Attila úgy látja, a jó programozónak a hobbija is a programozás, és nem az a kérdés, hogy szükség van-e bootcampre vagy főiskolára, hanem az, hogy ki tud ilyen embert kibocsájtani. “Ebben a legjobb tapasztalat az egyetemi végzettségű jelöltekkel van, a bootcampeknek ugyanakkor az az előnye, hogy tudnak szűrni. Ha jól csinálják, akkor olyan embereket engednek be a programjukba, akik egyébként motiváltak, csak alapvetően nem ezt a szakmát választották. A bootcamp néhány hónapos képzéssel megadja nekik a szükséges alapot a meglévő motiváltság mellé, és ha egy interjún be tudják mutatni, hogy ez a kettő megvan nekik, nagy örömmel fogják felvenni őket.”

 

Petényi István is a szűrési rendszert látja a bootcampek egyik fontos sikertényezőjeként: “Azt vettem észre a Green Foxtól érkező kollégák esetében, hogy a hozzáállásuk, hogy mekkora bizonyítási vággyal rendelkeznek, az a Green Fox kiválasztási módszeréből fakad. Itt arra gondolok, hogy van már munkatapasztalatuk, de korábbi szakmájukban éri őket egy trauma, ami változtatásra készteti őket. Ezért hajlandóak a saját energiájukból, idejükből és pénzükből áldozni, ami a motivációt alapvetően befolyásolja.”

 

Krüpl Attila 2016-ban végezte el a Green Fox Academyt, jelenleg a Doclernél fejleszt. “Szerintem a Green Fox leginkább olyan embereket keres felvételi során, akik változtatni akarnak az életükön. Akik aktívan tesznek ezért, csak kell nekik egy partner, aki segít belépni ebbe az iparágba. Olyanoknak ajánlom, akik elszántak, nem adják fel, és tudják hova akarnak eljutni.”

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció