Tanulj meg e-rollerezni, e-motorozni

Egyre több elektromos közlekedési eszköz jelenik meg a főváros utcáin – ami természetesen megosztja a budapestieket. A környezetvédelem hívei örülnek, mások viszont nem mindig felhőtlenül boldogok. Ahhoz, hogy gördülékeny legyen az együttélés, és még könnyebben megtalálhassák a helyüket a város életében az új típusú közlekedési eszközök, néhány dolgot mindenkinek érdemes megtanulnia. Ezek közül a legfontosabbat az Ogre & Co vezetője, Tóth-Báló Tamás össze is szedett számunkra.

 

Leáldozóban a nehéz és lomha testű járgányok kora, a friss, fürge és városi forgalomban is jól használható eszközök csillaga azonban emelkedőben. De nem csak a modern és kényelmes funkcionalitásaik (applikációk, nagy kapacitású akkumulátorok) miatt szeretik egyre többen az e-robogókat (legyen szó kismotorról vagy rollerről), hanem azért is, mert gyakorlatilag bárhova el lehet érni a városban 10 perc alatt. Talán kevesen tudják, de ezekkel az eszközökkel éppen úgy lehet a buszsávban haladni, mint akár –ahogy azt az olasz filmekben annyiszor látjuk– a piros lámpáknál a kocsisor elejére állni.

Mit kell azonban tudnunk?

A Budai vár és a Margitsziget tabu. Gyerekkorunk óta ismerjük a sziget saját e-közlekedési eszközét (Bringóhintó) – így nem is kell oda több jármű. Az ok prózaian egyszerű: a sziget elsősorban a családi élet színtere, amitől persze még közlekedhetnének arra, de a „békés társadalmi együttélés” jegyében talán mindenkinek jobb, ha ez háborítatlanul így is marad.

Egyik járművel sem hagyhatod el Budapestet. Ez a segédmotoros kerékpárokra, így például az ogremobilokra mindenképp igaz. A hatályos KRESZ szabályok szerint lakott területen kívül láthatósági mellényt kell viselnie a jármű vezetőjének (ami nem része a mellékelt felszerelésnek), valamint pl. autópályára, autóutakra kifejezetten tilos ráhajtani. 

Bukósisak nélkül egy centit sem. A komolyabb szolgáltatók mindent megtesznek – saját és ügyfeleik jól felfogott védelmében – hogy megfelelő biztosításokkal rendelkezzenek, tehát van CASCO is az elektromos robogón. A bukósisak használata pedig kötelező. A közút veszélyes üzem: bármikor történhet nem várt eset, ilyenkor pedig a legjobb, ha testi épségünk is védve van a nem kívánatos behatásokkal szemben.

Ha lemerült, ne akard tölteni!

Lemerült alattad az elektromos robogó? Sebaj! Részben arra szolgál az általad fizetett bérleti díj, hogy cserébe a szolgáltatód, akitől bérled a járművet, feltöltve és tisztán tartsa forgalomba azt – ami persze neki is jogos érdeke. Szóval: ha ilyet tapasztalsz, ne aggódj, megcsinálják helyetted a szakemberek.

Az alkohollal szembeni zéró tolerancia rád is vonatkozik! Te döntesz: iszol vagy vezetsz. Az összes szolgáltató azonban egységfrontba tömörül – ahogy a közlekedésben résztvevő más szereplők, vagy éppen „felügyeleti szervek” is – senki sem tolerálja az ittas vezetést.

A járda a gyalogosoké, a biciklisáv pedig a bicikliseké.

Az elektromos városi közlekedés egyik hatalmas előnye az autókkal szemben, hogy FUN ezekkel az eszközökkel közlekedni. Mit jelent ez a gyakorlatban? Jó szlalomozni, jó olyan helyeken menni, ahol más járművek nem tudnak. De! Nem nehéz belátni, hogy egy 45 km/h-val száguldó jármű mennyire veszélyes a sokkal lassabban haladókra. Cserébe viszont a buszsávokban haladva (ez szabályos) nagyon gyorsan el lehet jutni úti célunkig. Itt is igaz: csak akkor lehetsz biztonságban, ha mások is biztonságban vannak tőled.

Nem kell órákat parkoló kereséssel tölteni – de a jó illem fontos. Segédmotorral szinte bárhova lehet parkolni a járdán, de néhány szabályt mindenképp tartsunk be: hagyjunk legalább 1,5 méternyi helyet, hogy legyen elegendő mozgástér egy babakocsinak is, ne állítsuk a robogót az üzletek bejárata elé, vagy képezzünk belőle bármilyen akadályt.    

 

Még több információt az https://ogreco.com -n találsz.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció