Vidéki kereskedelmi rádiós pályázatokat hirdetett a Médiatanács

A jogszabályoknak nem megfelelő termékmegjelenítés miatt 215 ezer forintos bírságot szabott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén az RTL Klub szolgáltatójára. A testület véglegesítette egy hevesi és egy miskolci rádiós frekvencia pályázati felhívásait is kereskedelmi jellegű használatra.

A testület az RTL Klub szolgáltatójára 215 ezer forintos bírságot szabott ki, amiért az Édesítő egy tavaly szeptemberi műsorában több, a műsort támogató cég termékeinek és szolgáltatásainak – többek között tisztítószerek, étrend-kiegészítők, szépségápolási termékek, szerszámgépek – megvásárlására ösztönözte a nézőket azok részletes bemutatásával. A Médiatanács a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét.

 

Bejelentés alapján vizsgálta meg a testület a Klubrádió Ötös című műsorának november 11-ei adását, amelyben Para-Kovács Imre műsorvezető egy kutatóval beszélgetett az evolúcióról. A bejelentő szerint a műsorvezető gyűlöletkeltő megjegyzéseket tett a keresztényekre, amikor az egyedfejlődésről szóló beszélgetés közben néhány közbevetésében megkérdőjelezte a teremtéstörténet szó szerinti értelmezését. A testület megállapította, hogy a vizsgált műsorszámban ugyan megjelentek a kereszténységre és a bibliai teremtéstörténetre vonatkozó megjegyzések, azonban ezek az evolúció témájához kapcsolódtak és nem szítottak a keresztény közösséggel vagy annak bármely tagjával szemben gyűlöletet vagy ellenséges indulatokat. A megjegyzések egyéni érzékenységet, ízlést sérthettek, de az hatósági beavatkozásnak nem lehet alapja, így a testület nem indít eljárást az ügyben.

 

A hatóság vizsgálta a Life TV csatorna Nyugi! Köztünk marad… című műsorának január 12-ei két adását is, szintén bejelentés alapján. A bejelentő kifogásolta a műsorszámok 12-es korhatári besorolását és az este 9 óra előtti sugárzását, mivel a beszélgetős műsorokban az egyéjszakás kalandok és a szexuális zaklatás témái is felmerültek. A testület megállapította, hogy a kifogásolt műsorok nem hordoztak a 12-es korhatári kategória szempontjából ártalmas tartalmakat és feldolgozásmódjuk sem indokolta a kategóriánál magasabb besorolást, így nem indított eljárást. A témák kifejtése megfelelő volt, az ott elhangzottak a meghívott vendégek magánvéleményét jelenítették meg, amelyet a műsorvezető megfelelően ellenpontozott.

 

A grémium véglegesítette és honlapján pénteken teszi közzé a Heves 93,7 MHz helyi és a Miskolc 96,3 MHz körzeti rádiós frekvenciák pályázati felhívásait kereskedelmi jellegű használatra. Az ajánlatokat március 9-én, illetve 18-án lehet majd benyújtani. 

 

A Médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció