Társasjáték a biztonságos internetért

A biztonságos internet megteremtésében kiemelt prioritás, hogy már a legkisebbek is tisztában legyenek az online tér kockázataival és azzal, hogy milyen módon kerülhetik el a rájuk leselkedő veszélyeket. A Biztonságos Internet Napján a Microsoft Magyarország olyan offline társasjátékot mutatott be, amely játékos módon tanítja meg a gyerekeket arra, hogyan kell biztonságosan közlekedni a virtuális térben.

A gyermekek több mint kétharmada saját bevallása szerint már találkozott veszélyhelyzettel az interneten – hangzott el a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által a Safer Internet Day kapcsán megrendezett konferencián, amelyhez szakértőivel, önkénteseivel és egy új edukációs játékkal idén is csatlakozott a Microsoft Magyarország.

 

„A veszéllyel találkozó gyerekek 89 százaléka bízott szüleiben és tanáraiban, és jelezte nekik a problémát. Mindez pedig azt mutatja, hogy kiemelten fontos a legkisebbek edukációja annak érdekében, hogy felismerjék a veszélyes helyzeteket. Emellett természetesen a szülők felkészítésére is figyelmet kell szentelni” – mondta a Biztonságos Internet Napja kapcsán Csanak Gabriella, a Microsoft Magyarország marketing- és operatív igazgatója.

 

A rendezvényen készült videó:

 

Társas tesztelés, álhír kvíz, robotépítés, VR kerékpárszimulátor, szakmai beszélgetések és online tananyag várta a kisiskolásokat, tanáraikat, szüleiket és a szakembereket a Biztonságos Internet Napja rendezvényen, amelynek minden évben aktív résztvevője a Microsoft Magyarország. Idén egy új offline társasjátékot is bemutatott a Microsoft, amelynek segítségével a kisgyermekek felismerhetik a leggyakoribb online kockázatokat és azt, miként kezelhetik a veszélyhelyzeteket. A Kígyók és Létrák társasjáték speciális kiadásában a tudáskártyákon a biztonságos internethasználattal kapcsolatos feladványokat kell megválaszolniuk a gyerekeknek, és így haladhatnak a társasjáték tábláján. A társasjáték bárki számára elérhető, a részei letölthetőek az alábbi linkekről:

 

A rendezvényen Perlaki Gyula a Microsoft szakértője az online játékokról beszélt a szülőknek és pedagógusoknak, miközben a szoftvercég önkéntesei a gyermekekkel játszottak az új társasjáték segítségével. A Microsoft részvétele a Biztonságos Internet Programban annál is inkább fontos, mert 2018-ban a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a Microsoft segítségével bővítette a Safer Internet programját. A ’Digital Skills for Youth’ nemzetközi program CashGrant pályázatának segítségével a gyerekek, köztük hátrányos helyzetűek is, immár nem csak az online biztonságról tanulhattak, hanem elsajátíthatják a kódolás alapjait is.

 

Az idei Biztonságos Internet Napjának aktív résztvevője volt a Nemzeti Kibervédelmi Intézet és a Digitális Jólét Program is. A megjelent szakemberek egyetértettek abban, hogy mivel a gyermekek utánozzák a felnőtteket, ezért utóbbiak felelőssége megmutatni a helyes utat a helyes internethasználat terén. A Microsoft Magyarország a gyermekeknek és fiataloknak szóló edukációval, a pedagógusok képzését célzó programok támogatásával, digitális tananyagok fejlesztésével, valamint nemzetközi és magyar kutatások támogatásával áll a közös cél mellé. Az összefogás jelentőségét mutatja, hogy Magyarország sereghajtó a tekintetben, hogy a felhasználók mennyire értékelik biztonságosnak a kiberteret. A Microsoft által nemrég közzétett Digital Civility Index (DCI) idei adatai azt mutatják meg, mennyire érzik veszélyeztettnek magukat az online térben az adott ország felhasználói. Magyarországon két év előrelépés után most ismét rosszabbnak érzik a helyzetet a felhasználók.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció