Közel 3 milliárd forint árbevételt ért el az OTT-ONE 2019-ben

Eredményesen zárta a 2019-es évet az OTT-ONE Nyrt., árbevétele ugyanis meghaladta a 2,8 milliárd forintot, amely csaknem 70 százalékkal, összesen több mint 1,1 milliárd forinttal magasabb az egy évvel korábbi adathoz képest. A Budapesti Értéktőzsde Standard Kategóriájában jegyzett technológiai vállalat nettó eredménye a tavalyi évben 204 millió forint volt.

Közzétette a 2019-es évre vonatkozó eredménykimutatását és mérlegét az OTT-ONE Nyrt., amely alapján a társaság tavalyi árbevétele meghaladta a 2,8 milliárd forintot, nettó eredménye pedig több mint 204 millió forint volt. Az árbevétel több mint 1,1 milliárd forinttal haladta meg az egy évvel korábbi bázisidőszakban elért összeget. A társaság az előző évek gyakorlatához hasonlóan a 2019-es eredményét is a növekedéshez szükséges beruházások finanszírozására kívánja fordítani, így az adózott eredményt eredménytartalékba kívánja helyezni.

 

A 2019-es évben az OTT-ONE Nyrt. számos új szerződést kötött, tovább erősítve ezzel piaci pozícióját. A társaság a különböző biztonságtechnikai megoldások mellett kiemelt figyelmet fordított a mesterséges intelligencián alapuló megoldások kifejlesztésére. Ennek köszönhetően az OTT-ONE többek között egy speciális, közel 700 millió forint összértékű AI-alapú, felszíni anomáliák detektálását lehetővé tevő kutatás-fejlesztési projektbe kezdhetett 2020-ban, amelyhez csaknem 365 millió forintról szóló támogatást nyert el. Emellett a streaming üzletágban felgyűlt tapasztalatokra nagyban támaszkodó online oktatás is a fókuszba került 2019-ben.

 

Ugyancsak a tavalyi évben a társaság megkötötte működésének eddigi legnagyobb összegű szerződését: a társaság közel 2 milliárd forint értékű megbízást kapott, amelynek értelmében egy magyarországi megrendelő számára hajt végre innovatív informatikai és információbiztonság-technológia fejlesztéseket a vállalat. 2019-ben további mérföldkőnek számított, hogy novemberben lezárultak az 1 milliárd forintból megvalósuló szerverberuházás előkészítő munkálatai. A teljes egészében saját forrásból finanszírozott szerverkapacitás amellett, hogy támogatja a vállalatot a meglévő ügyfelek magas szintű kiszolgálásában, új lehetőségeket is teremt a társaság számára.

 

A tavalyi év a tőkepiaci jelenlét szempontjából is meghatározó volt a társaság számára: tavaly tavasszal a társaság törzsrészvényei átkerültek a Budapesti Értéktőzsde T kategóriájából a Standard kategóriába, ősszel pedig bekerültek a tőzsde közepes és kis piaci tőkeértékű cégeket tömörítő indexkosarába, a BUMIX-ba. Az OTT-ONE annak érdekében, hogy biztosítsa a további növekedéshez szükséges forrást, 2019-ben megkezdte egy nyilvános tőkepiaci tranzakció előkészítését is.

 

„A tavalyi évben számos új területen jelentünk meg innovatív megoldásainkkal, megalapozva ezzel a további piac- és ügyfélszerzésnek. Továbbra is növekedési pályán kívánunk tehát maradni, amelyhez folyamatosan vizsgáljuk a számunkra legmegfelelőbb forrásbevonási lehetőségeket. A vállalatunk olyan iparágakban tevékenykedik, amelyekben számos, jelenleg még kiaknázatlan lehetőség rejlik, így a jövőre vonatkozóan folyamatosan növekvő eredményekre számítunk” – mondta Májer Bálint, az OTT-ONE Nyrt. vezérigazgatója és igazgatóságának elnöke.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció