A járvány hozta körülményekhez igazította új fejlesztésű kurzusait a Codecool

Folyamatosan bővíti oktatási termékeinek kínálatát a Codecool Programozóiskola. Mind kezdő, mind haladó szinten újabb online kurzusok válnak elérhetővé, ráadásul a keresett IT-szakmát biztosító képzések akár 3-6 hónap alatt is elvégezhetők.

A járványügyi helyzetben megváltozott igényekhez igazítva mutatta be a Codecool új, rövid távú online kurzusait. A képzések keretében a feladatautomatizálástól kezdve a frontend fejlesztésig a nulláról juthatnak értékes IT-tudáshoz a résztvevők.

 

Az informatikai átképzési lehetőségek iránti érdeklődést jól jelzi, hogy már több mint 4000-en iratkoztak fel a honlapon létrehozott előregisztrációs felületen a Codecool rövid távú képzéseire, és az informatikai ismeretek felmérésére készített tesztet is már több mint az érdeklődők fele kitöltötte. Az IT-karrier indításán gondolkozó, de informatikai felzárkóztatásra szoruló jelentkezők támogatása céljából a korábban előregisztrálók köréből a cég kiválasztott 100 jelentkezőt, aki ingyen vehet részt a Digitális Karrier Képzés május 18-án indult premierjén. A kurzus résztvevői képese k lesznek egyedül elvégezni minden olyan digitális feladatot, amelyhez korábban talán mások segítségét kellett kérniük: a napi szinten szükséges Google-szoftverek kezelésétől akár egy egyszerű, saját honlap létrehozásáig.

 

Az informatikai alapkészségek elsajátítására az állam saját fejlesztésű, 4-8 hetes ingyenes tanfolyamán, az Újratervezés Programban is lehetőség nyílik. A kurzus elvégzése és a sikeres záróvizsga letétele lesz az egyik feltétele annak, hogy a résztvevők 100%-os állami támogatással tanulhassanak tovább a programban részt vevő IT-képzések egyikén.

 

„A karantén időszak több tanulsággal is szolgált, és nem csak nekünk, hanem annak a célcsoportnak, akik potenciális ügyfeleink” – magyarázza Boda József, a Codecool alapító-ügyvezetője. „Egyrészt hamar bebizonyosodott, hogy lehet igazodni a körülményekhez, működik az online tanulás. Másrészt a vállalatok és az emberek is belátták, hogy a digitalizáció terén sok feladat áll még előttük, amihez bizony kell speciális, kortárs szaktudás. Harmadrészt pedig – és bizonyos szempontból ez a legfontosabb – ezekben a hetekben kiderült, hogy nincs lehetetlen: ha valaki új szakmát szeretne, új tudásra vágyik, akkor úgy alakítja az életét, hogy beleférjen. Ami régen megugorhatatlannak tűnt, az most eltörpül az élet egyéb területein minket érő kihívások mellett” – mondja Boda József.

 

Természetesen a karrierváltási célú, haladó képzések területén is változást hozott a járvány. Bebizonyosodott, hogy működőképes a távoktatás, és azonos ütemben végeznek ebben az időszakban is a kurzusokon a tanulók, mint „békeidőben”, tehát nem csökken a képzés hatékonysága. Ezek a tapasztalatok arra késztették a Codecoolt, hogy a korábban már tervezett, speciális szakterületeket célzó, korszerű IT-tudást biztosító 3-6 hónapos online kurzusokat most elindítsa. Így június közepétől frontend fejlesztői, szoftvertesztelői, IT-projekt mene dzseri, cloud adminisztrátori, e-kereskedelmi programozó valamint feladatautomatizálási témakörökben is indul tanfolyam. Ezek 3-6 hónaposak, és az ország egész területéről elérhetők, hiszen a karantén feloldása esetén is online folynak tovább. A kurzusok állásgaranciát nem foglalnak magukban, ugyanakkor mégis olyan egyedi tudással vértezik fel a végzetteket, amire jelenleg a Codecool saját felmérései szerint a legnagyobb igény van a munkáltatói oldalon.

 

A frontend fejlesztői kurzuson négy szakaszban weboldalak felépítését tanulhatják meg az érdeklődők, erre az egyre inkább online térbe költöző termékek és szolgáltatások miatt a legtöbb vállalatnál van kereslet. Részben hasonló területet céloz az e-kereskedelmi programozói és webshop menedzseri kurzus, ám itt kifejezetten az online értékesítési felületek létrehozásához és üzemeltetéséhez kapnak megfelelő tudást a jelentkezők. Azonban nem csak a termékek online térben való bemutatása és értékesítése kapott óriási lökést a járvánnyal, hanem általában a munkavégzés, és az azokhoz szükséges alkalmazások is egyre inkább hálózati elérésűek.

 

Az elmúlt években egyébként is robbanásszerűen terjedtek a felhőbe költöztetett alkalmazások, a karantén erre tett rá egy lapáttal, így a Cod ecool várakozásai szerint a cloud adminisztrátori kurzusuk is népszerű lesz, hiszen kurrens készségekre tehetnek szert a jelentkezők.  A szoftvertesztelő is keresett szakma, hiszen ugrásszerűen nő a naponta piacra kerülő applikációk és programok száma, melyek működőképességét mind piacra kerülésük előtt, mind pedig a folyamatos frissítések során figyelemmel kell kísérni, és szisztematikusan diagnosztizálni. Az IT-projektmenedzserekre mind a kivitelezői, mind a megrendelői oldalon nagy igény van, ők nem csak a fejlesztések folyamatos irányítását és nyomon követését biztosítják, hanem megteremtik az összhangot a különböző elvek és elvárások között. A feladatautomati zálásról sokan valamilyen gyártási vagy robotizációs környezetre gondolnak, pedig irodai környezetben is hasznosítható tudásról van szó: rutinfeladatok digitalizációját, a munkaerő megkímélését szolgálja.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció