A koronavírus-válság kezelése IT területen

A vállalati IT területek jól kezelték a koronavírus-válságot – vélekednek a cégeknél nem vezetőként dolgozó informatikai szakemberek. A Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (MVISZ) és az IFUA Horváth & Partners május-júniusban végzett felmérésében beosztottként dolgozó informatikusok véleményét is megkérdezte azután, hogy április-májusban IT-vezetők körében végzett hasonló felmérést.

Az eredményeket az MVISZ nyárindító online konferenciáján Gazdag Ferenc, az MVISZ Digitális Transzformációs munkacsoportjának vezetője, az NKM Nemzeti Közművek Zrt. / MVM Zrt. Digitális Transzformációs Központjának vezetője ismertette. Emlékeztetett arra, hogy milyen nagy teher hárult az informatikusokra a válságban. Ahol volt távmunka, ott minden erőforrás az otthoni munkavégzés támogatására ment el, gépeket vittek át a munkatársak lakására, hirtelen kellett konferenciaszoftvereket bevezetni, titkosított csatornákat használtak stb.

 

Ezt is figyelembe véve különösen szép siker, hogy az IT munkavállalók több mint háromnegyede szerint cégük jól kezelte a válságot. Sőt, 36% szerint nem egyszerűen „jól”, hanem „kiválóan”, 39% szerint pedig „nagyon jól”. Mindössze 9% gondolta, hogy jobban is lehetett volna. Az IT és a többi szervezet viszonya is jól alakult a válságban: a válaszolók 65%-a szerint pozitív irányba változott, s 25% szerint nem változott.

 

Az MVISZ és az IFUA Horváth & Partners felmérésében résztvevő cégek 79%-a szinte teljesen átállt távmunkára, s a válaszolók 87%-a szerint ez nagyon jól sikerült. A válság alatt a munkatársak felé irányuló céges kommunikációt 72% nagyon jónak, 19% inkább jónak tartotta. A vállalatok 67%-a hetente kommunikált a dolgozókkal, s 63%-nál legalább egyszer volt hangulatfelmérés a járványidőszakban.

 

A munkavállalók elégedettek voltak az intézkedések emberi oldalával is: a válaszadók 89%-a tartotta humánusnak, 7%-a pedig semlegesnek a meghozott döntéseket. Mindössze 5% várt volna humánusabb megoldásokat. Az 5 leggyakoribb azonnali válságintézkedés a következő volt: rendes szabadságok kötelező kiadása, költségkeretek leállítása és projektek megvágása, létszámstop, csökkentett munkaidő és bér, fizetéscsökkentés minden munkatársnál (vezetői és beosztotti szinten). 

 

A felmérésről

A Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége és az IFUA Horváth & Partners idén május-júniusban végzett felmérést arról, hogy a vállalatok IT területe hogyan kezelte a koronavírus-válságot. Tizenhat iparágból 159 informatikai munkavállaló töltötte ki a kérdőívet. A résztvevők 45%-a ezernél több embert foglalkoztató nagyvállalatnál dolgozik.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció