Német művész érkezik a SZTAKI-ba, hogy robotot építő robotot építsen

Ottonie von Roeder német művészt elsősorban a munka és a társadalom viszonya érdekli, korábban is készített már installációkat ebben a témakörben. Szeptemberben Magyarországra látogat, hogy a SZTAKI kutatóival és mérnökeivel közösen készítsen mesterséges intelligenciával vezérelt robotos installációt.

Ottonie von Roeder a budapesti Goethe Intézet jóvoltából utazik Budapestre, hogy a mesterséges intelligenciáról és a mérnöki tudományról szerezzen inspirációt a SZTAKI-ban. Budapesti tartózkodása során megismeri a SZTAKI által vezetett Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium programját, az Intézet Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium laborjait, fejlesztéseit, projektjeit, sőt közös installációt is készít a labor munkatársaival.

 

A projektben egy olyan robotikai rendszer készül, mely különböző, mesterséges intelligencián alapuló algoritmusok segítségével végre tud hajtani nagy fokú adaptivitást igénylő feladatokat is. A projektről von Roeder filmet is forgat, hogy a teljes folyamatot a nagyközönség elé tárhassa.

 

 Ottonie von Roeder

 

„A projekt során az elmúlt évek gépi tanuláson, és azon belül is az úgynevezett mély tanuláson alapuló algoritmusok nagymértékű előretörését igyekszünk kiaknázni, illetve ezen technikákat átültetni a robotika világába. Ezáltal a robotok nem csak repetitív feladatok végrehajtására lesznek alkalmasak, hanem érzékelni és értelmezni tudják a környezetüket. Nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a tudományos érték mellett, művészeti szempontból is egy érdekes művet hozzunk létre. Ezáltal már a projekt elejétől kezdve szorosan összedolgoztunk Ottonie von Roeder művésznővel a megfelelő koncepció kidolgozásához” – mondta Horváth Dániel, a projekt szakmai felelőse.

 

„A SZTAKI és a Goethe Intézet által szervezett AI Residency együttműködési program segít abban, hogy elmélyítsem tudásom a technológiai lehetőségek terén, illetve új alkalmazási területeket találjak a különböző szakterületek automatizálásáról szóló kísérleteimhez” – fogalmazott Ottonie von Roeder. „A munkám célja az, hogy segítsen felfedni az automatizálásban rejlő lehetőségeket, valamint rámutasson, hogy a technológiai haladásban való részvételünkkel mi magunk is befolyásolhatjuk a munka jövőjét. Ezek a kérdések a közös munka és az alkotásaim bemutatása során is inspirálhatják a SZTAKI kutatásait, hogy az intézet munkája a szélesebb közönség számára is érthetőbb legyen.”

 

Von Roeder a németországi Bauhaus-Universität Weimar, az izraeli Bezalel Academy of Art and Design, és a hollandiai Design Academy Eindhoven tanulója volt, jelenleg Lipcsében és Eindhovenben alkot, elsősorban kritikai és spekulatív művészet területén. Műveit többek között Bécsben, Marseille-ben, Lipcsében és Eindhovenben is kiállították már. 2017-ben indította el Post-Labouratory című projektjét, amiben az emberi munka utáni világgal, valamint a munkával, mint automatizált folyamattal is foglalkozik. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció