A győri Széchenyi István Egyetem tovább erősítette országos pozícióját

Csaknem 300-an jutottak be a most lezárult pótfelvételin a győri Széchenyi István Egyetemre, az elsőévesek száma így 3700 fölé nőtt. A gólyákat a minőségi képzések mellett európai színvonalú hallgatói szolgáltatások várják az intézményben.

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a felsőoktatási intézmények az általános felvételi eljárás júliusi lezárulta után pótfelvételit hirdettek azok számára, akiket nem vettek fel, vagy idén nem is adták be jelentkezésüket. A Széchenyi István Egyetem sokszínű képzési palettájából öt felsőoktatási szakképzési, két osztatlan, huszonkilenc alap- és huszonöt mesterképzési szak közül válogathattak az érdeklődők, amelyek között államilag támogatott és angol nyelvű képzések is voltak.

 

A pótfelvételi-ponthatárok augusztus 27-én derültek ki. Ennek alapján további 283 gólya kezdheti meg tanulmányait szeptemberben a győri egyetemen. Dr. Kovács Zsolt, az intézmény kancellárja arról tájékoztatott, hogy így összesen 3700-nál is több elsőévest köszönthetnek az intézményben az új tanévben, ami mintegy 20 százalékkal haladja meg a tavalyi adatot.

 

A kancellár kiemelte az Apáczai Csere János Kart, ahová csaknem félszázan kerültek be a pótfelvételin, s közülük különösen sokan választották a gyógypedagógia és a tanító szakot. A Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karon a levelező jogász szak és a levelező jogi felsőoktatási szakképzés volt a legnépszerűbb. Az Egészség- és Sporttudományi Kar esetében örömteli, hogy összesen 13 hallgatót vettek fel az ápolás és betegellátás szak ápoló, illetve szülésznő szakirányára, amelyek országosan hiányszakmának számítanak. Az Audi Hungaria Járműmérnöki Karon olyan nagy presztízsű képzésekre is vettek fel újabb fiatalokat, mint például a járműmérnöki és a logisztikai mérnöki alapszak. Az Építő-, Építész- és Közlekedésmérnöki Karon az építőmérnöki, a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karon a mérnökinformatikus és a gazdaságinformatikus, míg a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karon a gazdálkodási és menedzsment, illetve a kereskedelem és marketing szak számított a legnagyobb slágernek. A mosonmagyaróvári Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karon az élelmiszermérnöki szak bizonyult a legkeresettebbnek.

 

Az elsőévesek sokszínű hallgatói közösség tagjai lesznek. (Fotó: Májer Csaba József) 

 

Dr. Kovács Zsolt az idei számokat úgy értékelte, hogy a Széchenyi István Egyetem tovább javította hazai pozícióját, hiszen az országos átlagnál nagyobb mértékben tudta növelni hallgatói létszámát. Kedvezőnek nevezte, hogy a felvettek átlagpontszáma emelkedett. Hozzátette: az elsőéveseket a minőségi képzések mellett európai színvonalú hallgatói szolgáltatások várják. A gólyák valódi nemzetközi környezetbe érkeznek, ahol a hallgatói közösséget most már 65 ország fiataljai alkotják.

 

„Nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy gyakorlatorientált, jól hasznosítható tudást nyújtsunk hallgatóink számára. A nálunk megszerzett diploma rendkívül értékes, amit mutat, hogy a cégek, intézmények keresik az itt végzetteket, és nagyon sokan még egyetemi éveik alatt, a szakmájukban találnak jól fizető munkahelyet. Ezt támasztja alá, hogy a Diplomás Pályakövetési Rendszer legfrissebb adatai alapján a Széchenyi István Egyetemen a 2017–2018-as tanévben diplomát szerzettek átlagosan mindössze egy hónap alatt helyezkedtek el, összesített bruttó átlagjövedelmük pedig több mint tíz százalékkal magasabb az országos átlagnál” – emelte ki dr. Kovács Zsolt.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció