Kínai tőzsdén a vizsla

Hétfőn listázta a Hungarian Vizsla Inu nevű magyar digitális pénzt az XT.COM. A kínai XT a világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéje, napi forgalma több mint 200 milliárd forint. A vizsla így újabb milliónyi potenciális vásárló számára vált elérhetővé, kibocsátói az árfolyam komoly növekedésre számítanak.

A Hungarian Vizsla Inu nevű magyar kriptovaluta augusztus végén jelent meg első nemzetközi kriptotőzsdéjén, a Hotbiten. A listázás eredménye az árfolyam háromszoros emelkedése lett, a sikert pedig most újabb mérföldkő követi: a kínai piac felé nyit a HVI csapata.

 

Szeptember 6-án hétfőn az XT.COM nevű kínai kriptotőzsdén is megjelent a Hungarian Vizsla Inu. Az XT a világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéje, napi forgalma több mint 200 milliárd forint, ami háromszor nagyobb a Hotbitnél.

 

 

"Hatalmas elismerés számunkra, hogy néhány hét leforgása alatt két nemzetközi kirptotőzsde szakértői is úgy döntöttek, listázzák a vizslát. Nagy lehetőségként tekintünk arra, hogy immár a kínai XT-n is elérhetőek vagyunk, mindez hatalmas növekedési potenciált rejt magában" - mondta a Hungarian Vizsla Inu egyik alapítója, Gülsen Péter.

 

Ahogyan Pétertől megtudtuk, a legnépszerűbb magyar kriptovaluta hamarosan egy újabb nemzetközi tőzsdére is felkerül. A következő listázás az IndoEx-en várható, ami méreteiben tizenháromszor akkora forgalommal rendelkezik mint a Hotbit és a világ Top 10 kriptótőzsdéjébe jutásáért versenyez. Napi forgalma több mint 700 milliárd forint, ami 1000 token helyett alig 70 listázott valuta közt oszlik el. Itt Vizsla Token (HVI)-BTC (Bitcoin) és HVI-USDT (Dollár kriptó) párokkal lehet majd kereskedni szeptember 20-ától.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció