Új ösztöndíj és online kurzus állásgaranciával a Codecoolnál

A Codecool nem csak Európában terjeszkedik folyamatosan, de itthon is azon dolgozik, hogy mindenki számára hozzáférhetővé tegye a színvonalas IT oktatást. Mostantól a helyhez kötöttség sem jelenthet akadályt, hiszen az állásgarantált, utólag is fizethető full stack fejlesztő kurzusuk is elérhetővé vált online. Az új, kifejezetten nőknek szóló ösztöndíjuk pedig a sztereotípiák leküzdésében segít, abban, hogy még több, az IT világa iránt érdeklődő nő és lány vágjon bele bátran a programozásba.

A Codecoolnak már 4 európai fővárosban van iskolája, ahol eddig is elérhető volt junior IT pozícióra felkészítő, állásgarantált, utólag is fizethető egyéves programozó kurzusuk. Viszont sok vidéki érdeklődő nem tudta megoldani a bejárást vagy a költözést, és ezért nem volt lehetőségük belevágni a tanulásba. Mostantól azonban már a távolság sem akadály, mert elindult az állásgaranciás full stack fejlesztői kurzusuk teljesen online változata is. 

 

A Codecool mindig is igyekezett élen járni a piacon abban, hogy megkönnyítse a diákok életét. „Folyamatosan figyeljük, hogy milyen módon tudjuk könnyebbé tenni a tanulók életét a képzéseinken, sőt azután is. Ezért vezettük be többek közt az állásgaranciát és az utólagos fizetés lehetőségét. Ezért kardoskodtunk a diákhitel-konstrukciók kiterjesztése mellett, és ezért keressük olyan szolgáltatók partnerségét, akik kedvező áron juttatják tanulóinkat telekommunikációs eszközökhöz” – mutat rá Boda József, a Codecool társalapító-ügyvezetője.

 

Tavaly tavasszal, amikor az oktatási intézmények egyik napról a másikra, kényszerből és ideiglenes megoldásként váltottak távoktatási modellre, a céljuk a hallgatói elkötelezettség és az oktatás minőségének fenntartása volt. Mára viszont a hibrid és a teljesen online oktatások ugyanolyan népszerűek lettek, mint a tantermi kurzusok.

 

A Codecool időközben kidolgozta egyéves full stack fejlesztői kurzusának kizárólag online teljesíthető változatát, amely egyrészt ugyanúgy állásgaranciával és utólagos fizetési lehetőséggel jár, másrészt ugyanazt a minőséget és élményt hozza, mint a tantermi változat. „Fontos, hogy az online képzésben résztvevők ugyanolyan motiváltak maradhatnak, ugyanúgy megkapják a támogatást, amikor kérdésük van, ugyanolyan mentorálásban részesülnek, mint a tantermiek. A professzionális támogatási rendszernek és a Codecool módszertannak köszönhetően ez a képzési forma össze sem vethető a neten fellelhető oktatóvideókkal és a megszokott online tananyagokkal” – magyarázza Boda József.

 

A Codecool online kurzusai mindenki számára elérhetőek az egész országban, földrajzi távolságtól és korlátozásoktól függetlenül. „Nem tudhatjuk előre, de meglehet, hogy a személyes tanulásra vonatkozó korlátozások idén is meghosszabbodnak. Ezért is fontos volt nekünk, hogy folyamatosan inspiráló és eredményes távoktatást tudjunk biztosítani, bárki számára” – mondja Boda.

 

Az online oktatás iránt érdeklődők mellett a nők számára is szeretné még inkább elérhetővé és vonzóvá tenni kurzusait a Codecool. 2021 őszén elindítja a nőknek szóló, CoderGirl fantázianevű ösztöndíj-programját is, melynek keretén belül kétféle kurzus elvégzését kínálja ingyenesen. Az egyik a már említett egyéves, állásgaranciás full-stack fejlesztő képzés – online és offline formában is. A másik az új, féléves, Kiberbiztonsági szakértő képzésük. 

 

 

A Kiberbiztonsági szakértő kurzuson a világ egyik legkeresettebb szakmáját tanulhatják a CoderGirl ösztöndíjat elnyerő lányok. Az adat- és információbiztonság mindig is kiemelten fontos terület volt az IT-n belül, de a világjárvánnyal együtt megszaporodott kibertámadások miatt mára még inkább az lett. Ez a tudás kifejezetten jövőbiztos és jövedelmező karriert biztosít etikus hackerként, például az ilyen támadásokra kifejezetten érzékeny banki, biztosítási és telekommunikációs szektorokban. 

 

A 6 hónapos, teljesen ingyen elvégezhető képzésre a jelentkezők közül a legmotiváltabb és legrátermettebb nők és lányok kerülhetnek be, és őket a végén a Codecool garantáltan el is helyezi junior kiberbiztonsági szakértőként az egyik partnercégénél. Kizárólag olyan érdeklődőket várnak tehát, akik mindenképpen igénybe szeretnék venni az állásgaranciát.

 

A CoderGirl ösztöndíjat emellett havonta egyszer a Codecool full stack fejlesztő képzésén kezdő lányok közül is elnyerheti az adott hónapban legeredményesebb jelentkező. Az ösztöndíj programba bekerülőknek utólag sem kell fizetniük a kurzusért, tehát mikor megkapják első junior fejlesztő állásukat, és elkezdik új karrierüket, nem kell fizetésükből a tandíjukat törleszteniük, hanem az egészet arra fordíthatják, amire szeretnék. 

 

A CoderGirl programtól a Codecool azt várja, hogy még több nő számára lesz vonzó az IT karrier lehetősége. Akár olyanoknak is, akik nem feltétlenül elégedetlenek a mostani munkahelyi vagy képzettségi viszonyaikkal, de a karrierváltással akár kedvezőbb anyagi helyzetbe is kerülhetnének egy hosszú távon ígéretes és jövedelmező szakmában.

 

"Nemtől függetlenül mindannyiunkban megvan a motiváció arra, hogy tanuljunk, kiteljesedjünk és alkossunk. Mindenkinek egyéni erősségei vannak, de a nőkben általában megvan az intuíció, a kreativitás és az empátia ereje, amitől kiemelkedőek lehetnek egy olyan területen, amelyet jelenleg nem ezek az erők uralnak. Hiszek benne, hogy a nők a tech iparban hamarosan nagy számban jelen lesznek. Csak egy kicsit erőteljesebben kell megmutatnunk a lányoknak azt, ami számunkra ma már egyértelmű: bennük is megvan minden ahhoz, hogy sikeresek legyenek bármilyen tech területen" – állítja  Ferenczy Anna, a Codecool marketing igazgatója.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció