A klímavédelmi programok végrehajtásának felgyorsítását sürgeti a Schneider Electric

Van rá lehetőség, hogy felgyorsítsuk a klímavédelmi programok megvalósítását és 2030-ig akár a jelenlegi felére csökkentsük a CO2 kibocsátást globális szinten a Schneider Electric álláspontja szerint. Jean-Pascal Tricoire, a vállalat elnök-vezérigazgatója, az Innovation Summit World Tour nyitóelőadásában a Schneider Electric Fenntarthatósági Kutatóintézete (Sustainability Research Institute) által készített „The 2030 imperative: A race against time” című tanulmány alapján meghatározott, a nettó nulla kibocsátást eredményező megoldások alkalmazása mellett érvelt. 

A Schneider Electric éves nagyrendezvénye, az Innovation Summit World Tour, amit idén október 12. és november 12. között rendeznek meg, a globális éghajlatváltozás jelentette kihívásokra fókuszál és a szervezők célja, hogy útmutatást nyújtsanak ügyfeleiknek, partnereiknek, a jogszabályalkotóknak és politikai döntéshozóknak ahhoz, hogyan lehet még ebben a sorsdöntő évtizedben, gyorsan csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást. A rendezvény résztvevői megismerhetik a Schneider Electric digitális és fenntartható innovációit, és többet megtudhatnak az Elektromosság 4.0-ról és a következő generációs automatizálásról.

 

Gyors cselekvésre van szükség a szén-dioxid-mentesítés érdekében

Jean-Pascal Tricoire az Innovation Summit World Touron tartott nyitóbeszédében arra hívta fel a résztvevőket, hogy tegyék meg a kritikus fontosságú dekarbonizációs intézkedéseket, és felajánlotta a Schneider Electric saját kutatásait útmutatásként arra, hogyan tarthatjuk 1,5°C-on belül a globális átlaghőmérséklet-emelkedést. A jelentés szerint ebben az évtizedben 30-50 százalékkal kell csökkenteni a kibocsátást a jelenlegi szinthez képest. Ha ezt nem sikerül elérni, akkor gyakorlatilag lehetetlenné válik az ENSZ Kormányközi Éghajlatváltozási Testülete (IPCC) által meghatározott 1,5°C-os küszöbérték alatt tartani a hőmérséklet-emelkedést.

 

A Schneider Electric Fenntarthatósági Kutatóintézetének tanulmányában vázolt lépésekkel reálisan és elfogadható költségek mellett van lehetőség arra, hogy 2030-ig éves szinten 10 gigatonnával (GT) csökkentsük a globális CO2-kibocsátást. A jelentés az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának egy részére összpontosított. Az éves szinten 50 gigatonnára becsült világszintű CO2-kibocsátásból mintegy 30 GT köthető az energiatermeléshez és -elosztáshoz, és a tanulmány szerint ezt akár harmadával, vagyis évente 10 GT-val lehetne csökkenteni az intézet által kidolgozott modell alkalmazásával. Ez jelentős előrelépés lenne a jelenlegi vállalásokhoz képest, amelyek évente mindössze 3 GT CO2-kibocsátást eredményeznek. 

 

A Schneider Electric arra szólítja fel a kormányokat és a vállalkozásokat, hogy a mostanihoz képest 3-5-ször nagyobb erőfeszítéseket tegyenek a klímavédelem érdekében. A társaság Fenntarthatósági Kutatóintézetének szakemberei úgy vélik, hogy a sikerhez vezető egyetlen reális út, ha a már bizonyított digitális technológiákat alkalmazzuk, miközben növeljük a villamosítás mértékét, így valósulhat meg a leggyorsabban az épületek, a közlekedés és az ipar szén-dioxid-mentesítése. Ezzel a megközelítéssel időt nyerünk ahhoz, hogy módot találjunk arra, hogy a nehezebben kezelhető iparágakban hogyan érjük el a CO2-kibocsátás csökkentését. A modell egyértelműen azt mutatja, hogy az alternatív utak túl nagy terhet rónának a fogyasztókra.

 

"Bár egyre nagyobb lendületet kap a fenntarthatóság és egyre több vállalat fogad el ambiciózus célokat az éghajlatváltozás jelentette problémák kezelésére, ez a kutatás rávilágít arra, hogy fel kell gyorsítanunk a tempót. A Schneider Electric egyedülálló módon részese a megoldásnak. Annak érdekében, hogy támogassuk a szervezeteket a szén-dioxid-mentesítés gyors ütemű megvalósításában és a klímavédelemmel kapcsolatos kötelezettségvállalásaik teljesítésében, felgyorsítjuk fenntarthatósági tanácsadási szolgáltatást nyújtó üzletágunk bővítését, hogy kiszolgáljuk az energiaátállás és az éghajlatvédelmi célok terén elért érdemi előrelépés iránti növekvő igényt. A szervezeteknek ma olyan megbízható partnerre van szükségük, aki a stratégiai tervezést és a célok meghatározását a már bizonyított megoldások szállításával kombinálja, hogy gyorsan kézzelfogható eredményeket érjenek el. Mi magunk is sikeresen leküzdöttünk számos fenntarthatósági kihívást úgy, hogy a legmodernebb digitális és villamossági megoldásokat alkalmaztuk saját létesítményeinkben, ezért abban a helyzetben vagyunk, hogy másoknak is tudunk segíteni abban, hogy gyorsabban és messzebbre jussanak” - mutatott rá Jean-Pascal Tricoire, a Schneider Electric elnök-vezérigazgatója.

 

Stratégiák és megoldások az értéklánc dekarbonizációjára

Fenntarthatósági vezető szerepére és a 2021-2025-ös Schneider Fenntarthatósági Index ambícióira építve a Schneider Electric megerősíti globális fenntarthatósági tanácsadási üzletágát, és az energia- és fenntarthatósági szolgáltatások terén elért 10 éves sikertörténetére építve bővíti tevékenységét.

 

Napjainkban a Schneider Electric a világ vezető vállalata az energiahatékonyság, az energiagazdálkodás, a megújuló energiaforrások beszerzése, a szén-dioxid-kibocsátási jelentések, az éghajlati kockázatértékelés és az ellátási lánc dekarbonizációja terén, és a Fortune 500 listán található vállalatok több mint 30 százalékának nyújt szoftver- és tanácsadási szolgáltatásokat. A társaság ügyfelei közé tartozik többek között a Johnson & Johnson, a Walmart, a Faurecia, a Kellogg, a Takeda, a Velux Group, az Unilever és a T-Mobile.

 

A bővítés hátterében a Schneider "ambíció + cselekvés" tanácsadói szolgáltatásai iránti növekvő kereslet áll, amelyek többek között ezeket tartalmazzák:

  •  Klímavédelmi tanácsadás, valamint ehhez kapcsolódóan az ellátási lánc dekarbonizációjára és az éghajlati kockázatértékelésre vonatkozó szolgáltatások,
  •  kommunikációs szolgáltatások, beleértve az ESG-jelentéseket/értékeléseket, valamint a hírnévre és fenntarthatóságra vonatkozó állításokat, 
  •  körforgásos és nyomonkövethetőségi szolgáltatások,
  •  ESG-modulok a díjnyertes EcoStruxure Resource Advisor platformhoz a társadalmi és vezetési mutatók nyomon követésére.

 

 

A megoldás részese lenni a digitális diszrupció révén

A Schneider Electric a fenntartható innováció előmozdítására és a nettó zéró kibocsátás elérésére irányuló törekvésének részeként számos ágazatban segíti ügyfeleit az innovációban és abban, hogy nyílt, interoperábilis, digitális és egyszerűsített rendszerekre álljanak át, illetve felfedezhessék azt, hogyan tudják okosabban végezni üzleti tevékenységüket. Az Innovation Summit World Touron a Schneider Electric az otthonok, épületek, adatközpontok, villamos hálózatok és iparágak szén-dioxid-kibocsátásának csökkentését támogató digitális innovációkat mutat be. 

 

Villamosenergia 4.0: A zöld energia mozgatja az Új Elektromos Világot (New Electric World)

Napjainkban a digitalizáció és az elektromosság szoftverekkel támogatott nagymértékű konvergenciájának lehetünk tanúi. Az elektromosság teszi az energiát zölddé, a digitális megoldások pedig intelligenssé a hatékonyság növelése és a pazarlás kiküszöbölése érdekében. Ez a konvergencia biztosítja a "Villamosenergia 4.0"-t, az Új Elektromos Világ üzemanyagát.

 

Adatközpontok: Az új APC Smart-UPS Ultra 5kW az iparág első 5 kW-os szünetmentes tápegysége (UPS), amelyet úgy terveztek, hogy nagyobb teljesítményt, rugalmasságot és intelligens felügyeletet biztosítson a lehető legkisebb alapterületen, így értékes IT-területet szabadít fel az edge alkalmazások számára. A Schneider Electric adatközponti megoldásait használó ügyfelek 37 százalékkal csökkentették szén-dioxid-kibocsátásukat. 

 

Intelligens otthonok: A Schneider ma egy sor intelligens, fenntartható lakossági megoldást jelent be, köztük a Wisert, amelyek segítenek az energiapazarlás elleni küzdelemben. 2050-re várhatóan a háztartások lesznek a legnagyobb villamosenergia-fogyasztók globális szinten, és a legnagyobb CO2-kibocsátók, 34 százalékos részesedéssel. 

 

Ellenálló digitális hálózatok: A nettó zéró kibocsátású villamos hálózatok megvalósítása érdekében a Schneider Electric kibővíti a tiszta levegőt használó, SF6 gáz mentes technológiát alkalmazó berendezéseinek kínálatát az RM AirSeT  középfeszültségű kapcsolóberendezéssel, valamint az MCSeT Active középfeszültségű, légszigetelt elosztószekrénnyel bővül.

 

Intelligens villamos elosztás: A Schneider Electric kisfeszültségű TeSys Giga, Canalis Busbar, PrismaSeT Active, New Gen ComPacT, TransferPacT és EcoStruxure Power digitális termékeinek újragondolása révén a Partnerships of the Future program részeként egyszerűbb, fenntarthatóbb, biztonságosabb felhasználói élményt kapnak a telepítő és szolgáltató partnerek, hogy növeljék rugalmasságukat. 

 

A jövő iparágai: Rugalmasság és fenntarthatóság a következő generációs automatizálással

A hatékonyság és az agilitás terén lépésváltás érhető el a mesterséges intelligencia, a digitálisiker-technológia, az emberi döntések fejlett analitikával történő támogatása és a gyártó-agnosztikus ipari szoftverek - köztük az AVEVA Performance Intelligence - segítségével.

 

Az EcoStruxure Automation Expert 21.2 teljes életciklus-menedzsmentet biztosít a víz- és szennyvízkezelő létesítmények számára. A világ első szoftverközpontú automatizálási rendszere zökkenőmentesen integrálja az IT és OT szolgáltatásokat, hogy így növelje a biztonságot, a rendszer élettartamát és a későbbiekben könnyen továbbfejleszthető legyen. Az EcoStruxure Automation Expert univerzális automatizálási megoldásként a már meglévő hardverekkel is telepíthető. A virtualizált vezérlő bármilyen Windows vagy Linux edge computing eszközön futtatható, így az ipari vállalatok számára példátlan rugalmasságot biztosít. Az ilyen jellegű digitális együttműködés több mint 100 milliárd dollárnyi értéket szabadíthat fel az iparágak számára. 

 

Az EcoStruxure Machine növeli a gépgyártók hatékonyságát és lerövidíti a fejlesztési időt. A termékek szállítására, csoportosítására és pozicionálására szolgáló új Lexium MC12 termékkel az OEM-gyártók nagyobb termelékenységet és példátlan rugalmasságot érhetnek el, miközben akár 40 százalékos lehet a megtakarítás a beruházási költségeken, illetve 50 százalékkal gyorsabb lehet a gépek beállítása és üzembe helyezése. A digitális iker technológiával kombinálva akár 30 százalékkal csökkentheti a géptervezési és piacra kerülési időt is.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció