DACHSER: 6 új, közvetlen járat és több mint 200 000 küldemény

A 2021-es évben közel 3,5 millió kilométert futott a Liegl&Dachser flottája, és a hazai telephelyeket érintő export-import küldemények száma már novemberben elérte a 200 ezret.  A logisztikai cég idén a régió megnövekedett forgalmára reagálva 6 új, közvetlen nemzetközi gyűjtőjáratot indított, így többek között Kassára is 24 órán belül szállít, és Szlovénia mellett Horvátországba, Lengyelországba is működtet napi járatot. Most már a logisztikai cég minden telephelyéről indulnak már nemzetközi járatok, így a szállítások ideje is jelentősen csökkent az elmúlt egy évben. 

A Covid-19 járvány logisztikában okozott nehézségei ellenére is tudtak bővülni idén a DACHSER, magyarországi telephelyei, már az év elején közvetlen járatot indított zalaegerszegi telephelyéről Strasbourg és szlovák Lozorno mellett a németországi Bad Salzuflen irányába is.

 

Februárban a lengyelországi Sosnowiecbe, áprilisban pedig a németországi Gersthofenbe indult járat Magyarországról, és a nyár közepétől a Szlovénia irányába indított küldemények is már 1 munkanapos futamidővel érnek célba Magyarország területéről a közvetlen kapcsolatnak köszönhetően. Szeptembertől a hazánkban feladott küldemények már másnap Horvátországva érnek a DACHSER új útvonalán,  az új, direkt vonalak közül a legújabb pedig Kassa, ahova Tiszaújvárosból mennek  naponta a gyűjtőjáratok. Az új útvonalak mellett a korábban a kecskeméti telephelyről indított románia és németországi járatok is zavartalanul működnek, 2022-ben pedig további gyűjtővonalak indítását tervezi a DACHSER. 

 

 

Az új útvonalakon is igénybe vehető az entargo termékcsalád (a targospeed, a targoflex, valamint a targofix), amely egész Európára egységes és magas színvonalú szolgáltatásokat jelent mind a B2B, mind a B2C ügyfelek számára. A DACHSER hálózat valamennyi útvonalán elérhető az elektronikus úton történő nyomon követés és a szállítás folyamatos online monitorozása is. 

 

Nem csak a járatszámok és az 1 napon belül elérhető országok listája bővült, idén összesen 114 európai állomáson 8 800 SAM típusú kézi szkenner állt munkába, beleértve a magyar DACHSER telephelyeket is. Az új SAM szkennerek használata megreformálta a szállítási folyamatokat: felgyorsult a küldemények kezelése, valamint a támogatási funkciók is javultak, a szkennelés mellett telefonhívásokat is bonyolíthatnak készülékkel, sőt, a jövőben a gépjárművezetők a diszponensekkel és egy biztonyos idő után egymással is beszélni tudnak majd a készülék chatfunkciójának segítségével.

 

A Liegl&Dachser összességében egy rendkívül sikeres évet tudhat maga mögött, hiszen most már az összes vidéki gyűjtőpontjáról, Kecskemétről, Tiszaújvárosból, Zalaegerszegről, Pécsről is indulnak közvetlen nemzetközi gyűjtőjáratai európai uticélok felé.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció