A HONOR Kínán kívüli szállításai öt év múlva meghaladják a hazai volument

Nikkei Asia exkluzív interjút közölt a HONOR vezérigazgatójával, amelynek fókuszában a HONOR globális visszatérése áll. George Zhao az interjúban elmondta: „Észszerűnek tartom azt a becslést, hogy a Kínán kívüli piacokra történő szállítások öt év múlva meghaladják a hazai volument". A cikk felidézi azt a korábbi Canalys-jelentést is, amely szerint 2022 első negyedévében a HONOR 20 százalékos részesedéssel piacvezető lett Kínában.

Globális terjeszkedése részeként a HONOR elsőként 20 piacot jelölt ki Európában, köztük Magyarországot is.

 

Ezzel együtt a 2020 végi 8 000-ről 12 000 alkalmazottra nőtt a vállalat létszáma, amelynek több mint 50 százalékát a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó munkatársak teszi ki. Zhao hozzátette, hogy a HONOR idén eddig 1000 alkalmazottat vett fel, és folytatja a belföldi és nemzetközi toborzást. Célja, hogy az év végére 13 000 – 14 000 főre bővítse a foglalkoztatottjainak számát.

 

A vezérigazgató szerint az összehajtható telefonok piaca 2023-ra „5-10-szeresére” növekszik majd. Zhao arról is beszélt, hogy az iparágat sújtó makrogazdasági bizonytalanságok, az ellátási lánc zavarai és az inflációs aggodalmak ellenére az okostelefon-gyártóknak nem kell pesszimistának lenniük. „Végül is az okostelefon-piac még mindig egy hatalmas piac, évente mintegy 1,3-1,4 milliárdos volumennel” – mondta.

 

Az elemző szerint a versenyképes termékek és a jó kivitelezés segítették a HONOR-t abban, hogy gyorsan visszaszerezze a piaci részesedését Kínában. 

 

George Zhao optimista meglátásait az iparágról a Financial Times is részletezi, amelyet csatolmányban küldünk a Nikkei Asia cikkével, valamint a piaci részesedésekről szóló grafikonnal együtt.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció