Külföldi szakmai befektető érkezett a Growww Digitalhoz

Tulajdonrészt vásárolt a Growww Digital Kft.-ben a lengyel Bluerank, a közép- és kelet-európai régió egyik vezető független performance ügynöksége. A december végén létrejött komoly volumenű szakmai befektetés célja a Growww Digital ambiciózus növekedési terveinek és nemzetközi terjeszkedésének támogatása. Az új tulajdonosok érkezésével egy időben távozik az egyik alapító tulajdonos.

„Ilyen jellegű és nagyságrendű szakmai befektetés ritka a régióban, mint a fehér holló. Ezért is roppant megtisztelő számunkra a Bluerank bizalma. A megerősödött nemzetközi szakmai háttérrel célunk, hogy középtávon a magyar e-kereskedők első számú exportpartnerévé váljunk” – jelentette ki Szabó László, a Growww Digital ügyvezetője.

 

A Bluerank szakmai befektetőként lép a budapesti digitálismarketing-ügynökségbe, amely így jobban ki tudja szolgálni a régió piacait, kiaknázva a geográfiai szinergiát. Az üzletbővítés mellett tudásátadásban, piacismeretben és szakmai tapasztalatcserében is partnerségre lépnek. Emellett új know-how-k, exkluzív licencek, mint a Google Analytics 360 marketingplatform válnak elérhetővé a Growww Digital számára, hogy növekedési terveit valóra váltsa.

 

Szabó László

„Az elmúlt hét évben átlagosan 75 százalékos bevételnövekedést értünk el ügyfeleink számára az általunk kezelt marketingcsatornákon. Ezt szeretnénk tovább javítani a megújult és kibővült erőforrásaink révén. Szeretnénk a magyar e-kereskedők legjobb partnere lenni bel- és külföldön egyaránt. Hiszem, hogy a Bluerankkel szövetségben ezt a missziónkat teljesíteni tudjuk” – jelentette ki Szabó László, a cég társalapítója.

 

Kilép a társalapító Dunder Krisztián

 

A tulajdonrészek változása érintette a Growww Digital másik társalapítóját, Dunder Krisztiánt is, aki kilép a cégből, mert alkotó emberként úgy érzi, a cégépítésben vállalt szerepe a befektető érkezésével a csúcsára ért. A szakember két évtized online üzletfejlesztési munka után pályát módosít és új kihívásokat keres.

 

A Growww Digital köszöni és elismeri Dunder Krisztiánnak a cég építésében végzett felbecsülhetetlen értékű munkáját, jövőbeni feladataihoz, az előtte álló kihívásokhoz sok sikert kíván!

 

A kilépő társalapító tulajdonrészét a Bluerank és a menedzsment két tagja, Bitay Zsolt operatív igazgató és Flekács Zoltán performance divízióvezető vásárolta meg, valamint növelte részesedését a társaságban a társalapító Szabó László, aki az ügyvezetői feladatokat is ellátja a jövőben. A tranzakciót több hónap előkészítés előzte meg, melyet M&A tanácsadóként az Absolvo Consulting Kft. és jogi tanácsadóként a Jalsovszky ügyvédi iroda támogatott.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció