A Chameleon Smart Home a BÉT Xtend piac új belépője

2023-ban első alkalommal szólalt meg a Budapesti Értéktőzsde ikonikus csengője – a BÉT a mai napon az okosotthon-rendszerek fejlesztésével foglalkozó, a tavalyi évben Európában és Kanadában is terjeszkedő Chameleon Smart Home Nyrt.-t köszöntötte középvállalati platformján, a BÉT Xtenden. A Chameleon a sikeres tőzsdei bevezetés érdekében a BÉT középvállalati szolgáltatás-palettájának részét képező, európai uniós forrásból megvalósuló Mentor Programhoz is csatlakozott 2022 első felében. Az év második belépését jelző csengetés egyúttal előrejelzi, hogy az Xtend piac tavaly látott, dinamikus növekedése 2023-ban hasonló ütemben folytatódhat.

A 2023-as év első kereskedésindító csengetése az okosotthon-rendszerek tervezésével, fejlesztésével és forgalmazásával foglalkozó Chameleon Smart Home Nyrt. részvényeinek bevezetését jelezte a BÉT középvállalatokra specializálódott Xtend piacán. Az ünnepélyes rendezvényen Máté-Tóth István, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgató-helyettese, Szarvas Péter, a Chameleon Smart Home elnöke, valamint Parádi-Varga Tamás, a bevezetést kijelölt tanácsadóként támogató SPB Befektetési Zrt. vezérigazgatója vett részt. 

 

A csengetés keretében a társaság összesen 28.296.511 darab, egyenként 1 forint névértékű, dematerializált törzsrészvényével való kereskedés indul el a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán. 

 

 

A Chameleon Smart Home Nyrt. 2017-ben jött létre, okosotthonok fejlesztésére fókuszáló technológiai startupként. A társaság által fejlesztett platformfüggetlen okosotthon-rendszert már több mint ezer társasházi lakásban és közel ötszáz családi házban használják Magyarországon, ám a cég megoldásai már Szerbiában, Romániában és Németországban is elérhetőek. A Chameleon 2022-ben egy felsőkategóriás lakásokat építő cég két torontói toronyházában alakította ki összesen három bemutató lakását.

 

A vállalat célja, hogy az újonnan épülő vagy felújításra váró épületek a legmodernebb épületüzemeltetési technológia segítségével biztonságossá, kényelmessé, energiatakarékossá és felhasználóbaráttá váljanak. Mindehhez olyan megoldásokat fejlesztenek, amelyek rendszerfüggetlenek, így valamennyi jelentős hardver- és szoftvergyártó termékeivel kompatibilisek. A Chameleon megoldásaival az otthonok okoseszközein kívül a társasházi funkciók és szolgáltatások is egy helyről irányíthatók. A felhasználók így a víz- és áramfogyasztás mérése, az árnyékolás, a világítás, az audioeszközök, a nyílászárók, a hűtés vagy a fűtés vezérlése, illetve automatizálása mellett, szabályozhatják például a napelem-rendszerekkel összekapcsolt okos fűtésvezérlést is. Emellett az alkalmazással kezelhetik a kaputelefont, a garázskaput, de az applikációval időpontot is foglalhatnak a társasházban működő szolgáltatókhoz, sőt, közösségi autótöltő és -kölcsönző szolgáltatásokat is elérhetnek. 

A Chameleon tavaly elindított kanadai terjeszkedésének motorja a társaság UpHome társasházi megoldása, amely egyszerre több ezer lakás és több száz társasház okosvezérlését képes ellátni. A Chameleon számára komoly lehetőségeket biztosító piacbővítés lebonyolításához jelentős segítséget nyújtott az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt., amelytől 2020 óta összesen mintegy 850 millió forint forráshoz jutott a cég. A kanadai terjeszkedés sikeréhez hozzájárult Magyarország Torontói Főkonzulátusának első beosztott, külgazdasági attaséja, Igaz Máté, továbbá Balla Sándor igazgató vezetésével a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség kanadai partnerirodája, valamint Nick Sousa is, aki kanadai befektetőként, egyben az Uphome Canada vezetőjeként ugyancsak úttörő szerepet vállalt abban, hogy a helyi befektetők megismerjék a Chameleon szolgáltatásait.

 

 

A Chameleon tőzsdére vezető útját koncepciózus felkészülés jellemezte, amely során a társaság sikeresen pályázott támogatásért a Budapesti Értéktőzsde és a Pénzügyminisztérium közös, európai uniós forrásból megvalósuló Mentor Programja keretein belül. A programban való részvétel a tőzsdei megjelenést elősegítő, financiális támogatás mellett szakmai támogatást is jelentett a Chameleon számára.

 

„Örömteli és sikeres úton járunk a Chameleon Smart Home csapatával. A tőzsdére lépés fontos mérföldkő, mivel mostantól még többen velünk tarthatnak az építkezésben.  Emellett az európai és a kanadai terjeszkedésünket is tovább folytatjuk, nagy erőkkel lépünk ki egy hatalmas piacra. Büszke vagyok, hogy a Chameleonnàl a startupok lendületét és a tőzsdei cégek profizmusát ötvözzük a munkánk során.” – értékelte Szarvas Péter, a Chameleon Smart Home elnöke a BÉT Xtend piacára történő bevezetést. 

 

„A Chameleon Smart Home tőzsdére lépésével tovább bővült a technológiai társaságok köre a Budapesti Értéktőzsde Xtend platformján. A társaság tudatosan, a BÉT középvállalati szolgáltatáspalettáját is igénybe véve készült erre a mérföldkőre. A jövőben a tőkepiaci jelenlét a további növekedésük fontos eszközének bizonyulhat, legyen szó a forrásbevonásról, a márka ismertségére gyakorolt pozitív hatásról, vagy a transzparens működésből származó egyéb előnyökről. Sok sikert kívánok mindehhez a Chameleon számára!" – tette hozzá Máté-Tóth István, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgató-helyettese.

 

Miért kell a középvállalatoknak a tőkepiac, a nyilvános megjelenés?

 

Az utóbbi években európai uniós kezdeményezések révén lehetőség nyílt középvállalatoknak tőkeágon forráshoz jutni különböző kockázatitőke-alapokon keresztül. Mégis, számos középvállalat nem szívesen von be olyan tulajdonosokat, akik aktívan részt szeretnének venni a cég mindennapi működésében, ahogyan az a kockázatitőke-befektetéseknél jellemző. A BÉT középvállalatokra specializált piaca, a BÉT Xtend, - ahol a forrásbevonás mellett, a hitelintézeteknél erősödő bizalom által kedvezőbb hitelfelvételi lehetőségre, rugalmas cégeladásra is esélyük lehet a cégeknek – erre nyújt hatékony megoldást. Növekvő üzleti bizalom mellett nő a cég ismertsége, azaz erősödik márkaneve, javul a hatékonysága, a részvényalapú ösztönző programok támogatják a kollégák motiválását, továbbá a folyamatos jelentési kötelezettségek keretében a cég működése sokkal átláthatóbbá válik. A nyilvános működés továbbá lehetővé teszi, hogy a tőkebevonás során a vállalat egy szórtabb befektetői szerkezetet építsen ki, és a tulajdonosi irányítást csak az általa meghatározott mértékben adja át az új befektetőknek.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció