Akadálymentesítette a Coldplay karbonlábcsökkentő turnéapplikációját az SAP

Egy születése óta vak Coldplay-rajongó segített az SAP-nak abban, hogy a látássérültek számára is elérhetővé tegye a környezettudatos Music Of The Spheres World Tour alkalmazást. A cég tavaly fejlesztette ki az applikációt a brit zenekar számára, mivel mindkét társaság mélyen elkötelezett a fenntarthatóság iránt. Idén arra vállalkoztak, hogy akadálymentesítik az appot, így még többen használhatják azt, és járulhatnak hozzá a Coldplay-turné karbonlábnyomának csökkentéséhez.

A brit Coldplay napjaink egyik legnépszerűbb és egyben legcéltudatosabb zenekara. Amikor 2022-ben elindította Music Of The Spheres című világkörüli turnéját, az eddigi legfenntarthatóbb és leginkább környezetbarát koncertsorozatát igyekezett megvalósítani, felére csökkentve az előző, 2016-17-es fellépések szén-dioxid-kibocsátását. Ehhez keresett megfelelő eszközöket, amelyek egyúttal a rajongókkal való kapcsolatteremtésre is lehetőséget adnak, így rávezethetik őket arra, hogy csatlakozzanak a küldetéshez. A zenekar az SAP-t hívta segítségül, amely aztán kifejlesztette erre a célra a Music Of The Spheres World Tour alkalmazást. A világszínvonalú élmény megteremtéséhez a cég két csúcskategóriás megoldását, az SAP Business Technology Platformot és az SAP Cloud for Sustainable Enterprisest alkalmazta. A Coldplay ezen kívül az SAP Analytics Cloudot is használja az adatok elemzéséhez.

 

Az iOS és Android operációs rendszerben is elérhető Music Of The Spheres World Tour app jóval többet tud a jegyvásárlásnál vagy a koncertinformációknál; azt is lehetővé teszi a rajongók számára, hogy követhessék, a koncerteken való részvételük milyen karbonlábnyomot hagy, és ennek tudatában a legfenntarthatóbb közlekedési lehetőségeket válasszák. Amellett, hogy segít a rajongóknak környezetkímélő módon eljutni a koncertekre, jutalmazza is a megfelelő közlekedési forma kiválasztását.

 

A kezdeményezésre fogékony volt a zenekar közönsége – több mint 150 országból már legalább 350 ezren töltötték le az applikációt. Ez a szám várhatóan szépen emelkedik majd, hiszen a Coldplay folytatja tavaly megkezdett turnéját. Ennek keretében Európában először május 17-én Portugáliában léptek fel. Budapestre nem jön az együttes, de július közepéig útba ejti például Frankfurtot, Berlint és Varsót is.

 

 

A zenekarnak és az SAP csapatának a következő fontos célja az volt, hogy minél szélesebb körben – például a vakok és gyengénlátók számára is – használhatóvá tegye a turnéalkalmazást. Így elkezdtek dolgozni azon, hogy az apphoz a segédtechnológiára, például képernyőolvasóra vagy nagyítóra támaszkodó felhasználók is hozzáférjenek. Ehhez a fejlesztők segítséget is kaptak: az SAP-t megkereste egy mexikói Coldplay-rajongó, aki születése óta vak, nem mellékesen pedig hangmérnök, és a technika szerelmese. Nem csak az együttes dalait értékeli, hanem a csapat akadálymentesítés és egyenlőség iránti elkötelezettségét is – például azt, hogy a hallássérült koncertlátogatók számára jelnyelvi tolmácsolást biztosít, vagy az autizmussal élők számára érzékelőtáskákkal ellátott csendes állomásokat telepít.

 

“Megpróbáltam használni a turnéalkalmazást, és hamar rájöttem, hogy ez nem könnyű egy vak vagy gyengénlátó számára. Nagyon fontosnak tartom, hogy kiálljak a látássérültek esélyegyenlősége mellett. Azért fordultam az SAP-hoz, hogy segítséget nyújtsak a hangtervezésben, a tesztelésben, ötleteket adjak a szoftverfejlesztéshez, segítsek megismerni a vakok szükségleteit, szempontjait" – mondja a névtelenséget kérő rajongó.

 

"SAP-termékeinkkel fenntarthatóbb és befogadóbb környezetet szeretnénk teremteni a felhasználók számára. Az akadálymentesítés ennek az egyik fő mozgatórugója. A legélvezhetőbb, leghatékonyabb szoftvereket úgy hozhatjuk létre, hogy figyelembe vesszük és beépítjük a különböző hátterű emberek véleményét, tapasztalatait" – fejti ki Nicole Windman, az SAP akadálymentesítésért és inkluzív tervezésért felelős alelnöke.

 

Az SAP Academy for Engineering fejlesztőcsapata három, szintén látássérült SAP-alkalmazottal együttműködve dolgozott azon, hogy optimalizálja a Music Of The Spheres World Tour alkalmazás funkcióit. A csapat egyebek mellett felcímkézte az olyan elemeket, mint a képernyőgombok és a leírt képek, hogy a képernyőolvasók felolvashassák a funkciókat, és hasznos tippeket adjanak. A vakok gyakran használják a lapozást vagy a dupla koppintást, hogy navigáljanak egy alkalmazásban. Ezeknek a funkcióknak az eléréséhez a csapat átstrukturálta a Coldplay-alkalmazás kódját, hogy a vak felhasználók számára megfelelőbb navigációt biztosítson.  

 

A Coldplay nagyon elégedett az együttműködéssel és az eredménnyel. “A zenekar elkötelezettsége, a rajongók elérése és az SAP know-how-ja segít a közönségnek, hogy környezetbarátabb utazási döntéseket hozzanak. A folyamatos fejlesztésnek köszönhetően a Music Of The Spheres World Tour alkalmazás mostantól vak és gyengénlátó rajongók számára is elérhető. Az applikáció valódi változást hoz, és interaktív, magukkal ragadó élményeket kínál – ez pedig csak úgy vonzza a rajongókat” – jelenti ki Chris Salmon, a Coldplay digitális kommunikációs igazgatója.

 

"Az SAP-nál hiszünk abban, hogy a sokszínűség az innováció motorja, és ezzel jobb élményeket nyújthatunk munkatársaink, ügyfeleink és partnereink számára is. A Coldplay-alkalmazással kapcsolatos tapasztalatok kiválóan mutatják, milyen fontos szerepet játszanak a felhasználói visszajelzések alkalmazásaink alakításában, és mennyire fontos, hogy termékeink, szolgáltatásaink befogadóak és mindenki számára elérhetőek legyenek" – mondja Christian Klein, az SAP SE vezérigazgatója.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció