GKID-Mastercard eTOPLISTA 2022

A GKID a Mastercard közreműködésével 2023-ban immár nyolcadik alkalommal publikálja a Magyarországon működő, legnagyobb forgalmú online kereskedők rangsorát. 

A 2022-es online értékesítési adatok alapján készült rangsor összesített mezőnyén is nyomot hagyott a mögöttünk álló, kereskedelmi szempontból turbulens év: helycserék és szélsőséges mozgások is tetten érhetők a legnagyobb 15 e-kereskedő körében, miközben az élen, a legnagyobb online forgalommal immár 4. alkalommal az eMAG végzett. Az FMCG termékek online piacának első helyén viszont változás történt, immár a Kifli.hu hazánk legnagyobb forgalmú online bevásárló szolgáltatása. A tavaly megkezdett gyakorlatot követve idén is külön forgalmi rangsor készült a legnagyobb, 100%-ban magyar tulajdonú e-kereskedelmi cégekről.

 

eTOPLISTA 2022: három rangsor, 29 cég

 

A GKID 2015 óta készít nyilvános rangsorokat a magyar piacon működő legnagyobb forgalmat generáló online kereskedőkről. Az e-kereskedelmi kutatócég idén a Mastercard közreműködésével három tematikus rangsort állított össze: 

 

A TOP15 legnagyobb forgalmú e-kereskedő mellett ismét elkészült a dedikáltan online FMCG termékek eladásával foglalkozó cégeket tömörítő TOP10-es lista, valamint a legalább bruttó 5 milliárdos online értékesítési sávot elérő, 100%-ban magyar tulajdonú kereskedőkről is rangsor készült, melybe idén 13 cég került be.

 

A 2022-es eTOPLISTA három rangsorában összesen 29 vállalkozás szerepel. Eredményeik, tapasztalataik, fejlesztéseik példaként szolgálhatnak a teljes e-kereskedelmi szakma számára.

 

Stabil az élmezőny piaci súlya

 

2022-ben a magyar piacon működő, helyi operációval is rendelkező tizenöt legnagyobb e-kereskedő együttes forgalma elérte a bruttó 565 milliárd forintot, ami 9%-os növekedés 2021-hez képest. 

 

A TOP15 bővülésének mértéke illeszkedik a teljes online piac tavalyi eredményéhez, mely a GKID és a Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép kutatása alapján 9,9%-os növekedést mutatott 2022-ben. 

 

A legnagyobb kereskedők forgalmi súlya stabil: a mintegy 1323 milliárd forintos belföldi e-kereskedelmi forgalomból az első 15 webáruház a piac 42,6%-át képviseli (2021-ben ez az arány 43,1% volt). A legnagyobb 15 e-kereskedő sikeres – azaz teljesített – rendeléseinek száma 14,4 millió darab volt 2022-ben, mely 19%-a az online piac teljes (77,1 milliós) rendelési állományának.

 

 

Bonyolult év volt 2022 a mezőny számára

 

Az online kereskedők a pandémia évei utáni lendület miatt pozitív várakozásokkal álltak 2022 elé is. Ezzel szemben minden korábbinál hektikusabb évvel, egymást érő piaci-, és keresleti (sokk)hatásokkal szembesült a kereskedelem, valamint annak online lába. Mindezen hatások ráadásul termékkörönként eltérő módon jelentkeztek.

 

Erre a turbulens helyzetre reflektál a TOP15 mezőnyének alakulása is: bár összességében a 15 legnagyobb szereplő a piaci átlaggal megegyezően bővült, mégis a listán számos változás történt. Megjelentek új szereplők, miközben kiszorultak róla olyanok, akik több éve az első 15 tagjaként szerepeltek a listán. Vannak visszatérők és olyan szereplők is, akik nagyot léptek előre. 

 

A tavalyi év hektikusságát jól jelzi, hogy a TOP15-ben volt olyan szereplő, aki a magas infláció ellenére csaknem 10%-kal csökkenő forgalom mellett zárta az évet, de olyan is, aki 70%-ot meghaladó bővülést ért el. A nehézségek ellenére a kereskedők többségénél összességében egy gazdaságilag sikeres, de kihívásokkal tarkított, befelé forduló, újratervezésekkel teli év volt 2022. 

 

Az élre immár 4. éve az eMAG került

 

Magyarország legnagyobb e-kereskedője immár 4. éve az eMAG. Több mint bruttó 194 milliárd forintos online forgalommal önmagában is kiteszi a teljes hazai online kiskereskedelmi forgalom 14,7%-át.

 

"Igazán optimisták vagyunk az e-kereskedelem magyarországi lehetőségeit illetően, és úgy gondoljuk, hogy 2022-ben megteremtettük a további növekedés feltételeit. Az elmúlt évben az eMAG komoly infrastrukturális beruházásokat hajtott végre, amelyek ezt a növekedést hivatottak támogatni: egy 100 000 négyzetméteres logisztikai központ megépítésétől kezdve az Easybox csomagautomata-hálózat bővítéséig, amely lehetővé teszi a vásárlók számára, hogy bármikor és bárhol átvehessék a megrendeléseiket. Piacterünkön keresztül minden olyan vállalkozót is támogatunk, aki szeretné kihasználni az e-kereskedelem technológiai és infrastrukturális előnyeit, és ezzel együtt örömmel kínálunk platformunkon már több mint ötmillió féle terméket vásárlóinknak. Megtisztelő számunkra, hogy immár negyedik éve mi állunk a GKID eTOPLISTA élén, hiszen ez is megerősíti, hogy erőfeszítéseink meghozzák gyümölcsüket" – mondta Daniel Spiridon, az eMAG Magyarország ügyvezetője.

 

Ismét második az Alza

 

A dobogó második fokára – története során másodszor – az Alza került. 2022-ben a cseh kereskedőt is érzékenyen érintette a fogyasztói kosarak csökkenése, ennek ellenére a webáruház meg tudta tartani a 2021-es pozícióját és az évet egy számjegyű növekedéssel zárta.

 

„Az Alzánál hiszünk abban, hogy ilyen nehéz gazdasági időszakban is lehet sikereket elérni, ha a szolgáltatási színvonalat folyamatosan fejlesztjük és figyelünk a vásárlóink igényeire. 2022 ezért leginkább az ilyen irányú fejlesztéseink miatt volt különleges: az egyik legfontosabb fejlesztésünk az új telephely megnyitása Szigetszentmiklóson. Az üzlet az Alza első magyarországi logisztikai központjának része. A kiváló megközelíthetősége lehetővé tette azt is, hogy a vásárlók számára megnyissuk az első magyarországi AlzaDrive-ot – ez azt jelenti, hogy már ki sem kell szállni az autóból a termékek átvételéhez. Csomagautomaták terén is sok változás történt: megnyitottuk az Alzaboxokat logisztikai partnereink számára is, így immár nem csak Alzás csomagok érkeznek hálózatunkba. Ráadásul az automatáinkban ezentúl a vásárlók is tudnak visszárut feladni. Ami nem változott, az a növekvő üzemanyagárak mellett is megmaradt baráti kézbesítési díj. 2022-ben a bemutatótermünkben is meghallgattuk a vásárlók kéréseit – a legkeresettebb árucikkek kihelyezésével tettünk egy lépést a klasszikus bolti értékesítés felé. Mivel a szállítás némileg drágult, úgy éreztük valamivel a vásárlókat kompenzálnunk kell, ezért 2022 során sokat dolgoztunk a kiszállítási idő lerövidítésén és a tájékoztatás pontosításán” – kommentálta a 2022-es ismételt második helyet Takács Csaba, az Alza.hu ügyvezetője.

 

Harmadik helyen zárt a Media Markt

 

A 2022-es eredmények alapján, az eTOPLISTA harmadik helyét stabilan őrzi a Media Markt online áruháza. A műszaki áruházlánc esetében is jelentkeztek a vásárlási szokások átalakulásából eredő hatások, melynek egyik legnyilvánvalóbb következménye a hagyományos, bolti vásárlás ismételt erősödése volt 2022-ben.

 

„A tavalyi év a nehézségek mellett számos pozitív dolgot tartogatott számunkra: újra fellendült az offline vásárlás és az emberek szívesen vették igénybe a személyes szaktanácsadói segítséget, nyitottunk 4 új Shop In Shop áruházat, nőtt az áruházi átvételes rendelések forgalma közel 15%-kal (aminek fenntarthatósági okokból különösen örülünk), valamint bevezettünk egy itthon egyedülálló mobil szolgáltatást az egyik legnagyobb mobilszolgáltatóval együttműködésben. Értelemszerűen a vásárlási kedv mellett az infláció is alakította a számainkat, de 2021-hez képest az összforgalmunk így is közel 20%-kal növekedni tudott” – összegezte a tavalyi év eredményeit Bombera Zsolt, a MediaMarkt Magyarország omnichannel értékesítési igazgatója.

 

Újak és visszatérők

 

Az idei TOP15 mezőnyének új tagjaként rögtön a 4. helyre került az IKEA. A lakberendezési vállalat online szolgáltatásai évről évre fejlettebbek és nagy hangsúlyt fektetnek a méltán híres IKEA-élmény digitális térbe helyezésére is. A virtuális valóság révén már online vásárlással is kipróbálhatjuk melyik bútor hogyan festene az otthonunkban, és a rendelések átvétele terén is számos megoldás áll a magyar vásárlók rendelkezésére. Emellett az elmúlt időszakban vidéki tervezőstúdiók nyitásába is kezdtek, amely helyszíneken szintén a digitális megoldások segítségével mutatják be a teljes termékkínálatot az áruházaknál kisebb egységekben.

 

Az idei rangsor másik „újonca” az eTOPLISTA mezőnyt már korábban többször is megjárt MALL. A webpláza a két évvel korábbi 15. helyezést követően, két pozíciót javítva a 13. helyen tért vissza a mezőnybe. A MALL 2022 áprilisa óta már a lengyel Allegro csoporthoz tartozik. A mostani visszatérése egy újraszervezett vállalati struktúra, újragondolt stratégia eredménye:

 

„Büszkék vagyunk rá, hogy egy ilyen kihívásokkal teli évben sikerült a piaci átlag fölötti növekedést elérni, a pozíciónkat javítani. A növekvő infláció fokozta az árérzékenységet, visszaesett a vásárlási hajlandóság, a lassuló e-kereskedelmi növekedés tovább élesítette a versenyt. Ebben a piaci környezetben kiemelt fontosságú volt a vásárlási hullámok megragadása és a versenyképesség megőrzése, döntő szerepet játszott a szortiment bővítése, a szállítási hatékonyság növelése, illetve a vásárlók bizalmának megőrzése a bizonytalan gazdasági környezetben” – értékelte a MALL újbóli eTOPLISTA helyezését Boros Attila, a MALL.hu Country sales managere.

 

2022 nyertesei

 

A TOP15 legnagyobb forgalmi bővülési üteme a Pepitához köthető. A magyar tulajdonú vállalat több mint 70%-kal tudta növelni a forgalmát 2022-ben, ezzel pedig a rangsorban is két pozíciót javítva, a 12. helyen zárt.

 

A 15-ös mezőny második legnagyobb ugrása a Kifli nevéhez köthető: a cseh online élelmiszeráruház a két évvel ezelőtti listán még csak a 12. helyen szerepelt, tavaly már 6. volt, de a sikeres – több mint 40%-os növekedéssel zárult – évének köszönhetően a 2022-es adatokon alapuló rangsorban már az ötödik helyre került. 

 

A TOP15 legnagyobb, 100%-ban magyar tulajdonosi hátterű cége az Euronics, mely 2022-ben a piaci átlagot több mint háromszorosan meghaladó növekedéssel az összesített mezőnyön belül ezúttal is a 7. helyezést érte el.

 

A legnagyobb forgalmú online kereskedők 2022-es rangsora:

 

 

Az online FMCG kereskedők mezőnyét immár a Kifli vezeti

 

A kategória élén idén változás történt: 2022-es teljesítménye alapján immár a Kifli az online élelmiszer és drogéria kereskedők mezőnyének legnagyobb forgalmú szereplője, megelőzve ezzel az eddigi piacvezető Tesco-t. 

 

"Nagyon hálásak vagyunk vásárlóinknak a bizalmukért, hűségükért és támogatásukért, amely eljuttatott minket oda, ahol ma tartunk. Az elmúlt év kemény kihívások elé állított mindenkit. A soha nem látott infláció és a kialakult gazdasági helyzet miatt különösen büszke vagyok a sikerre, amit a kemény munkának és a folyamatosan fejlődő szolgáltatásunknak is köszönhetünk" – értékelte az eredményt Gabriel Makki, a Kifli.hu ügyvezetője.

 

Az FMCG rangsor tízes mezőnyében két magyar cég is helyet kapott 2022-ben

 

Újoncként élből az FMCG mezőny 6. helyére került a Pelenka.hu, ezzel – mindössze 5 évvel a webáruház indulását követően – Magyarország legnagyobb online pelenka kereskedőjévé vált. 6. helyével a Pelenka.hu egyben a legnagyobb 100%-ban magyar tulajdonú cég az FMCG mezőnyön belül. Ráadásul a három idei eTOPLISTA rangsorban nevesített, mintegy 29 e-kereskedő közül 2022-ben a Pelenka.hu nevéhez köthető a legnagyobb (105%-os) éves növekedési ütem is. Ezzel a vállalat az FMCG mezőny 6. helye mellett a magyar cégek rangsorának 13. helyére is felkerült.

 

Büszkeség, hogy duplázni tudtuk 2022-ben a forgalmunkat, mely az eddigi munkánk és stratégiánk beérését is jelenti. Kihívást jelent egy ennyire árvezérelt és multik által uralt területen magyar tulajdonú cégként ilyen kiemelkedő eredményt, márkaismertséget és ügyfélelégedettséget elérni, de ahogy a példánkkal mutatjuk, nem lehetetlen. Megyünk tovább az utunkon és bízunk benne, hogy jövőre is pozitív meglepetéssel készülhetünk” – összegezte az eredményt Csereklei Zoltán, a Pelenka.hu ügyvezetője.

 

Az FMCG rangsor másik újonca a szintén magyar tulajdonú online ital kereskedés, az iDrinks.hu. A cég meghatározó nagykereskedelmi szereplő az alkoholok piacán, de a B2C – azaz közvetlen kiskereskedelmi – értékesítését figyelembe véve is a 8. legnagyobb szereplő az online FMCG kereskedők mezőnyében.

 

Az FMCG mezőny 9. és 10. helyét két gyorskereskedelmi (quick-commerce) szereplője zárja. A rangsoroláskor mind a foodora, mind a Wolt esetében csak a saját, Market értékesítéseiket vettük figyelembe. Mindkét cég szolgáltatása a gyors, 1-2 órán belüli átvételre alapozva nyújt alternatívát a hagyományos bolti bevásárlással szemben. A foodora saját market szolgáltatása még 2020 végén indult útnak (Netpincér market, majd foodpanda market néven), a Wolt piactere pedig tavaly zárta első teljes üzleti évét, így a listára kerülése jól tükrözi a szolgáltatás iránti fokozott érdeklődést.

 

A legnagyobb forgalmú online FMCG kereskedők top 10-es rangsora:

 

 

Az FMCG kategóriába tartozó élelmiszerek, drogéria, valamint háztartási cikkek internetes értékesítési forgalma 2022-ben 20,1%-os emelkedést követően elérte a bruttó 141 milliárd forintot. A TOP10 kereskedő 2022-ben a szektor online forgalmából 99,5 milliárd forintért felelt, ami 70,4%-os piaci súlyt jelent.

 

Az online FMCG piacon nem csak a kereskedők, hanem a különböző üzleti modellek is versenyeznek egymással: az áruházi kínálatra épülő „hagyományos” modell mellett egyre hangsúlyosabb a gyorskereskedelmi, dedikált online kínálatra épülő kiszolgálás is. Az áruházi háttérre alapozó működési logikát a listát vezető Tesco mellett az Auchan, valamint a Spar képviseli, míg a gyorskereskedelmi működés éllovasa a Kifli.hu, valamint a foodora és a Wolt. A teljes FMCG választékot felvonultató szereplők mellett a kifejezetten a drogéria terméket kínáló Rossmann és dm is stabil tagjai a mezőnynek. Mind a Rossmann, mind a dm a teljes szektor 20,1%-os átlagos növekedési üteménél nagyobbat nőtt 2022-ben.

 

Az 5 milliárdos sáv feletti, 100%-ban magyar online kereskedők

 

Az online értékesítés terén tapasztalható piaci koncentrálódás egyértelműen a szélesebb termékkínálattal futó, vagy nagyobb kosárértékű kereskedőknek kedvez, ezért egyre nehezebb igazán nagyra nőnie a gyakran szakosodás, specializálódás mellett döntő magyar online kereskedőknek. Bár több mint 32 ezer magyar webáruház működik Magyarországon, a 100%-ban magyar tulajdonú cégek körét nézve a GKID mérései szerint a bruttó 5 milliárdos online értékesítési sávot csupán alig 13 cég éri el vagy haladja meg. 

 

„Az eTOPLISTA rangsorban nevesített 13 magyar cég mindegyike meghatározó szereplője saját kategóriájának, ráadásul többen már sikerrel léptek be más régiós, vagy európai piacra is. Ez a 13 e-kereskedelmi cég márkaépítésben, szolgáltatási szintben, valamint vásárlói élményben is követendő példaként szolgálhat a hazai online vállalkozások számára. Partnereinkkel azon dolgozunk, hogy a közeljövőben a mezőny további cégekkel bővülhessen, és egyre többen akár határon túli értékesítésbe is kezdjenek.” – értékelte a magyar cégek mezőnyét Szetnics László, a Mastercard digitális szolgáltatásokért és termékekért felelős regionális vezetője.

 

A 100%-ban magyar cégek listáját az Euronics műszaki áruház vezeti. Az első helyet Hunyady László, a vállalat kereskedelmi és logisztikai igazgatója értékelte: „A 2022-es év különleges volt számunkra: másfél éves fejlesztési munka után bevezettük az új, teljesen saját fejlesztésű webshopunkat, mellyel a külső és belső felhasználói élmény, valamint a konverzió növelése volt a célunk, melyek maximálisan teljesültek is. Az új webmotor emellett olyan platformot biztosít számunkra, mellyel a további fejlesztéseket jóval gyorsabban és költséghatékonyabban tudjuk piacra hozni, így növelni tudjuk a versenyképességünket a nemzetközi cégekkel szemben.


Az év másik jelentős változása az üllői saját raktárbázisba költözés volt, ahol 28 ezer m2-en saját operációval szolgáljuk ki a webes rendeléseket, illetve a bolthálózatot is. A műszaki piacnak nagy lökést adott a 2022-es év első felében az SZJA visszatérítés, melynek kereslet serkentő hatását az év során fokozatosan felváltotta a gazdasági válság és infláció okozta elkölthető jövedelem csökkenés a vásárlói oldalon. Így év végére a teljes műszaki piac már a korábbi évek növekedési ütemét sem tudta hozni, az online értékesítési csatorna súlya pedig csökkenésbe váltott, amelynek mértéke azóta is mélyül.


Omnichannel kereskedőként az online csatornában realizált piacrész növekedésünk mellett még az értékesítési csatornák súlyának offline irányba való visszarendeződéséből is profitálni tudtunk, így 2022 profit oldalon is kiemelkedő eredményeket hozott vállalatunk számára.”

 

Az 5 milliárd Ft feletti forgalmú magyar kereskedők rangsora az alábbi:

 

 

A legismertebb webáruházak listáján is egyre több a nemzetközi márka

 

Az e-kereskedelem növekedésével együtt a magyar piacon évről évre egyre meghatározóbb a külföldi cégek fölénye. A régión belül a német, cseh, lengyel, szlovák és román e-kereskedők is előszeretettel választják új piacnak a magyart.

 

Az online vásárlás kapcsán ráadásul egyre kevésbé beszélhetünk országhatárokról. A vásárlók fejében és preferenciái között számos olyan online kereskedői márka van kiemelt helyen, amely a fogyasztók szemszögéből nézve magyarnak tűnik, akár magyarul is jól csengő márkanév mögül értékesít, miközben a gyakorlatban sokszor se magyar operációja, se magyar céges entitása sincs. Ez a működési logika leginkább a ruházat, divat, szépség szegmens kereskedői körében érhető tetten, és ezen szegmensek a leginkább kitettek a külföldi kereskedők térhódításának.

 

Az eTOPLISTA részeként ezúttal is összegyűjtöttük a legnagyobb spontán márkaismertséggel rendelkező webáruházakat, akiket az első helyes említések (ún. top of mind), és a 2. valamint 3. helyes említések összesített száma szerinti sorrendben mutatunk be.

 

A legismertebb online kereskedők rangsora:

 

 

eTOPLISTA módszertan: 

 

A GKID immár 8. éve állítja össze a legnagyobb forgalmú e-kereskedők rangsorát. A kutatócég az eTOPLISTA összeállításakor csak a magyar nyelvű, forintban árazó, magyarországi operációval működő e-kereskedők sokaságát és online kiskereskedelmi értékesítésből származó forgalmát veszi figyelembe. A részesedések a 2022-es naptári évre vonatkozó, online értékesítésből származó forgalom szerint kerültek meghatározásra. A rangsor alapjául szolgáló sorrendet az online vásárlói mintákon végzett kutatások, publikus adatgyűjtések, valamint a kínálati oldali felmérések és kereskedői adatszolgáltatáson alapuló forgalmi modellezések segítségével határozza meg a GKID. Azon kereskedőknél, ahol az online értékesítésből származó forgalom nem transzparens, vagy publikusan hozzáférhető, a nyilvános rangsorba kerülés feltétele volt a GKID által előzetesen becsült forgalmi súly írásban történő hitelesítése és a nevesítéshez való hozzájárulás. 

 

Jogi nyilatkozat: A GKID nem vállal felelősséget a lista alapján vagy arra hivatkozással harmadik személy által tett bármely állításért. A listával kapcsolatos észrevételét kérjük, jelezze a GKID Research & Consulting Kft. bármely elérhetőségén.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció