Termelésirányítás Pályázati forrásból

1 / 2 oldal
Egyre inkább megköveteli a piac a hazai termelő cégektől is a költséghatékony működést. Viszont mindaddig képtelenek lesznek a vállalatok megfelelni a hatékonysági elvárásoknak, amíg a termelést merev módszerekkel irányítják. Modern vállalatirányítási rendszer bevezetésével egyszerre nyílik lehetőség költségcsökkentésre és vezetői idő felszabadítására. A kis- és középvállalatok termelésirányítási folyamatainak egyik gyakorlott hazai szakértőjeként a rEVOLUTION Software arra hívja fel a figyelmet, hogy a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) és a Közép-Magyarországi Operatív Program (KMOP) keretében várhatóan a közeljövőben megjelenő pályázatok révén e rendszerek bevezetésének akár a felét is finanszírozhatják a vállalatok.

Különösen a hazai tulajdonú, jelentős növekedést maguk mögött tudó termelő cégekre jellemző, hogy a tulajdonos-ügyvezető, aki egyébként a leghatékonyabban tudja a munkákat szerezni, nem tudja másra átruházni a termelési vezetői szerepét, holott más fontos feladatai is lennének. Gyakori példa, hogy a termelő vállalatok vezetői napokat töltenek el azzal, hogy számukra is nehezen átlátható Excel táblákban próbálják a termelést megszervezni.

E gyakran fenyegető és sajnos sokszor bekövetkező helyzetre ad megoldást egy termelésirányítási funkciókkal kiegészített ERP rendszer. Segítségével az egyes munkafolyamatokat úgy tudják megtervezni, hogy azok ne csak külön-külön, hanem rendszerben is határidőre készüljenek el, és ne következzen be torlódás vagy kapacitáskiesés. Ha egy határidő módosulása miatt újra kell tervezni a gyártási folyamatot, akkor egy jó termelésirányítási rendszer követni tudja, hogy melyik gépen van kapacitás, és hogyan ütemezhető át a gyártás a leghatékonyabban.

Egy ilyen rendszerrel a vezető azonnal átlátja az üzemben folyó munkálatokat, ezért könnyen tervezhet olyan új folyamatokat, amelyek növelik a vállalat eredményességét. Ezen felül gyorsan, előre felismerheti a határidőket fenyegető kapacitáshiányt vagy a nyereséget veszélyeztető kihasználatlanságot, így időben reagálhat.

A kis-és középvállatok termelésirányítási folyamatainak egyik gyakorlott hazai szakértője a rEVOLUTION Software. A cég a Microsoft Dynamics NAV vállalatirányítási rendszer speciális iparági változataival segíti a gyártó cégeket üzletmenetük hatékonyságának a javításában.

„A vevők kéréseire és változó igényeire való gyors reagálás versenyelőnyt biztosít” – hangsúlyozza Bódog Norbert, a rEVOLUTION ügyvezető igazgatója. „A rendelési ígéretek hatékony kezelésének köszönhetően az ügyfelek szükség esetén rögtön megbízható szállítási határidőt kaphatnak, a sürgős szállítói rendelések pedig közvetlenül a vevőrendelésből tervezhetők, mindemellett a rendelések a termelési ciklus bármely pontján módosíthatók.”

A rEVOLUTION még 2005-ben vezette be a Dynamics NAV integrált vállalatirányítási rendszert a Schako Kft.-nél, Európa egyik piacvezető, légtechnikai komponensek gyártásával és kereskedelmével foglalkozó cégének magyarországi leányvállalatánál. A párhuzamos nyilvántartások, a kereskedelmi és gyártási folyamatok egy rendszerben történő összefogott kezelésében nyert kedvező tapasztalatokra tekintettel a Schako 2006-ban bevezette a rendszer termelésirányítási modulját is.

„Nagy előrelépést jelentett a gyártástervezésben a vállalatirányítási rendszer bevezetése. A gyártási modulban számos termékvariáció gyártása állítható be, a művelettervezés során pedig a folyamatban rögzített változások azonnal megjelennek a kapcsolód területeken is. Miután feltöltöttük az adatállományt, a rendszert könnyedén tudtuk használni, és a segítségével rengeteg időt takarítottunk meg.” – hangsúlyozza Karnuts László, a Schako Kft. termelési igazgatója.
 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció