Mobilkommunikáció - táblázatos összeállítások üzleti felhasználóknak

Rádiótelefonként indult, de már csak egyszerűen mobilként ismert a legszemélyesebb kommunikációs eszköz – ami egyúttal az üzleti kapcsolattartás egyik nélkülözhetetlen kelléke is.

Üzleti megoldások
Mobil extrák

A 450-es frekvenciasávban NMT rendszerű szolgáltatást elsőként kínáló, 1989-ben alakult Westel Rádiótelefon Kft. ugyan ma már nem létezik, de nyomában mára igazi, háromszereplős piac alakult ki.

Magyarországon ma minden lakosra jut legalább egy mobiltelefon, a hívásfogadására alkalmas SIM-kártyák száma 2007 szeptemberében elérte a 10,5 milliót, a nagyvilágban pedig 2, 7 milliárd a mobilkészüléket tartanak nyilván.

A Westel 900, illetve a Pannon GSM 1993-ban kapott koncessziót, és 1994-ben kezdték meg a 900 MHz-es sávban a GSM rendszerű (második generációs) szolgáltatást. Az 1800-as frekvenciasáv (amit DCS-nek is neveztek) megnyitásakor, 1999-ben lépett a hazai piacra a Vodafone.

A GSM első továbbfejlesztett és gyorsabb változata a csomagkapcsolást alkalmazó GPRS, ami az időalapú helyett a forgalomalapú számlázást is magával hozta, s ez a technika adta az első lökést az addig csak vegetáló WAP-nak. Az következő lépésben az EDGE még tovább növelte a sebességet és ezáltal a lehetőségeket. Nem véletlenül hívják képességei alapján 2,5 generációsnak ezeket a négybetűs rendszereket.
A legutóbbi évek újdonsága a harmadik generációs (3G) mobilkommunikáció. Ennek továbbfejlesztett, „turbó” változata a HSDPA, ami meghozta az igazi, akár 3, 6 sőt 7,2 Mbps-re képes mobil szélessávot, internettel, videotelefonnal, mobiltévével stb.
A GSM és a 3G nem egymástól független hálózatot takar. Bár a 3G sok részletben eltérő technológiával és más frekvencián működik, de ez a szolgáltató belügye – olyan fekete doboz, amibe a felhasználóknak nem kell belelátniuk. A legtöbb helyen a két technológia együtt nyújt egy közös mobilszolgáltatást, aminek csak képességeiben vannak különbségek, ugyanúgy, mint készülékekéiben. Ugyanazzal a mobiltelefonnal és ugyanarról a hívószámról lehet kezdeni a kommunikációt, az intelligens készülék és rendszer eldönti, hogy a hívás típusától függően melyik hálózatot használja. Egyszerű beszélgetéshez nyilván elegendő a régi jó GSM, a WAP elkezdődhet a 3G alatt, de ha közben elhagyjuk a lefedett területet, megszakítás nélkül átállíthat a rendszer például EDGE-re. Vannak persze speciálisan csak 3G-vel működő megoldások, ilyen a videotelefon, de még ennek sem kell elnémulnia, ha elfogy a térerő, legfeljebb a készülék átvált GSM-re, és a beszélgetés zavartalanul, ám képtelenül folytatódik.

Az evolúciót a készülékgyártók úgy követték, hogy sorra összeépítették egy dobozba a technológiákat, és piacra dobták a két, három és még több üzemmódú mobiltelefonokat. Eleinte a dual band készülék olyan típust takart, amelyik a GSM hagyományos 900 MHz-es frekvenciája mellett a DCS-nek is nevezett 1800-as sávban is működött. Az akkor háromsávos telefon ezek mellett kezelni tudta az Amerikában használatos 1900 MHz frekvenciájú mobilkommunikációt is. Később a dual mode jelzőt a GSM/GPRS képességű berendezésekre alkalmazták, majd ehhez csatlakozott az EDGE is. Napjaink korszerű maroktelefonja mindezek mellett a 3G-re is alkalmas, ráadásul úgy, hogy használójának tudta nélkül vált ez egyes technológiák között.
A nagyjából azonos technológia folytán a három hazai szolgáltató kínálata nem sokban különbözik egymástól. Így aztán az válik lényegessé, hogy itthon és külföldön hol vehető igénybe, ami a lefedettség, illetve és a nemzetközi roaming-megállapodások függvénye.

Lehetnek eltérések a híváskezelés és az üzenetkezelés módszereiben is. A beszéden túli lehetőségeket a szélessávú megoldások, a tartalomkínálat és az online szolgáltatások gazdagíthatják.

Az üzleti felhasználók igényeit mindhárom szolgáltató egyedi, speciális üzleti megoldásokkal, díjcsomagokkal, irodai alkalmazásokkal, kedvezményes lehetőségekkel igyekszik kielégíteni, s a kínálatban különlegességek, adatátviteli és egyéb megoldások is szerepelnek.

Mindezekről a táblázatos összeállítások adnak áttekintést.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció