Elkészült a Természetvédelmi Információs Rendszer

Elkészült és már üzemel az állami természetvédelemi intézmények munkáját kiszolgáló komplex térinformatikai számítógépes információs rendszer, amelyet mintegy 800 millió forint költséggel hoztak létre - ismertette Haraszthy László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) szakállamtitkára hétfőn Budapesten, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács ülésén.

A szakállamtitkára a testület tagjait tájékoztatva a Természetvédelmi Információs Rendszer (TIR) működéséről, elmondta: a környezetvédelmi adatok 90 százaléka helyhez kötött, ezért szükséges, hogy az ágazat rendelkezzen egy olyan térinformatikai adatbázissal, amely folyamatosan frissítve évek múlva is megbízhatóan használható.

Ez az információs rendszer adja a hatósági munka alapját, továbbá az információk alapján úgynevezett társadalmi szolgáltatások is nyújthatók.

A TIR biztosítja egyebek között a magyarországi természetvédelmi jelentőségű élőlények és az élettelen képződmények - például barlangok, források - elhelyezkedését, a változások nyomon követését. Lehetővé teszi  emellett a természetvédelmi adatok gyűjtését és tárolását, valamit a természeti értékek nyilvántartását, védelmét. Továbbá a vezetői döntések előkészítését segíti.

A TIR mindezek figyelembevételével több modult foglal magába. Így az informatikai rendszer része egyebek között a természetvédelmi adatok kezelése, a védett értékek nyilvántartása, az erdészeti és ingatlan-nyilvántartás, a vagyongazdálkodás és a közönségszolgálat segítése, valamint a döntés-előkészítés.

A rendszer kifejlesztésére fordított pénzből mintegy 500 millió forint volt európai uniós forrás - mondta az MTI-nek Haraszthy László.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció