A vilĂĄg 165. legerƑsebb szuperszĂĄmĂ­tĂłgĂ©pe jön lĂ©tre az NIIF IntĂ©zet vezetĂ©sĂ©vel

A Nemzeti Informatikai Infrastruktúra FejlesztƑ Intézet (NIIF Intézet) 2011. április 6-án megkezdte az országosan négy helyszínen, mintegy kétéves fejlesztéssel felépített NIIFI szuperszámítógépek átadását. Budapest mellett három kiemelkedƑ egyetemváros, Debrecen, Pécs és Szeged kutatási lehetƑségei bƑvülnek a hazai informatikai fejlesztések közül egyedülálló projektnek köszönhetƑen.

Az idén 25 éves fennállását ünneplƑ NIIF Intézet az NIIF Program keretében biztosítja a magyar felsƑoktatási, kutatási és közgyƱjteményi intézmények országos hibrid hálózatát és az erre épülƑ informatikai hátterének fejlesztését és mƱködtetését. Az intézet 2001-ben helyezte üzembe az elsƑ magyarországi szuperszámítógépet, mely akkor a 428. helyen állt a világranglistán. Máig csaknem 200 kutatási projekt használta ki 100% lekötéssel a rendszer kapacitását és jelentƑs sikerek születtek a szuperszámítógép segítségével. A felhasználói igények növekedése miatt a szolgáltatás indulásának 10. évfordulóján egy teljesen megújult, teljesítményében csaknem két nagyságrenddel megnövelt, korszerƱ infrastruktúra áll a magyar kutatók rendelkezésére.

Az új infrastruktúra 4 szuperszámítógépbƑl áll, amelyek földrajzilag elosztott módon, az ország különbözƑ városaiban kerültek elhelyezésre (Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged). A szuperszámítógépeket az NIIF dedikált optikai hibrid hálózata kapcsolja össze egy hatalmas erƑforrássá. Noha a számítógépek teljesítménye külön-külön is eléri az eddig Magyarországon üzembe helyezett bármely más számítógép teljesítményét, az összesített kapacitásuk meghaladja a 48 Teraflop értéket, ami a jelenlegi világranglistán a 165. helyet jelenti. A számítási kapacitás a régebbi rendszer 70-szeresére, a tárolási kapacitás csaknem 100-szorosára növekedett.

A 4 gép közül a legnagyobb teljesítményƱ – egyben tehát az ország legerƑsebb számítógépe – a Debreceni Egyetemre került szuperszámítógép, amelyet a Silicon Graphics International (SGI, a szuperszámítógépek piacának egyik vezetƑ gyártója) gyártott, és a Silicon Computers Kft szállított. (A Pécsi Egyetemre kerülƑ gép szintén SGI, de eltérƑ architektúrájú, míg a Szegedi Egyetemre és az NIIF budapesti központjába került gépeket a HP gyártotta.)

A debreceni szuperszámítógép egy nagyteljesítményƱ és kis késleletetésƱ Infiniband interconnecttel felszerelt, a legerƑsebb Intel processzorokra épülƑ speciális cluster architekúra. A gép 1536 processzormagot és több mint 6 Terabyte memóriát tartalmaz, amit egy közel fél Petabyte-os (1 Petabyte = 1024 Terabyte) háttértároló és nagy teljesítményƱ vizualizációs alrendszer egészít ki. A rendszer a legkorszerƱbb, energiahatékony technológiákat alkalmazza, vízhƱtéses kialakítású. Számítási teljesítménye meghaladja a 18 Teraflopot. A szuperszámítógép elsƑdleges felhasználói a debreceni felsƑoktatási és akadémiai intézmények kutatói, de az NIIF rendszerébe kapcsolódva minden magyar kutató rendelkezésére áll.

A megújult NIIF szuperszámítógépes infrastruktúra – amellett, hogy képes a hazai kutatás alapvetƑ igényeinek kiszolgálására – lehetƑvé teszi azt is, hogy hazánk bekapcsolódjon az Európai Kutatási térség keretében formálódó, az EU által támogatott integrált európai szuperszámítógépes infrastruktúrába (PRACE), biztosítva ezáltal azt, hogy kutatóink a nagy európai rendszerekhez is hozzáférést kapjanak.

 
 
 

KapcsolĂłdĂł cikkek

 

Belépés

 

 

RegisztrĂĄciĂł