BeeSmarter – 24 órás Mobil Programozó Csapatverseny

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Kara (PPKE-ITK), a Magyar Villamosmérnök- és Informatikushallgatók Egyesületével (MAVE) és a Magyar Telekommal közösen kétfordulós, mobil programozói versenyt hirdet BeeSmarter néven. A szervezők elsősorban háromfős egyetemista és középiskolás csapatok nevezését várják. A verseny 2013. február 1-3-án megrendezendő elektronikus előfordulójából a 10 legjobb középiskolás és a 10-10 legjobb egyetemista csapat jut tovább a márciusi budapesti 24 órás döntőbe.

A BeeSmarter versenyen részt vevő csapatok a két legelterjedtebb mobil technológián, Androidon és iOS-en mutathatják meg tudásukat. Az elektronikus előfordulóból a legjobb csapatok a 2013. március 2-3-án az Információs Technológiai Karon megrendezendő döntőbe jutnak, ahol a két-három fős csapatok izgalmas és aktuális feladatokkal találkozhatnak majd.


A csapatok a verseny előfordulójára 2013. január 31-ig jelentkezhetnek a http://beesmarter.org címen.


A verseny során a jó algoritmizálási képességen túl mérnöki, távközlési, képfeldolgozási, de akár más természettudományos ismeretekre is szükség lehet. Utóbbi feladattal a két szervező, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Kara és a Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete az új típusú mérnökinformatikai kihívásokra, ezen belül is a bioinformatikára kívánják felhívni a figyelmet. A versenyre egyetemisták, középiskolások, de a szakma már profijainak jelentkezését is várják. A verseny megrendezését a Magyar Telekom főtámogatóként – eszközökkel valamint nyereményekkel – segíti, és az [origo] portál nyújt szakmai segítséget.


A verseny szervezésében az egyetem és az egyesület hallgatói, oktatók és doktoranduszok vesznek részt.


További információ a http://beesmarter.org oldalon található.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció