A magyar családok közel ötöde nem szabályozza a gyermekek képernyőidejét

forrás: Prím Online, 2024. március 8. 19:23

Miközben a gyerekek kezébe egyre fiatalabb korban kerül okoseszköz, a Vodafone Magyarország Alapítvány 2023-as kutatásából* kiderül, hogy a szülők nem mindig rendelkeznek szükséges kompetenciával, hogy kialakítsák az eszközök használatával kapcsolatos keretrendszert és megtanítsák a gyerekeknek az online tér helyes használatát. Az Alapítvány megújuló NetTippek Szülőknek tudásanyaga ezen ismeretek elsajátításához és a közös családon belüli gondolkodás megkezdéséhez kínál gyakorlati tippeket és támogatást a kis- és nagygyerekes szülők számára.

Három év alatt megduplázódott a telefonnal rendelkező 7-8 évesek száma, ezzel nem csak az internet kínálta lehetőségek, de veszélyek is megnyílnak előttük. Ugyan a fiatalok 91 százaléka pozitívan vélekedik saját digitális képességeiről a kritikus gondolkodás és az információszűrés terén, azonban a megkérdezettek mintegy háromnegyede (74%) negatívan ítéli meg mások képességeit – derül ki egy 2023-as kutatásból**.

 

Noha úgy tűnhet, hogy a „digitális bennszülöttek” sokkal magabiztosabban használják az okoseszközöket, mint a szüleik, a technikai jártasság még nem jelenti azt, hogy fel is vannak készülve a biztonságos internethasználatra, amelynek elsajátításában a nagyobb élettapasztalattal rendelkező szülőkre szorulnak. Sokszor azonban a szülők sem rendelkeznek az ehhez szükséges ismeretekkel. Ezt a kutatásban***  részt vevő válaszadók is megerősítették, ugyanis a megkérdezettek kétharmada szerint a médiában elérhető tartalmak hitelességéről, illetve az információk megszűréséről szóló oktatás nem elég hangsúlyos a magyar iskolai képzésben, és a szülőknek van a legnagyobb szerepe a médiatudatosságra való nevelésben.

 

A Vodafone Magyarország Alapítvány 2023-as kutatásából****  az is kiderült, hogy a kiskorú gyermeket nevelő családok közel ötödében (17%) nincsenek szabályok az okoseszköz használat tekintetében. A családok 76 százalékában a felnőttekre is vonatkoznak a digitális eszközökkel kapcsolatban felállított szabályok, ugyanakkor ezen családok egyötödében a szülők csak részben, vagy egyáltalán nem tartják be azokat.

 

Freepik

 

Amikor az Alapítvány az okoseszközök gyermekek életébe történő bevezetéséről kérdezte a szülőket, a válaszadók közel kétharmada (62%) nyilatkozott úgy, hogy a gyerekek 9-15 éves koruk között kaphatnák meg első okoseszközüket, telefonjukat. A lakosság egytizede (11%) tartja indokoltnak, hogy csak 15 éves kor fölött, míg 17 százalékuk, hogy 7-9 éves kor között kapjon saját használatra okoseszközt a gyermek. Bizakodásra ad okot, hogy pusztán a válaszadók 3 százaléka nyilatkozott úgy, hogy már 5 éves kor alatt is legyen a gyerekeknek okoseszköze, mobiltelefonja.

 

„Ahogy megtanítják a biztonságos közlekedés szabályait, ugyanúgy feladata a mai korban gyermeket vállaló szülőknek, hogy felkészítsék gyerekeiket a tudatos online jelenlétre annak érdekében, hogy magabiztosan mozogjanak a digitális világban. A NetTippek Szülőknek ebben nyújt gyakorlati segítséget egy új, – és sokszor számukra is kevéssé ismert – kihívásokkal teli területen” – mondta el Váczi Dorka, a Vodafone Magyarország Alapítvány oktatási programjainak szakmai vezetője.

 

Gyakorlati segítség szülőknek

 

A Vodafone Magyarország Alapítvány online tudástára, a NetTippek Szülőknek azzal a céllal jött létre, hogy összefoglalja a szülők számára azt a szükséges tudást és ismeretet, amely a tudatos online jelenlét megtanításához szükséges. Az ingyenesen elérhető felület paneljei úgy épülnek fel, hogy átfogó képet adjanak az online világ gyerekekre gyakorolt hatásáról és iránymutatást kínáljanak a gyakorlati kérdések megválaszolásában.

 

A segédanyag egyaránt körbejárja a kisebb és nagyobb gyerekeket érintő kérdéseket. A szülők olvashatnak arról, hogyan alakultak át a szülői feladatok az elmúlt évtizedben, és hogyan boldogul az alfa generáció a digitális térben; mikor és milyen digitális eszközt kapjanak a gyerekek; mire figyeljenek, ha okostelefont vesznek a gyereknek; hogyan hat a digitális világ az óvodás és a kisiskolás gyerekek fejlődésére; milyen csapdákat rejt az internethasználat és mi legyen a videójátékokkal. A nagyobb gyerekek szüleinek készült panelek pedig részletesebben foglalkoznak a videójátékokkal; a netikettel és a neten megosztható tartalmakkal; az internetes zaklatással és cyberbullyinggal; valamint a kritikus és tudatos internethasználattal.

 

A megújuló NetTippek Szülőknek tudástár a Vodafone Magyarország Alapítvány oktatási platformján, az E-skola oldalon érhető el.

 

_______________________

*Az Opinio által, 1128 fős minta alapján, a 16-59 éves okostelefonnal rendelkezők, kor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentált sokaság körében végzett felmérés. Az adatfelvétel országos mintából, 2023 októberében történt.

**MÉDIAtudatosság, a fiatalok és a média kapcsolata kutatás 2023 - Fiatalok a Nemzetért Alapítvány (fiatalokanemzetert.hu)

***MÉDIAtudatosság, a fiatalok és a média kapcsolata kutatás 2023 - Fiatalok a Nemzetért Alapítvány (fiatalokanemzetert.hu)

****Az Opinio által, 1128 fős minta alapján, a 16-59 éves okostelefonnal rendelkezők, kor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentált sokaság körében végzett felmérés. Az adatfelvétel országos mintából, 2023. októberében történt.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

HONOR: Kapcsolatok is múlhatnak egy jó portréfotón

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 13:37

Rengeteg okoseszközzel bővült a Huawei hazai kínálata

A FIT 3 okosóra májusi bemutatója után számos újabb eszközt hozott a gyártó hazánkba. Ezek között több okosóra modell is szerepel, amely a FIT 3-mal kiegészülve szinte minden árponton kínál iOS és Android kompatibilis eszközöket a vásárlók számára. Megérkezett az e-SIM képes WATCH 4 Pro Space Edition, valamint a Watch GT 4 új, sportosan elegáns zöld színváltozata is. Az okoskarkötők kategóriájába jött az új Band 9, de a nyitott kialakítású, ékszer-szerű FreeClip fülhallgató is kapható már nálunk. 

2024. június 1. 11:50

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52