Saját AI-t kapnak a kis-és középvállalkozások

Végre a hazai kis-és középvállalkozások is haszonélvezői lehetnek az AI-forradalomnak: a fejlesztőkből, AI-szakértőkből, és reklámügynökségi szakemberekből álló Think AI csapata megtalálta annak a módját, hogyan teheti a vállalati folyamatok szerves részévé a mesterséges intelligenciát anélkül, hogy a kkv-knál bárkinek is promptolnia kellene hozzá.

A mesterséges intelligencia eddig csak a nagyvállalatok kiváltsága volt. Ők már jelen pillanatban is komoly lépéseket tesznek annak érdekében, hogy kiaknázzák a technológiában rejlő lehetőségeket.  Ha a hazai kis-és középvállalkozások nem követik nagyon gyorsan a példájukat, félő, hogy rövid időn belül behozhatatlan hátrányba kerülnek. Ez a felismerés késztette a Think AI megálmodóit arra, hogy olyan AI-alapú automatizációkat hozzanak létre a kkv-k számára, melyek a vállalati folyamatok elemi részévé teszik a mesterséges intelligenciát – méghozzá úgy, hogy a cégek dolgozóinak még csak meg sem kell nyitniuk a ChatGPT-t ahhoz, hogy hatékonyabban lássák el feladataikat.

 

A fejlesztőkből, AI-szakértőkből, és reklámügynökségi szakemberekből álló csapat abból indult ki, hogy bár számos promptolásra oktató kurzus közül válogathatnak a hazai cégek, a legtöbben akadályba ütköznek a tanultak vállalati folyamatokba való integrálásakor, mivel nincs elegendő erőforrásuk ahhoz, hogy a szervezeti tudás részévé tegyék a promptolást, és sok esetben nem tudják, mely területeken és milyen módon ültessék gyakorlatba a kurzusokon szerzett ismereteket.

 

A Think AI csapata úgy szeretné orvosolni ezt a problémát, hogy kész megoldásokat nyújt kkv-k számára: először átvilágítják a vállalati folyamatokat, beazonosítják az időrabló tevékenységeket, majd javaslatot tesznek arra, hogyan tudnák őket részben vagy teljesen automatizálni az AI segítségével. A kkv-k gyakorlatilag egy saját AI-t kapnak tőlük, amivel gyorsabban és pontosabban tudják elvégezni feladataikat.

 

 

 

Bár a marketinget, az ügyfélszolgálatot, és a termelést szokták a mesterséges intelligencia főbb felhasználási területeiként emlegetni, a Think AI csapata ennél jóval messzebbre merészkedett az eszköztárukban megtalálható AI-alapú chatbotok, alkalmazások, virtuális asszisztensek és egyedi megoldások kifejlesztésekor. A cégnek arra is van megoldása, miként csökkenthető az e-mailek feldolgozásával töltött idő a corporate világban: létrehoztak egy virtuális személyi titkárt, ami feladatlistákat készít a beérkező levelek tartalma alapján, amit aztán egy projektmenedzsment szoftverben hozzárendel a feladatok végrehajtásáért felelős személyekhez. A fejlesztők következő nagy dobása egy ügyvédi irodáknak szánt virtuális segéd lesz, amely elemzi az ügyvéd által definiált jogesetet, és konkrét hivatkozásokkal támogatja a szakértő munkáját. Az új termék egyelőre még csak tesztelési fázisban van, de rövidesen elnyeri végleges formáját.

 

“Cégvezetőként nem ismeretlenek számomra azok a kihívások, amikkel a kkv szektor szereplői küzdenek. A látottak sarkalltak arra, hogy belemerüljek az AI alkalmazási területeinek vizsgálatába.


A jelenlegi gazdasági helyzet minden eddiginél hatékonyabb működést követel meg a hazai cégektől. Ám a hatékonyságnövelést célzó intézkedéseknek gyakran gátat szab, hogy a cégek többségénél még gyerekcipőben jár a digitalizáció. A nehézségeket látva egy olyan megoldást dolgoztunk ki a kkv-k számára, amivel átugorhatják a digitális transzformáció különböző szakaszait, és rögtön annak élvonalába kerülhetnek. Hisszük, hogy az általunk kifejlesztett AI megoldások alkalmazásával végre méltó helyet szerezhetnek maguknak a globális piaci versenyben. Mi azon leszünk, hogy ehhez minden technológiai segítséget megkapjanak” – mondta Lederer Balázs, a Think AI társalapítója.

 

Hozzátette: “Nem titkolt szándékunk, hogy egészségesebbé és kreatívabbá tegyük a munkahelyeket. Egy olyan eszközt adunk a munkáltatók kezébe, amellyel jelentős mértékben javíthatják a munkavállalói élményt, hisz az általunk kifejlesztett automatizációk megszabadítják a dolgozókat a monoton, ismétlődő feladatoktól, hogy több idejük maradjon a magasabb hozzáadott értéket jelentő munkák elvégzésére.” 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció