Új mobil termékek az Inteltől

Az Intel vezetői az Intel Developer Forumon (IDF) vázolták fel a vállalat mobil hardverekkel és szoftverekkel kapcsolatos terveit. A bejelentés részei voltak a hardver alapú, többmagos chipsetek, amelyettáblagépekbe, átalakítható noteszgépekbe, asztali és egyéb számítógépekbe, valamint az új Chromebookokba tervezett, valamint szó esett a negyedik generációs Intel Core vPro processzorokról is. 

Az előadásokat Doug Fisher, a vállalat alelnöke, a szoftver és szolgáltatások üzletág ügyvezető igazgatója, Herman Eul alelnök, a mobil és kommunikációs üzletág ügyvezető igazgatója, valamint Kirk Skaugen alelnök, a PC kliens üzletág ügyvezető igazgatója tartották.

Doug Fisher – számos szoftveres eszköz, technológia és kezdeményezés

 

 

Fisher előadásában felvázolta a több ökoszisztéma biztosította egyre növekvő üzleti lehetőségeket, nevezetesen, hogy a felhasználók minden eszközükön ugyanarra a kezelési élményre vágynak. Emellett bejelentett számos szoftveres eszközt, technológiát és kezdeményezést is, amelyek a fejlesztőket segítik ennek a többplatformos élménynek a megteremtésében.

Említést tett az Intel új HTML5 fejlesztői környezetének részét képező Intel XDK NEW-ról, amely olyan HTML5 alkalmazások elkészítésében segíti a fejlesztőket, amelyeket csak egyszer kell megírni, mivel a különböző eszközökön és operációs rendszereken egyaránt futnak.

Bemutatta a Haswell mikroarchitektúrára épülő új Chromebookokat, köztük a HP, az Acer, az ASUS és a Toshiba gépeit. Ezek a Chromebook számítógépek egy újabb példát jelentenek az Intel szoftver stratégiájára, amelynek lényege a nagy választék megteremtése a felhasználók számára.

Fisherhez Sundar Pichait, a Google alelnöke csatlakozott a színpadon. Fisher beszédében az Intel azon célkitűzését hangsúlyozta, hogy mind Androidon, mind Chromebookon az Intel mikroarchitektúrái garantálják a legjobb felhasználói élményt.  Az Intel már korábban is szorosan együttműködött a Google-lel és a fejlesztőkkel annak érdekében, hogy az Intel architektúra Android és Chrome rendszerekre is jól optimalizált legyen.

A következő vendég Gonzague Vallois, a Gameloft sajtókapcsolatokért felelős alelnöke volt, aki elmondta, hogy vezető mobiljáték-fejlesztőként a vállalat portfoliója nagy részét Androidra és Intel architektúrára optimalizálja.

Ezután bejelentette, hogy az Intel lehetővé teszi a 64 bites kernel támogatást az Android számára. Ennek köszönhetően több mint 4GB rendszermemóriával gazdálkodhatnak a fejlesztők, így jobban futhatnak az alkalmazások, és lehetségessé válik az Ultra HD felbontású videók bevezetése is ezen mobil eszközökbe.

Egyre több mobil eszköz csatlakozik az internetre, ezzel párhuzamosan pedig egyre növekszik az igény a gazdag felhasználói élményt nyújtó alkalmazások és szolgáltatások iránt is. Annak érdekében, hogy a fejlesztők ezt a lehetőséget még jobban ki tudják használni, az Intel felhőszolgáltatásai segítséget nyújtanak az egyéni és vállalati felhasználókat célzó alkalmazások és játékok fejlesztéséhez egyaránt.

Fisher bemutatójából kiderült, az Intel felhőszolgáltatási platformjának képességei hogyan segíthetik a fejlesztőket hatékony keresztplatformos alkalmazások írásában. A lehetőségeket demonstrálandó Fisher az Intel XDK NEW, és a nemrégiben az Aepona és Mashery vállalatokkal megvásárolt API-k segítségével bemutatta egy üzleti célú felhőszolgáltatás beindításának folyamatát.

Előadását a fejlesztők számára hatalmas értéket képviselő Intel Developer Zone (IDZ) programmal zárta. Az IDZ olyan szoftveres eszközöket kínál a fejlesztők számára, amelyekkel a maximumot tudják kihozni munkájukból több platformon, eszközön, operációs rendszeren és HTML5-ben is. 

Herman Eul –  fókuszban a személyre szabhatóság és a mobil eszközök teljesítménye

A technológia egyre személyesebbé válik, egyre áthatóbb a jelenléte életünkben. Ezzel kapcsolatban Eul a személyre szabhatóság iránti egyre növekvő igényre és a mobil eszközök teljesítményére irányította a hallgatóság figyelmét. Felvázolta, hogy a vállalat miként használja ki a gyártási, tervezési, architekturális és tranzisztortechnológiai tapasztalából eredő képességeinek széles tárházát annak érdekében, hogy az Intel alapú termékek mindig a lehető legjobbat nyújtsák.  

Eul a Silvermont mikroarchitektúrát mint „kivételes mérnöki eredményt” jellemezte, majd hozzátette, egy világklasszis rendszerchip építésének alapja a kiváló processzormag. Az Intel a Silvermonttal olyan magokat kínál, amelyek nagyon gyorsan képesek fel- és leskálázódni teljesítményben és fogyasztásban egyaránt, ennek köszönhetően pedig igazán széleskörű piaci igényt képesek lefedni. 

 

Herman Eul és Stephen Smith

 

Ezután Eul bejelentett egy táblagépekhez, átalakítható noteszgépekhez és egyéb számítógépekhez tervezett, új, többmagos, alacsony fogyasztású SoC-családot, amelyekkel először az idei negyedik negyedévben találkozhatnak a felhasználók a vezető OEM gyártók, többek közt az Acer, ASUS, Dell, Lenovo és Toshiba készülékeiben.

Az Intel Atom Z3000 processzorcsalád tagjai a vállalat első, mobil eszközökben való felhasználásra szánt négymagos chipjei – ezek a táblagépekhez és más vékony kialakítású mobil eszközökhöz kínált minden korábbinál erősebb megoldások. A rendszer az arany középutat képviseli a teljesítmény és az akkumulátoros üzemidő között. Ez a vékony gépek esetében aktív használat mellett is több mint 10 órás üzemidőt, és az internetre folyamatosan csatlakozva is akár három hetes készenléti időt jelent.  

A legújabb rendszerchipek az Intel eszközgyártó ügyfelei számára nagyfokú rugalmasságot engednek meg azáltal, hogy a hardver konfiguráció a Windows 8 és az Android rendszereket egyaránt támogatja. Ez lehetővé teszi számukra, hogy kínálatukkal a lakossági és vállalati felhasználók változatos igényeit több árkategóriában is lefedjék.  

Eul beszélt a jövő évben megjelenő, okostelefonokba és táblagépekbe szánt „Merrifield” platformról is. A 22 nanométeres gyártástechnológiának köszönhetően a Merrifield 50 százalékos teljesítménynövekedést hoz, és az akkumulátoros üzemidő is növekedni fog a jelenlegi Clover Trail+ generációhoz képest.

Kirk Skaugen – az új kategória előnyei

Skaugen elmondta, hogy a kettő az egyben kialakítású eszközök az operációs rendszer választási lehetőségével, illetve az újfajta felhasználói élményekkel megújítják a személyes számítástechnikát. Ez az új kategória azért előnyös a felhasználók számára, mivel egy eszközben ötvözi a PC-k teljesítményét és a táblagépekre jellemző hordozhatóságot.

 

 

A PC-ipari innovációk egyik fő mozgatórugói az ultrabookok voltak: vékony kialakítású, sok esetben már érintőképernyővel felszerelt gépeket inspiráltak. Manapság akár 450 dollárért is megvásárolhatók ilyen eszközök. A korábban „Bay Trail” M és D kódnéven ismert új Pentium és Celeron processzorok megjelenésével Skaugen szerint az Intel arra számít, hogy a 2-in-1 gépek ára akár mindössze 349 dollárról fog indulni, a „clamshell” gépeké pedig 199 dollárról. Skaugen hozzátette, hogy az új chipek több különféle kedvezőbb árfekvésű laptopban, asztali PC-ben és AiO gépben is elérhetők lesznek majd. Skaugenhez Tami Reller, a Microsoft alelnöke csatlakozott a színpadon, akivel a két vállalat együttműködéséről beszélgettek. Ennek célja a felhasználói élmény továbbfejlesztése a teljes kompatibilitás megőrzése mellett. A jelenlévők megismerkedhettek a Windows 8.1 néhány új funkciójával is.

A negyedik generációs CoreTM chipek júniusi bemutatására építve Skaugen bejelentette, hogy a vállalati felhasználásra szánt Intel Core vPro processzorok is elérhetők lesznek. Az Intel ezzel egyszerre kínál megoldást a munkavégzéshez és kollaborációkhoz rugalmasságot igénylő vállalati dolgozók számára és az eszközök karbantartásáért és biztonságért felelős, az árra is érzékeny IT vezetők számára is. Az új processzorcsaládot továbbfejlesztett kezelhetőség, hardveres biztonsági megoldások, megnövelt produktivitás és a kollaborációt megkönnyítő szolgáltatások jellemzik, az üzleti felhasználók igényeit kielégítő formátumok széles választékában: táblagépekben, 2-in-1 gépekben, Ultrabookokban, laptopokban, AiO és asztali gépekben lesznek elérhetők.

„A vállalati számítástechnika dinamikája teljesen megváltozott az elmúlt néhány évben, az Intel pedig minden eddiginél szélesebb üzleti megoldásokat kínál” – mondta Skaugen. „Az új, negyedik generációs Intel Core vPro processzorok azt adják, amire a dolgozók és az IT vezetők is vágynak: izgalmas formavilággal rendelkező 2-in-1 eszközöket, Ultrabookokat és érintésvezérlésű laptopokat beépített biztonsági megoldásokkal, egyszerű automatizációs lehetőségekkel, valamint rugalmasságot és biztonságot egyszerre nyújtó új számítógépmodelleket. Ezen kívül számtalan új beépített hardveres funkcióval is felszerelték őket, melyek a munkavégzés produktivitását hivatottak növelni” – tette hozzá Skaugen.

Marion Mueller, a BMW informatikai infrastruktúráért felelős alelnöke is csatlakozott Skaugenhez a színpadon. Elmondta, hogy az autógyártó vállalat sokat fektet a vPro alapú rendszerekbe, mert a platform által nyújtott biztonság és produktivitás alapján óriási üzleti lehetőséget látnak benne.

A jövőre nézve Skaugen elmondta, az Intel 14 nanométeres csíkszélességű, Broadwell kódnevű processzorai várhatóan 2014-től lesznek elérhetők. Ezek további teljesítménynövekedést, hosszabb akkumulátoridőt és ventilátoros hűtés nélküli rendszereket hoznak.

Skaugen ezután a perceptuális számítástechnikában zajló néhány folyamatot elemezte. Bemutatta a nemrégiben elérhetővé vált Creative Senz3D Interactive Gesture Camera névre hallgató eszközt, amely többdimenziós játékélményt, videokonferencia és hangvezérlés funkciókat kínál, és már megvásárolható a Creative.com oldaláról, illetve hamarosan elérhető lesz a Dell, az Amazon, a Newegg és a TigerDirect kínálatában is. Skaugen előadását az első olyan AiO PC és laptop referenciakészülékek bemutatásával zárta, amelyekben egy-egy beépített, interaktív gesztusérzékeny kamera működik, és elmondta, hogy ezek a kamerák az ASUS, Dell, HP és Lenovo egyes 2014-es modelljeiben már elérhetőek lesznek.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció