Android és iOS platformon is megújult a Quickoffice

Az Android és az iOS felhasználók is örülhetnek, hiszen most ingyen hozzájuthatnak a megújult Quickoffice irodai alkalmazáshoz. Ez nem minden, hiszen a rengeteg új funkcióval és átszabott kezelőfelülettel felvértezett szoftver telepítésével szeptember 26-ig 10GB ajándék Google Drive tárhelyre tehetünk szert.

A Google már tavaly felvásárolta a Quickoffice fejlesztőcsapatát, ám ezt csak most hozott a felhasználók számára egyértelműen érezhető eredményt: a keresőóriás átalakította az irodai szoftver ingyenes kiadását, s azt úgy tette elérhetővé az iOS és az Android alkalmazásboltjaiban, hogy 10GB ajándék Google Drive tárhelyet kínál mellé.

A megújult, ingyenesen letölthető Quickoffice iOS és Android platformon is integrált Google Drive fájlkezelővel bír, azaz a felhasználók képesek helyből megnyitni és szerkeszteni a Drive-ban tárolt dokumentumaikat. Természetesen emellett minden, a készüléken tárolt dokumentumot, táblázatot és prezentációt (bemutatót) kezelhetnek a szoftverrel, s akár újak létrehozására is van lehetőségük – melyeket a Google Drive tárhelyükre is menthetnek. Érdekesség, hogy igény szerint tömöríthetik a készülékükön lévő doksikat, ám a Google-nél valamiért nem gondoltak a Drive-on tárolt Google dokumentumok szerkeszthetőségére, így azok a Microsoft Word formátumú állományoktól eltérően csak megtekintésre nyithatóak meg.

A Google egy jópofa akcióval fejelte meg az amúgy is izgalmas újításokat: aki szeptember 26-ig letölti a Quickoffice-t, s engedélyezi számára a Google Drive-on tárolt fájlokhoz való hozzáférést, annak 10GB két évre szóló ajándék tárhely üti a markát. A plusz tárhelyet nem azonnal kapják meg a felhasználók, annak aktiválása ugyanis fokozatosan történik – szóval nem kell aggódnod, ha az engedélyezés után nem látod azonnal, hogy 10 gigabájttal nőtt a Google Drive tárhelyed.

 

 

iOS fronton az iPad és az iPhone tulajdonosokat is érinti az akció, hiszen a Quickoffice mindkét eszköztípuson fut. Androidos oldalon is hasonló a helyzet: okostelefonon és táblagépen is hasznos segítőtárs lehet az irodai program.

Ha előbbi táborba tartozol, az iTunes felületéről töltheted le az alkalmazást, az androidosok pedig a Play Store-ban keresgélhetnek.

Ha a Quickoffice Pro, illetve Pro HD szoftvert használod, itt olvashatsz az e verziókra vonatkozó fejleményekről.

 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció