Galaxy S5 – már januárban?

A friss pletykák szerint a Samsung elégedetlen a Galaxy S4 eladásokkal, ezért néhány hónappal előrehozná a következő csúcsmodell piaci premierjét. Dióhéjban: már januárban bemutatkozhat a Galaxy S5.

A többi androidos okostelefonhoz képes a Galaxy S4 igen nagy népszerűségnek örvend, hiszen a megjelenését követő két hónap alatt húszmillió példányban talált gazdára, s ez a szám azóta tovább emelkedett. A legfrissebb pletykák szerint azonban a Samsung nem teljesen elégedett a zászlóshajó hódításával, ami a jelek szerint egy kicsit veszített is a lendületéből. A húszmilliós mérföldkő elérése után nem érkezett hír az S4 terjedéséről, pedig – ha csak 10 milliót adtak el belőle havonta az utóbbi 100 napban – már az 50 milliós lécet is át kellett volna ugrania.

A koreai joseilbo.com értesülései szerint a Samsung gyorsan ráncba akarja szedni a dolgokat, illetve ismét eladási rekordokat szeretne döntögetni, s ennek érdekében 2014 januárjára időzítette a Galaxy S4 utódjának bemutatóját. A korai debütálás után, februárban vagy márciusban kerülhet az üzletek polcaira a vadonatúj Galaxy S5, melynek technikai felszereltségéről még alig tudni valamit.

 

 

Állítólag egy 64 bites Exynos 5430 processzor felel a fém burkolatba öltöztetett jövevény meghajtásáért, amit többek között egy 16 megapixeles, optikai képstabilizátorral (OIS) ellátott hátlapi kamera egészít ki. Ez persze még csupán találgatás, és igen távol állhat a valóságtól. Mindemellett az is előfordulhat, hogy a prémium vonalat képviselő Galaxy F sorozat első tagja is megjelenik a közeljövőben, ami jócskán felkavarná az amúgy is elég pörgős okostelefon piacot.

 

 

[Forrás: Unwired View]

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció