Karácsonyi roham a neten

Az éves online kiskereskedelmi forgalom egyede a karácsonyi időszakra esik. Tavalyhoz hasonlóan – az eNet és a Telekom közös „Jelentés az internetgazdaságról” sorozatának aktuális anyaga szerint – idén is a táblagépek lesznek a legnépszerűbb ajándékok a fa alatt.

Minden nappal közeledünk a karácsonyi nagy rohamhoz, ami az év utolsó két hónapjában várja az e-kereskedőket. Az eNET idei e-kereskedelmi kutatásából kiderül, hogy 2012-ben a teljes éves online bevételnek mintegy 23%-a realizálódott a november-decemberi időszakban. Az idősoros adatok alapján ez nem változott jelentősen az utóbbi két évben, ezért idén is hasonló arányra lehet számítani. A karácsonyi forgalomnövekedés mögött elsősorban a magasabb vásárlási érték áll, mivel ha a vásárlások számát nézzük, akkor a karácsonyi időszak érdekes módon nem emelkedett ki a többi, kéthavi periódushoz képest, hanem azokhoz hasonlóan a vásárlások körülbelül egy hatodát bonyolították le ilyenkor.

 

A vásárlók számára az internetes vásárlás egyik nagy előnye, hogy pénzt és időt lehet vele megtakarítani. A karácsonynak a vásárlások számára és azok értékére gyakorolt hatása arra enged következtetni, hogy az online rendszeresen vásárlók köréből kerülnek ki a karácsonyi megrendelők, akik élve az előbb említett előnyökkel, az ajándékvásárlás nagy részét online oldják meg.

 

Nem véletlen tehát, hogy az e-kereskedők novemberhez közeledve egyre inkább a karácsonyi rohamra készülnek. Sokak számára ez az időszak jelenti a felzárkózás és adott esetben az életben maradás lehetőségét is. Főleg a kisebb és fiatalabb webáruházaknál érvényesül a karácsonyi nagybevásárlások jótékony hatása.

 

A számítástechnikai termékek a legnépszerűbbek

 

Az elmúlt évek során nem változott jelentősen a legnépszerűbb termékkategóriák köre, a TOP kategóriákon belül csak minimális átrendeződést lehetett tapasztalni. Az internetes forgalom tekintetében sorrendben a dobogón a számítástechnikai, a szórakoztató elektronikai termékek és a könyvek végeztek. Azonban miközben a számítástechnikai és a szórakoztató elektronikai termékek forgalma továbbra is növekedést mutatott, addig a könyvek esetében inkább stagnálást lehetett tapasztalni. Mögöttük a negyedik és az ötödik helyre a játékok és a lakásfelszerelési termékek kerültek.

 

Mindkét kategória növekedése túlszárnyalta a dobogósokét, ami részben annak köszönhető, hogy az internetezők és az online vásárlók között fokozatosan növekszik a női vásárlók száma és vásárlóereje. Idén a férfi/női vásárlói arány akár a nők javára is billenhet.

 

A legnagyobb forgalmat bonyolító termékkategóriákon túl vannak feltörekvő szegmensek, amelyek impozáns növekedést produkáltak. Ebbe a csoportba tartoztak a ruházati és a szépségápolási termékek, amelyek ugyan volumenben még elmaradtak a TOP 5 termékkategóriától, de a növekedési potenciáljuk mindenképpen figyelemre méltó és jelzés értékű. A ruházati és a szépségápolási termékek iránti kereslet megerősödése szintén a női vásárlók növekvő jelenlétére mutat rá. Várhatóan az elkövetkező időszakban ezeknek a termékkategóriáknak a népszerűsége tovább fog emelkedni.

 

Táblagépek karácsonyra

 

 

Az idei évben is az egyik legnépszerűbb karácsonyi terméknek – a már hagyományosan nagy forgalmat generáló nagy felbontású televíziók és okostelefonok mellett – a tabletek ígérkeznek. A táblagépekkel szemben mutatkozó kereslet részben a fogyasztói igények változásának köszönhető. A felhasználók bárhol és bármikor használhatják a tableteket, szemben a kevésbé kényelmes használatot nyújtó laptopokkal.

 

Az eNET 1000 fős, szeptemberi online kutatásában megvizsgálta, hogy az emberek milyen hajlandóságot mutatnak bizonyos „okos” termékek kipróbálására vagy adott esetben megvásárlására. A vizsgált termékek körében a tabletek mellett az okostelefonok, az okostévék és az internet-eléréssel rendelkező fényképezőgépek (okoskamerák) is helyet kaptak. 

 

Nem meglepő módon többen vannak azok, akik az egyes eszközöket kipróbálnák, mint azok, akik akár meg is vásárolnák azokat. Ez a két érték az okostelefonok és a tabletek esetében van a legközelebb egymáshoz. Az okostelefonok abból a szempontból kilógnak a többi termék közül, hogy jóval magasabb az okostelefonnal rendelkezők aránya a többi eszközhöz képest, de ettől függetlenül nem elhanyagolható azok száma, akik a jövőben megvásárolnák ezeket.

 

Ami a tableteket illeti, a válaszadók 16%-a már rendelkezik táblagéppel, 38%-a kipróbálná, minden negyedik megkérdezett pedig meg is vásárolná azokat.Nem meglepő módon a 18-29 éves korosztály nyilatkozott leginkább vásárlási szándékról. A 24%-os értékkel azonban óvatosan kell bánni, hiszen a vásárlási szándék és a tényleges vásárlás között nagy különbség van, azonban az mindenképpen jelzés értékű, hogy van egy jelentős réteg, amelynek tagjai hajlandóak lennének megvásárolni a terméket. A kínálat meglehetősen széles, így ki-ki megtalálja a számára megfelelő ár-érték arányú terméket.

 

A hagyományos televíziókhoz képest jóval nagyobb felhasználói élményt nyújtó okostévék is nagy népszerűségnek örvendtek a válaszadók körében, ugyanakkor itt fontos megjegyezni, hogy ezeknek a megvásárlása sokkal jobban megterheli a családi kasszát, mint egy tablet, ami már alacsonyabb árkategóriában is elérhető.

 

Az adatokból kiderül, hogy vásárlási szempontból az okoskamerák mozgatják meg legkevésbé a válaszadókat, annak ellenére, hogy a termék iránt kíváncsiság mindenképpen jelen van, erre utal legalábbis az 52%-os kipróbálási arány.

 

Utánvéttel fizetünk és a futár hozza ki

 

Az eNET éves e-kereskedelmi kutatásából kiderül, hogy a legnépszerűbb fizetési és szállítási módok nem változtak jelentősen a korábbi évekhez képest. A vásárlások értéke szerint továbbra is az utánvétes fizetési megoldásokat választották a leggyakrabban (62%), ugyanakkor minimálisan, de csökkent az arányuk. Bár még mindig a készpénzes fizetés dominál, fokozatosan növekszik az elektronikus fizetési módok, ezen belül is a bankkártyával fizetők aránya. A vásárlások értékének 9%-a banki átutalással, 4%-a pedig internetes bankkártyás fizetéssel került kiegyenlítésre.

 

A szállítási módok esetében sem történt jelentős változás, a futárszolgálattal történő kiszállítás és az akár a partnernél, akár a boltokban történő személyes átvétel erősödött. A partnernél történő személyes átvétel bővülésére a Pick Pack Pontok és a PostaPontok elterjedése volt hatással. Ezek az átvevőhelyek jellemzően akár autóval is jól megközelíthető helyeken, nagyobb forgalmi csomópontokban helyezkednek el, így időnként vonzóbbak lehetnek a vásárló számára, mint a futárszolgálat vagy éppen a bolti átvétel.

 

 

46 milliárd forintos karácsony

 

A 2013-as évben az eNET becslései alapján várhatóan a 200 milliárd forintot is elérheti majd az internetes kiskereskedelmi forgalom Magyarországon. A korábbi évek adatai alapján ez 46 milliárd forintos karácsonyi forgalmat jelentene idén. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció